Irodalmi Szemle, 1981
1981/7 - ÉLŐ MÚLT - Fónod Zoltán: Hagyományunk: a Sarló
Edgár: „Nem vágyképünk volt többé a nép, hanem magunk is részévé váltunk pártBs szerepünkben.” Ezt a felismerést sugallta Illyés Gyula sarlósoknak küldött verse is: „Őket, őket kerestem én is nékik kivántam szólni mindig. Most itt vannak, néznek reám, ujjaimmal érinthetném őket.” Ezek az előzmények kellettek ahhoz, hogy 1931 szeptemberében sor kerülhessen a Sarló pozsonyi országos kongresszusára. Ötvenegy kongresszusi küldött és a vendégek jelenlétében Horváth Ferenc azzal a hitvallással nyitotta meg az ötnapos tanácskozást, hogy „a magyar nyelvterület feszült dermedtségében akadt egy fiatal értelmiségiekből* álló csoport, amely tévedéseiből és küzdelmeiből kiemelkedve eljutott a marxista történelemszemlélethez. Büszkeséggel töltheti el a Sarló tagjait az a tény, hogy ma a Sarló tevékenysége fókusza a magyar marxista ifjúsági mozgalmaknak.” Nem véletlen, hogy levélben az elsők között üdvözli a kongresszust Barta Lajos és Fábry Zoltán, s Romániából Gaál Gábor, a Korunk főszerkesztője ... Julius Fučík felszólalása a Sarló kongresszusán egy életre szóló útravalót adott a sarlósoknak. A „Szeretjük nemzetünket!” hitével és meggyőződésével megfogalmazott igazság félreérthetetlen nemzetköziséggel avatta a kommunista erkölcs részévé az utódok számára is a nép, a nemzet szeretetét. Mert — és erre tanított Fučík a Sarló-kongresszuson — a nemzeti felszabadulásért csak „a többi elnyomott nemzet millióival” együtt lehet harcolni. A kongresszus tanácskozását, valamint A Sarló jegyében címmel megjelent és elkobzott kongresszusi vitaanyagot lehetett akkor is, ma is különböző szempontok szerint bírálni, csupán azt nem lehet kétségbevonni, hogy a mozgalom a zárt nemzeti öncélú- ságtól itt jutott el a — már korábban kibontakozott — cseh és szlovák kommunista értelmiségiek mozgalmáig, s vált részévé annak az erőnek, melynek együttes célja volt a haladás, a szocializmus szolgálata. Barta Lajos, a szocialista író így látta ezekben a napokban a sarlósok munkáját: „Az idő dolgozik értünk, de a ti feltörésiek az új gondolatokhoz mégis nehezebb volt, mint más nemzet fiaié ... Ezt a munkát jól elvégeztétek. Mert egyszerre két dolgot hajtottatok végre: megmaradtatok annak, aminek természettől fogva adva vagytok, magyaroknak, de megtaláltátok magatokban a szociális embert is, aki individualizmusából kilépve, kollektív emberiségi programot keres magának.” Bár kissé megkésettnek tűnhet, míg a Sarló az „erkölcsi szocializmustól” a forradalmi munkásmozgalomig eljutott, ebben azonban kétségtelenül szerepe volt a kommunista pártnak a proletariátus szövetségesei iránt tanúsított politikájának is. A közvetlen közeledést — ahogy már korábban utaltunk rá — alapvetően meghatározta a Sarló tagjainak kapcsolata a CSKP néhány tagjával, s szerepet játszott benne az ifjúmunkásokkal való barátság is. A CSKP VI. kongresszusán jóváhagyott pártpolitikai irányvonal ugyancsak kedvezően hatott a szerveződő antikapitalista ellenállás erőivel való kapcsolatok keresésére, ápolására, ennek ellenére Pozsonyban a Sarló iránti bizalmatlanság csak fokozatosan szűnt meg. Az 1931 elején meginduló kommunista folyóirat, Az Üt már egyenesen feladatának látta a Sarló ügyének a felkarolását. „A Sarló fejlődésének döntő feltétele... az az objektív követelmény volt — írja Viliam Plevza —, hogy leszámoljanak az értelmiségnek a forradalmi mozgalomban betöltött szerepéről és lehetőségeiről vallott téves nézetekkel. E fontos gátló momentum leküzdése — a Sarló akkori támogatóinak emléke szerint — Balázs Béla 1931-es tavaszi bratislavai tartózkodásához fűződik.” íme, egyetlen ember tapintatos, értő kapcsolata a fiatalokkal az „öntudatra ébredés nagyszerű óráit” jelentette a mozgalom és vezetői számára. A Sarló szeptemberi kongresszusa tehát határkövet jelentett a mozgalom életében. Ezt a DAV szerkesztői is úgy értékelték, mint felsorakozást a proletariátussal való közös útra. Érthető ez, hisz akár a nemzetiségi kérdés, akár az irodalmi vagy más, a kongresszuson tárgyalt kérdések témakörét vesszük, nyilvánvaló, hogy a Sarló ezen a kongresszuson kilépett a nemzetiségi keretből, s csatlakozott a szocialista értelmiség mozgalmához, a cseh és szlovák kommunista értelmiség törekvéseihez. A marxista—leninista eszmék elfogadása szükségszerűen magával vonta az erők polarizálódását. A Sarló legöntudatosabb tagjai a párt tagjai lettek s részt vettek Az Űt
