Irodalmi Szemle, 1981

1981/7 - KRITIKA - Csanda Sándor: A Sarló mai szemmel

szerették, sőt gyűlölték. Lehet, hogy ez a fejlemény tragikus konfliktus egy nép történetében, de az államfordulat az ő számukra inkább felszabadulást jelentett, mint bukást.”

A szerző a regösjárások romantikáját, parasztmítoszát így mutatja be: „Ám miközben a népies romantika parasztmítoszának sűrűjében bolyongott a forrongó, új cserkészmozgalom, már tágabb körben is látott maga előtt feladatot. Rövidesen elindította a népélet megismerésének, a tágabb szociális látókör kifejlesztésének útján a közép- iskolás cserkészet első csoportjait a falvakba. Megindult a regösjárás.” (86. 1.) Objek- tívan szól arról is, hogy a Sarlót a kommunista párt részéről is gyanúval figyelték, s egyes dogmatikus tisztségviselők még csatlakozásuk után sem tartották igazi kommunistáknak a volt sarlósokat. „A sarlósokat nem várta tárt kapukkal a forradalmi munkásmozgalom. Az olykor még mindig elhangzó Szabó Dezső-i frázisok egyeseket a fajvédőkre emlékeztették. A kisebbségi magyarság hivatalos szerveivel fenntartott kapcsolat is bizalmatlanságot szült. Az osztályharc napi küzdelmeit vívó szervezők fülében idegenszerűen, sőt ellenségesen csengett a közös kisebbségi sors hangoztatása. A közvetlen személyi kapcsolatok felvétele is gyakran ütközött akadályokba.” (92. 1.) Feltűnő Horváth Ferencnek az a megállapítása is, hogy hibás volt a Sarló „önfeloszlatása”, mert fontos szerepe lett volna továbbra is. A pártfunkcionáriusok többsége ugyanis azt kifogásolta, hogy külön állnak, s csoportos fellépésüket Az Úrban, a Korunkban frakciózásnak minősítette. (Ultrabalos szempontból bírálja a Sarlót Kovács Károlynak Megtévesztők és megtévesztettek [1934] című könyve, melyet Fábry Zoltán és a sarlósok személyes támadásnak tartottak. 1. Fábry Zoltán.)

A negyedik tanulmány szintén a mozgalom egyik vezetőjéé, Dobossy Lászlóé: A Sarló művelődéspolitikai hatása és szerepe, vallomás jellegű esszé. A Sarlót Balogh Edgár és mások is gyakran kulturális mozgalomnak nevezték, s tevékenysége jórészt ilyen volt, s ezért utódjának ilyen szempontból a CSEMADOK-ot tekinthetjük. Igen találóan jellemzi Dobossy az új államkeretbe került magyar kisebbség kezdeti szellemi bizonytalanságát: „majdnem egy évtizedig küszködött a szellemi bizonytalanságérzéssel; hol a helye?, melyik a hazája?, lehet-e magyarként élni, magyar kultúrát ápolni és alkotni Csehszlovákiában? A magyar középosztály lassan szerveződő intézményei — pártok, egyesületek — Budapesttől vártak és kaptak irányítást, ami azonban (főleg kulturális téren] megtévesztő volt; ahogyan később, adatszerűén is megtudtuk, az ún. ellenzéki pártok „kultúrreferense” feddést kapott, amiért jóhiszeműen próbált valamit; az ő dolga ugyanis az volt, hogy alibi-tevékenységgel, kudarcok halmozásával szemléltesse, és sérelmek gyűjtésével bizonyítsa, hogy a magyar kultúrának nincs létezési lehetősége Csehszlovákiában.” (110. 1.) Dobossy első személyben, saját élményeivel mutatja be a Sarló kibontakozását és további fejlődését. Szembeszáll azokkal a nézetekkel, amelyek a mozgalmat a deklasszálódott magyar középosztály fiainak az akkori válságos helyzetből kivezető kísérletének tartották: „E sugalmazástól eltérően fontos figyelmeztetni arra, hogy a húszas évek második felétől a csehszlovákiai egyetemekre és főiskolákra kerülő magyar fiatalok többsége paraszti vagy munkásszármazású volt. Deklasz- szálódás helyett tehát inkább társadalmi emelkedés ment akkor végbe.” A Sarló tagjai nagy többségükben a dolgozó nép fiai voltak. Mai szemmel már magyarázatot keres arra, miért volt rájuk oly nagy hatással Győry Dezsőnek 1926-ban elhangzott patetikusan prédikáló messianisztikus önvallomása, a Kisebbségi géniusz. Mai aspektusból szól az ifjúság fejlődését erősen befolyásoló további hatásokról is: az Ady—Móricz—Szabó Dezső triászéról, Kassákéról, Bartókéról és Kodályéról, a más szellemet árasztó prágai egyeteméről, s Dobossy sokat emlegetett tanárának, a kiváló szocialista tudós Zdenék Nejedlýnek a hatásáról. „A Nejedlýéhez hasonló szemlélet hatotta át azokat a kapcsolatainkat is, amelyek más cseh vezető szellemi emberekhez — elsősorban a modern irodalombölcselet és irodalomelmélet prágai mesteréhez, F. X. Šaldához — fűztek bennünket.”

A továbbiakban kifejti a szerző, hogyan kapcsolódtak a kulturális hatások a valóság- kutatással, a szociográfiai tapasztalatokkal, majd azt is, hogy az osztályszempontú értékeléshez eljutva, hogyan fordultak szembe korábbi példaképeikkel, pl. Győry Dezsővel is. Dobossy központi fogalomnak a nemzeteszmét tartja, amelynek gyakori, intenzív vitatása során eljutottak az internacionalizmushoz, azzal a logikus következtetéssel, hogy ennek a nemzetszemléletnek a része más nemzeti érzések elismerése és meg