Irodalmi Szemle, 1981
1981/1 - LÁTÓHATÁR - Dénes Imre: Perui mítoszok és legendák
Másnap összegyülekeztek az indiánok, hogy megbeszéljék a hajtóvadá'szaton történteket, és megbizonyosodjanak róla, hogy a bikák nem tértek-e vissza Santa Rosa lejtőire. Az állatoknak azonban nyomuk veszett. A pásztorok már a rákövetkező napon kihajtották jószágukat Santa Rosa dús lege-- lőire, s mivel a hely igencsak alkalmas volt a megtelepedésre, kunyhót építettek és benépesítették a vidéket. Néhány év múlva a Santa Rosán gazdag arany- és rézlelőhelyekre bukkantak, Colqui- jircában ezüstöt, Goyllarban pedig kőszenet találtak. A három bika tehát e természeti kincsek hírnöke volt. AZ ELVARÁZSOLT BIKA Huanita várostól mintegy tizenöt kilométerre található a Rasuhuillca lagúna. Három más lagúna veszi körül, de Rasuhuillca a legnagyobb közöttük, s ezért a legfontosabb is. Mivel a falu közelében levő magaslat tetején helyezkedik el, víztárolót létesítette^ belőle. • iv/i"-*j A huantai hagyomány azt tartja róla, hogy a lagúnában egy hatalmas és erős fekete bika lakik, s az őrzője, egy ősz öregasszony, aranyláncon tartja fogva őt. Sok-sok évvel ezelőtt a bika egyszer kiszabadította magát az ősz anyóka fogságából és feljött a víž felszínére, s akkora hullámverést csapott, hogy a háborgó víz áttörte gátjait és Huan- tára zúdult, árvizet és nagy károkat okozva a településnek. A felvidék indiánjai, amint tudomást szereztek a történtekről, lejöttek, lasszót vetettek a bikára és ismét lekényL szerítették a víz alá. A lakosság azóta is rettegésben él, mert a bika bármikor újra eltép1 heti láncát és feljöhet a felszínre, hogy elpusztítsa a virágzó és gazdag Huantát. A CHACOSI FESZÜLET Pasco tartományban van egy falu, amit Chacosnak hívnak, a lakossága mintegy kétezer indiánból áll. Az itteniek nagy becsben tartják falujuk Keresztrefeszített Krisztusát. Csodával határos módon jutottak hozzá, és minden év május harmadikán ünnepséget szoktak rendezni a tiszteletére. A kereszt felbukkanásának története a következő: Sok-sok évvel azelőtt, a faluhoz közel eső Runtu Punának nevezett helyen egy kis- kondás alkonyattájt kcpácsolást hallott a közeli erdőből. Olyan volt ez a hang, mint amikor szöget vernek egy száraz gerendába. A fiú elindult a hang irányában és hosszas keresés után a fák között rábukkant egy óriási Krisztus-keresztre. Lelkendezve futott haza a hírrel és a falubeliek, amint tudomást szereztek a dologról, nagy számban vonultak ki megtekinteni a Keresztrefeszítettet. De megtudták ám a hírt egy másik falu, a közeli Huariaca lakói is. Elindultak hát ők is, hogy megszerezzék maguknak a keresztet. Máig is csodaként emlegetik, hogy Huariaca lakói meg sem tudták mozdítani a keresztet, olyan súlyos lett, s amikor hozzáértek, zivatar és felhőszakadás támadt az égből. Chacos lakóinak érintésétől viszont könnyűvé vált, és a nap is kisütött. Mindez többször egymás után megismétlődött, amíg csak Huatiaca lakói bele nem nyugodtak az Űr akaratába, és át nem engedték a chacosiaknak a keresztet. A feszület azóta is a templomban van, nagy tisztelet övezi, és senki sem mozdítja el a helyéről. Csak egyszer történt meg, hogy a búcsújárók, akik az ünnepre jöttek, a pap és egy fényképész segédletével ki akarták vinni a körmenetre, hogy néhány felvételt készítsenek róla. A falu felhördült: mi jogon molesztálják az Urat? A plébános megnyugtatta őket, hogy semmi baj nem lehet a dologból és már le is akarta venni a helyéről. Abban a pillanatban szörnyű feirgeteg kerekedett, jégeső zúdult alá — mondják, hogy a jég tojás nagyságú volt —, leszaggatva a tetőket, agyonverve a madarakat. Erre a falu még jobban felzúdult, meg akarták lincselni a plébánost, a búcsúsokkal és a fényképésszel együtt. Csak a csodával határos módon sikerült megmenekülniük, s a leszálló sötétség leple alatt megléptek a faluból. A chacosi feszületet Tayta Mayónak (Májusi Krissztusnak] nevezik, s messze földön is ismerik és tisztelik.
