Irodalmi Szemle, 1981

1981/8 - LÁTÓHATÁR - Víťazoslav Hronec: Határvonal I., Fiák I., Fordulóponton [versek)

3.

„A tűznél szoktam üldögélni, ha hullt az eső;

így ereszkedtek alá az istenek, az aranyeső Példája szerint, az ölembe.“

Szél illetgette az almát, földet:

Kicsi szikra volt, mi számkivetésbe

Hajtotta, s vágyad, hogy azt mondd: nem.

Ügy álltak ott, mint a túlparton a

Fároszok, fényükkel nyúltak az álomért;

Mint ha a karmok közül kihull a kő —

Ügy riadt fel. Majd később — magas léghuzat A kirántott kardpengék között, levegő,

Mely a szavak átderengő magjára lecsapódik, Szavak, mik minden láthatók fölé magasodnak.

4.

„Ha hazamegyek, kilépek mindig

A házból, s látok madarat; az asztalon Elvérzik az alma, s mint egy-egy villám után, Fölötte összecsap az éj. Ha valami volt, köztem S a nem-volt tárgyakban telt létezésem Morzsa töredéke közt volt. Ha valami Volt, van gyűrű a folyóvíz színén.“

S így elsúlyosul a csepp az ember Kezében: érintened sem csillagot, se földet Nem szabad, mert bárhova, bármihez nyúlsz,

A vérbe nyúlsz, és ebből lesz a szó.

„Nyúlnak az árnyak a holdsütésben; már csak Az a pici tűz védelmez engem a Mindentől.“

5.

„Követ kőre tettünk — s az idő

Fogyott, mint lámpából az olaj. A lombok közt Jelentik magukat a fények; bámuljuk A helyet, hol délután négykor Fadob dobaja hangzott. A levegő

Kötegeiben a mi szavaink szólnak; mint varjak A dög körül, úgy takargatják céljukat

A fekete vékony rétege alatt, Ízületeikben. Lépdelünk föl a lépcsőn, csillárokként Madarak nagy csonvázai világítanak az Első emelet hosszú folyosóin; huzat Kúszik oldalt, mint a kígyó.“ Nyeld le A csontot, s a húst köpd a kertbe, az ablakon át.

6.

„Koromsötét. Az égi tüzek alszanak most Iszapban, folyófenéken. Az én szivem Csuka, mely saját farkába mar.

Nem látok semmi jelt: itt minden Hármunk közt folyik, itt minden a kakasdalt Imádja, ha sápadozni kezd a hajnal.