Irodalmi Szemle, 1981

1981/8 - ÉLŐ MÚLT - Révész Bertalan: Czuczor költői fejlődése az 1820-as évek második felében

múltra visszatekintő középiskolája. Valamennyi tanintézet viszonylag gazdag könyvtárral rendelkezett, könyvtárként általában két-három ezer kötettel, de a kispapok könyvtára már az ötezret is meghaladta.10

A győri magyar színjátszás a tizes évek elején indult. 1812-ben adták elő — feltehetően a pesti színtársulat tagjai — az első magyar darabot, Dugovics: Báthory Mária című ötfelvonásos szomorújátékát. „Később azután felváltva játszottak színházunkban magyarok és németek” — állapítja meg Kovács Pál.11 Bodolay Géza meg afelől tájékoztat, hogy a győri kispapok 1811-től működő Magyar Társasága — lévén legfontosabb célja az anyanyelv művelése — a kortárs írók színdarabjait játszotta, mindenekelőtt Kisfaludy Károly és Horvát Endre darabjait. Horvát, aki a század elején az intézel növendéke volt, „egyenesen számukra írta Győr ostroma című művét”.12 A húszas évek derekától a győri játékszíni mozgalom újabb lendületet kapott; ugyanis 1826-ban a szomszédos Vas megyében megkezdte működését Komlóssy Ferenc és Tóth István társasága, amely két esztendő múltán, 1828. október elsején, a Dunántúli Játszótársaság nevet vette fel, és működési körét Győr megyére is kiterjesztette. Győr város tanácsa — mint az 1829. szeptember 14-én tartott gyűlésének határozatából kitűnik — a városi német színházat a téli hónapokra a Játszótársaság rendelkezésére bocsátotta. Ezzel egyidejűleg a megyei hatósággal karöltve úgynevezett „szintársulati választmányt” alakított, melynek az volt a feladata, hogy a városban és megyében föllépő Játszótársaság s más színtársulatok ügyes-bajos dolgait intézze, beleértve egy-egy közadakozás megszervezését is.13 Mindez, úgy véljük, megnyugtatóan bizonyítja, hogy a nemzeti színjátszás magasztos ügye, a színészek anyagi és erkölcsi támogatása Győrött — már a múlt század húszas éveiben országos viszonylatban is páratlan figyelem és gondoskodás tárgya.

Ez az ígéretes fejlődés a következő évtized vége felé oly nagyszerű eredményeket mondhat magáénak, mint a Fekete Gábor vezette társulat győri megtelepedése, s „a magyar színészetet biztosító egylet” létrehozása. Nem csoda hát, hogy az egykorú sajtó ezt a színházpártoló társaságot a maga nemében egyedülállónak tekinti az országban, és általában a győri magyar színjátszás eme korszakát [1837—1847) arany kornak minősíti.14 Győr jeles írója, Kovács Pál, évtizedek múltán is így emlékezik vissza erre az időszakra: „Győr volt akkor a magyar színészet Mekkája; a legkitűnőbb színi tehetségek itt mutatták be magukat a lelkesült közönségnek, s többnyire innét kaptak meghívást Pestre, a már akkor virágzásnak indult Nemzeti Színházhoz. Szathmáryné, Komlóssy Ida, Prielle Kornélia, Felekyné, Szigeti József, Benedek, Paulay Ede, Hegedűs és Hegedüsné, előbb mind a győri színház tagjai valának, s innét mentek Pestre a Nemzeti Színházhoz. Ezeken kívül mint vendégek: a Lendvay-pár, Egressy Gábor, Megyery, Szentpéteri s Laborfalvy Róza ismételve megtisztelték színházunkat, s magyar színészet megkedveltetésére s emelésére igen sokat tőnek.”15

Hogy Czuczor a győri tapasztalatok, élmények alapján mennyire tudatosította nemzeti színjátszásunknak a reformkorban betöltött szerepét, s hogy a győri színjátszás hősi korszaka mily maradandó hatással volt rá, azt kézzelfoghatóan bizonyítják: egyrészt az elkövetkezendő években Komáromból a Honművésznek küldött játékszíni tudósításai, a színművészet pártfogolásáért agitáló cikkei, másrészt akadémikus korában a dráma- és színibíráló bizottságban végzett áldozatos tevékenysége. (Ezekről majd a maguk helyén szólunk.)

A Bécs ellenes függetlenségi mozgalom, melynek forró légköre ihlette az Augsburgi ütközetet, az évtized második felében visszaesett. Ennek alapvető oka nyilvánvalóan abban rejlett, hogy a tizenhárom évi szünet után megtartott 1825—27-i országgyűlés nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Nemcsak hogy nem hozta meg maradéktalanul a kívánt eredményeket, de semmilyen új intézkedést, törvényt nem foganatosított. Csupán annyit tett, hogy az 1790—91-i törvényeket, vagyis az alkotmány rendi szellemét megerősítette azáltal, hogy újra deklarálta a régi kompromisszumot: a „fundamentális törvényeket” a király ezután meg fogja tartani. Idézzük a kor történetírójának hitelt érdemlő szavait: a diétán kihirdetett ama néhány törvény „sem tartalmaz semmi új vívmányt, hanem csak a régibb alkotmányos törvényeket frissíti fel, erősíti meg; ... reformot, haladást pedig tényleg semmiben sem eszközölnek, s legföllebb a régi jogok megóvására vonatkoznak”.16 Mindössze egyetlen ügyrendi kérdésben született döntés: a magyar tudós társaság felállításának kérdésében — miután, persze, Széchenyi s az őt követők adományai „a nemzeti nyelv és honi lélek ápolásának és fejlesztésének” meg