Irodalmi Szemle, 1981
1981/8 - Nagy Judit: Nemzetiségi önismeret, nemzetiségi etika
Nemzetiségi önismeret, nemzetiségi etika KOLOZSVÁRI BESZÉLGETÉS GÄLL ERNŐVEL Valami frappáns aforizmával kéne bevezetnem Gáli Ernő bemutatását, ami kifejezné a gondolkodására olyannyira jellemző dialektikát, melyben nemzetiségi meghatározottsága maximális szemléleti nyitottsággal, absztrakt elméleti kategóriarendszere a konkrét valóság igényeinek követésével válik teljessé, lesz kerek egész. De mert az aforizma ugyancsak nehéz műfaj, s mert meggyőződésem szerint a legtalálóbb kurta kinyilatkoztatás is csak elvonatkoztatva, valami távoli fókuszba vetített szentenciaként, személyéről lehámozva és az általánosítás bugyrába csomagolva határozhatná meg szellemiségét s annak két tápláló forrását, maradok annál a talán profán eljárásnál, hogy elsoroljam mindazokat a jegyeket, amelyek gondolkodásmódját: módszerét, szellemi eszközeit, értékrendjét jellemzik. Mindenekelőtt téma-megközelítéseinek módszeréről kell leszögezni, hogy marxista megalapozottságú és indíttatású problémafelvetése távolról sem elégszik meg az elért, olykor nemegyszer sémaként hangzó minősítések applikációjával. Nagyváradon — Ady városában — nőtt fel, már a felszabadulás előtt tagja volt a pártnak és dolgozótársa Gaál Gábor Korunkjának, megjárta a fasizmus poklát. Tálán ez is közrejátszik abban, hogy a továbbgondoló, továbbfejlesztő és alakító vagy éppenséggel a hiányzó kategóriák megteremtésére vállalkozó metódust választja eszmerendszerének kialakításához. Szellemi eszközei egy gazdag életpálya folyamán gyűltek össze, minősíti őket már pusztán az a tény is, hogy a kolozsvári Bábe§-Bolyai Egyetem etika tanszékének professzora, s újraindulása óta (1957) főszerkesztője az egyik legrangosabb romániai magyar irodalmi és kritikai folyóiratnak, a Kolozsvárott megjelenő Korunknak. Értékrendszerét a reális igényeknek és az irányadó elmélet lehetőségeinek ötvözetéből állítja föl: a történelem, a nemzet és a humánum marxi értelmezésű etika felől megközelítve válik nála egyedi, egyben egyetemes kategóriává. Említettem a valósághoz váló ragaszkodását. Itt is dialektika bujkál: ez a kötődés nem absztrakt, hanem ember-centrikus. Magam is tanúja lehettem, miként igazolódik vissza Gáli Ernő valóságközelsége. Kis társasággal egy májusvégi napon a Gyalul havasokba, a Körös forrásához, Kalotaszeg környékére rándultunk ki. Gyerőmonostort is útbaejtettük, református temploma feledhetetlen élmény a sárkányfiakat szoptató madárleány román kori reliefjével. A helyi kálvinista lelkész szakszerű előadása után odafordult Gáli Ernőhöz, ugye ő a Korunk főszerkesztője, igen, ismerik ám, olvassák, tisztelik. A váratlan „író-olvasó" találkozó érzékeltette: Gáli publicisztikája, irodalmi, filozófiai, szociológiai tanulmányai a romániai magyarok nemzetiségi és közösségtudata elé nemcsak tükröt tartanak, hanem az önismeretet minőségileg magasabb értékek felé irányítják, nyitottságot, kölcsönösséget, magatartásmintát hirdetnek. Az egész napos kirándulás pompás alkalmat kínált ahhoz, hogy mindenről részletesen kifaggassam Gáli Ernőt. De kérdéseket nemcsak én adtam fel, ő is tudni akart mindenről. Tájékozódásigénye a mindenkori humánumot követelő, emberségért és emberiségért aggódó gondolkodó gesztusa volt. Beszélgetésünk óhatatlanul kitért a kisebbségbe szorulás egyik korai, az útkeresés és öneszmélés jelentős csehszlovákiai vállalkozására, a Sarló-mozgalomra, amelynek kisugárzása valamilyen formában elérte a romániai magyar fiatal értelmiség tudatának alakulását. Erről s a Sarló ma is fel-felvillanó örökségéről Gáli Ernő így beszél:
