Irodalmi Szemle, 1981

1981/7 - ÉLŐ MÚLT - Fónod Zoltán: Hagyományunk: a Sarló

Sőt arra is volt példa, hogy olyanok is „visszataláltak” erre az útra, akik korábban kispolgári ingadozásból, az aktivista politika kísértése miatt megváltak a Sarlótól. Ismeretes egyébként, hogy a Sarló tagszervezete, a Vörös Barátság sem kerülhette e). sorsát, a hatóságok 1935-ben feloszlatták.

A sarlósok egy csoportja részt vállalt azokból az új, politikai kezdeményezésekből, melyeket a CSKP szervezett. Az Ot megszűnte után az itt tevékenykedők a Magyar Nap munkatársai lettek. Balogh Edgár Romániából vált a lap munkatársává, mivel a polgári hatóságok 1935-ben illetőségének hiányára hivatkozva az ország elhagyására kényszerítették. Az 1936 márciusában induló Magyar Nap előfizetési felhívását egyébként két sarlós írta alá: Horváth Ferenc (a Sarló volt elnöke), és Lőrincz Gyula festőművész, valamint a kommunista Forbáth Imre költő. „A Magyar Nap ostoros vádlója lesz a magyar népet sújtó minden bántalomnak, az álnok, csúf lélekvásárlásnak. Kuruckemény harcosa lesz a szabadságjogoknak” — írták az előfizetési felhívásban. Ehhez a programhoz a lap mindvégig (1938 októberéig, kényszerű megszűnéséig) hű maradt.

Egyébként is, a sarlós mozgalom tanulságaival mindenütt találkozhatunk, ahol a csehszlovákiai magyar haladó erők összefogására került sor. A komáromi Tavaszi Parlament 1936-ban, vagy a dél-szlovákiai magyarság tornóci nagygyűlése 1938. szeptember 4-én, ahol Major István után Lőrincz Gyula szólalt fel és adta le a vészjelt: „A határon túli és itt élő magyarok, a Duna-medencei kis népek, csehek és szlovákok sorsa ma egy kockára került”. Szólhatunk itt arról az ösztönző hatásról is, melyet a Sarló tapasztalataiból merítettek a magyarországi fiatalok (a Márciusi Front létrejötte 1937-ben), vagy a romániai magyar értelmiség új nemzedéke (Vásárhelyi Találkozó, Marosvásárhelyen,

1937 októberében, Balogh Edgár lelkes szervező munkája eredményeként). Jogosnak és igaznak érezzük hát ma is azt a Fábry-megállapítást, mely úgy jellemezte ezt az ifjúságot, mint akiknek „Európa a hazájuk, szegény nemzet a szerelmük, szocializmus a törvényük, demokrácia a mértékük, és emberség a magyarságuk.”

Beszélhetünk-e hát örökségről, hagyományról? S egyáltalán megkérdőjelezhető-e ez a hagyomány?

A Sarló a maga természetes fejlődése során egy fiatal, elhivatott nemzedék mindent ostromló nagyot akarásával kitérők, megtorpanások árán jutott el a szocializmushoz, a munkásmozgalomig. Erkölcsi hitelüket elsősorban az teszi maradandóvá, hogy meg tudták keresni a maguk igazát a végbemenő társadalmi változások közepette, s úgy alakították ki az új magyar léttudatot, hogy egy pillanatra sem vonták kétségbe a történelmi realitásokat, soha nem szakadtak el Csehszlovákia dolgozó néprétegeitől. Nemzeti (kisebbségi) jogaikat úgy érvényesítették, hogy vigyázó szemüket a kelet-európai népsorsra, a népek sorsközösségére vetették, s velük együtt tartották azt elérhetőnek. Ügy éltek, ahogy lehetett, s úgy tették a magukét, ahogy legjobb tudásuk, ismereteik alapján erre képesek voltak. Szomorú igazságot említ Czine Mihály, amikor azt írja a sarlósokról: „Legtöbbjüket negyven-, sőt némelyiküket ötvenesztendős korig rázta a történelem; képességeik kibontására, szándékaik megvalósítására méltó teret közülük csak kevesen kaptak.” így igaz, ahogy az is igaz, hogy a történelem kiszámíthatatlan mozgása nagy részüket messze szórta a szülőföldtől, ifjúkoruk csatározásainak színhelyétől. Fasiszta üldözés, majd a személyi kultusz okozta börtönévek sem kímélték őket. Mindennek ellenére — a sarlósok legjobbjaira gondolva — bátran mondhatjuk, életük példa arra, hogyan kell és hogyan lehet emelt fővel élni Közép-Kelet-Európa, s egyáltalán a népek nagy közösségében. Tudták ezt ők akkor is, amikor sokszor a lehetetlent akarták lebírni. S tudja — tudnia kell — a mai nemzedéknek is, mely örökükbe lépett, s ma már féltett tulajdonaként hittel vallja, hogy a népek, nemzetek összefogásának szilárd alapja a szocialista internacionalizmus lehet, mely a „jognak asztalánál” egyformán ad helyet minden nép, minden nemzet fiai számára.

Tékozlók volnánk, ha ezt a hagyományt megtagadnánk, s érzéketlenek, ha képtelenek volnánk arra, hogy fejet hajtsunk egy nagy nemzedék gazdag, megbecsülésre érdemes életútja előtt.

Tisztelet a Sarlónak, és tisztelet mindazoknak, akik egy életen át hűek maradtak a megharcolt elvekhez, a munkásmozgalomhoz eljutott alig húszéves fiatalok elszáná- sához, harcos életakarásához!