Irodalmi Szemle, 1981

1981/8 - Zalabai Zsigmond: Szó, kép, szókép, képvilág

Az ábra logikáját és gondolatmenetét az alábbiakban foglalhatjuk össze:

1. Az irodalomnak lényegi vonása az érzéki-szemléletes forma, s ennek a rím, ritmus, kifejező hangtani forma, alakzatok, ábrázolva közlő íráskép stb. mellett nem egyetlen, de fontos vonása, része a képvilág gyűjtőnévvel illethető jelenség, amely

2. részint makrokép-rendszerből áll, amit

3. egyszeres tükrözésű makroképek alkotnak,

4. részint pedig kettőskép-rendszerből tevődik össze, amit

5. kettős tükrözésű kettősképek hoznak létre.

Névadási kísérletünkben arra törekedtünk, hogy néhány fogalomtól felszabadítsuk az agyonterhelt kép műszót. A legtágabban értelmezett képszerűség fogalma helyett azért a szabatosabb érzéki-szemléletes forma kifejezést használjuk. Azzal, hogy a képvilágot (az angol „imagery” magyar megfelelőjét) az érzéki-szemléletes forma egyéb eszközeivel helyeztük egy szintre, feloldottuk az újkritikának, illetőleg a formalizmusnak a kép fontosságára vonatkozó, egymással ellentétes nézeteit is: a képvilágban a költői nyelv fontos, de nem egyetlen és nem is „a” legfontosabb formaszervező lehetőségét látjuk. Az epika elméletéből ismert kép fogalom helyett a rajz (helyszínrajz), a líraelméleti képvers helyett pedig a tipovers (vizuális költemény) kifejezések használatát javasoljuk. A trópus (görög ’fordulat’) magyarított fogalmát, a szóképet mellőztük, részint abból a meggondolásból, hogy a szótól jelölt valóságdarab tárgyképe is érthető rajta, részint meg azért, mert semmitmondó: a metaforának, metonímiának végül is ugyanúgy a szó az alapja, mint az áttételek nélküli, közvetlenül ábrázoló, egyszeresen tükröző szöveg- egységeknek. Az utóbbiak megnevezésére sem az epikus kép, sem a fantáziakép kifejezéseket nem találtuk eléggé szabatosnak; helyettük a makrokép műszót javasoljuk az előtaggal utalva a közlésegység, a nyelvi szegmentum testesebb voltára, mondatértékére. Megpróbáltuk kiküszöbölni a stíluskép szakkifejezés pontatlanságát és ellentmondásos jellegét; helyette a kettőskép fogalmat használtuk, ilyen értelemben: ’önmagára + rejt- vényszerűen valami másra is utaló kép’. Végül, szem előtt tartva, hogy a képvilág — mint a műalkotás bármely más formaeszköze — esztétikailag szervezett, kölcsömviszo- nyokat teremtő jelenségkör, kísérletet tettünk arra, hogy érzékeltessük (egymásra- és egymásba épülésük sorrendjében) a képvilág rétegeit, strukturális szintjeit is.

JEGYZETEK

1. A metaforákban, szétburjánzó hasonlatokban dúskáló barokk lírával szemben a manierizmus a versformák változatosságával, a bonyolult ritmus- és rímképletekkel hozott egy új, egy másféle költöiséget. A klasszicizmus fogalmisága és retorizált nyelvezete után a romantika az egyéni, eredeti metaforaláncolatokból szerkesztett vízióra esküdött. — Hasonló példákat a kortárs költészetből is idézhetünk: a Nagy László-i metaforagazdagság, a Juhász Ferenc-i képtelítettség, a metaforikus tömörséget kiaknázó Űjhold-asok után Tandori Dezső egy végletesen kép-telen verstípust alakított ki. Pilinszky János újabb kötetei meg azt példázzák, hogy a metaforatelítettség egyazon alkotó különböző stílustörekvéseiben is lényegesen módosulhat.

2. Ján Mukafovský: Kapitoly z české poetiky, Praha 1948. Különösen az O jazyce básničkám (A költői nyelvről] és a Dvé studie o básnickém pojmenování (Két tanulmány a költői névadásról) c. dolgozatai érdemelnek figyelmet.

3. A vers szavainak komplex együtthatásáról lásd Tamás Attila: A költői műalkotás fő sajátságai. Bp. 1972, 186—190.

4. Bariasz. L. G.: Russzkij jazük. Sztyilisztyika, Moszkva 1978, 120.

5. Wellek R.—Warren A.: Az irodalom elmélete. Bp. 1972, 298.

6. Károly Sándor: Általános és magyar jelentéstan. Bp. 1970, 370., 372. és 379—382.

7. Gillo Dorfles: Promény uméní. Praha 1976, 159.

8. A játékelmélet szerint a játékösztön a kiváltója és alakítója a művészi tevékenységnek is. Jóllehet e vélemény nem teljesen helytálló, számtalan példa igazolja, hogy a költők játéknak is tekintik a szavakkal való foglalatoskodást; gondoljunk csak Kosztolányi, Karinthy, Weöres szó-játékaira. A politikumot is vállaló költők számára József Attila ugyanezt a lehetőséget kérte az eljövendő Szabadságtól: „... játszani is engedd szép, komoly fiadat”.

9. Voigt Vilmos: Bevezetés a szemiotikába. Bp. 1977, 76.