Irodalmi Szemle, 1981
1981/6 - NAPLÓ - Móser Zoltán: Táj — képek
.„Az ablak úgy lóg a falon, mint egy tájkép. Várostájat mutat: két gyárkéményt .6 emeletes házak tetejét, s a két kémény között most éppen ott függ a felkelő nap. Az ablak egy pozsonyi kórház ablaka, s a két kémény közül az egyik a háborúban szétbombázott Apolló olajfinomítóhoz tartozott, a másik a Kábelgyár (Kablovka) komolytalanul tarkára mázolt tornya. A ]cép mozdulatlan, de persze csak azért, mert én vagyok mozdulatlan: második hete fekszem az említett kórház egyik ötödik emeleti szobájában.” Épp itt, mellettem árválkodik egy üres Jieret, azt nézem napok óta! És most ezzel # kerettel játszom, s játszom a gondolattal: találok-e verseid között is e keretbe „il- Jeszthető” képeket? Ahogy lapozom, egyre többre akadok. A „klasszikusnak” mondott festmények, képek sorát Tintoretto Utolsó vacsorájával kezdeném: a Te hasonló című „szénrajzo- , dón” tizenegyen ülik körül az asztalt, egy ,futballcsapat tagjai egy korán őszülő edzővel. A Kőlegelőn képe boschi látomás: ,S éreztem amit a delelő bős primigenius érezhetett amikor kétségbeesve elbődült a kőlegelön mert : nem fért be a zuzmók árnyékába .. „Rembrandt képéről zsidók vonulnak üres folyómba Bordáik közt a lenyelt ékszerek • sugárzanak mint Jézus szíve .. A Magány című versed leütése oly sok, klasszikus képpel mutat rokonságot: „lány a tükör előtt.. De ott a tükör a Fejezetek egy kisebbségtörténelemből című versedben is: „A gyermek ezen a sámlin állott, ebbe a falitükörbe bámult és sírt.” És ott a (törött) tükör a Meditaciones...- . ban is: „Nem tudja előcsalni párját a törött tükörből.” A Menekülés-ben pedig egy Gauguin-kép emléke, „kotoréka” is megjelenik: „egy gauguin-Jcép kotor,ékában 3 futkározott a hegy arca .. Egy Klee-festmény, az 1923-as Tájkép sárga madarakkal is felidéződik, költőileg átírva, megjelenítve /cím helyett egy paul klee kép alá). Ez a kép nem kíván keretet. A keret mi vagyunk: Én, Te, egy Élőlény: „e táj bent van egy élő mélyében.” Egy halban, ahogy írod. És itt megjelenik a hal képe. De nemcsak itt, hanem még három másik versben is: tájképek hallal, vagy — mint a fenti vers is — tájkép a halban. A Balaton is hal, olvasom a tanulmány a balaton lényegéről című versedben, nem pók, nem teknő és nem trapéz, de „... a balaton ha- lacska / mely önmagában úszkál” A boldogság pedig a pontyok álmát festi: illatot mondasz, de ez egyúttal csupa szín is, mert a pontyok álmai: tavirózsa illat, és ez a tavirózsa-kép eleven szín képzetét is adja. Az árnyék képét, érzetét — súlyosságát, félelmét, sötétjét?! — két helyen rajzolod meg: az előbbi tavirózsás, halas képen a pontyoknak naplementekor „... egy pici árnyékuk / nekik is serked”, Szamar- kandb&n pedig a macska, mint egy modern festményen, „árnyékát szájába tartja / indul az este”. A két közép-ázsiai városról szóló mimatúrád. nem Jeír, hanem megjelenít: távoli eget, csillagokat, csöndes mélységeket — titkokat. Két másik versedet pedig triptichonnak mondanám. Az egyik, a tű tél madarak (már a címe is az!) ilyen hármasképet mutat: fekete füstöt fújó kémény — lomha fák — vekker. Az Éjszakában pedig így sorakoznak a képek: Éjszaka — Csend — Idő. A vers mellé ezt írtam: fordított világ. (Ezt jelenti a „fejjel lefelé” bejegyzés is.) S egy egész sor hasonló verset írhatok ide: A Vetítésből a 4. és a 25. „képet”: „fejjel lefelé sétál egy madár”; „képzeteim fejjel lefelé lógnak bennem”. Aztán ilyen vers a Meditaciones del Quijote, a költő és a nyúl, az Europé monológja s az Éjszaka is. Nonszensznek is mondhatnám, a lehetetlen szép költői megvalósításának, de a csupa-kép-világodban kalandozva inkább negatív képnek, fordított világnak mondom mégis a fenti verset. Csendélet a savoy-pincében, mondja a cím, de a vers ennek ellentétét mutatja: háborús csataképet. Viszont háborús csendélet a katonák című vers: térkép feletti latolgatás, fontolgatás arról a haditervről, hogy az ezredparancsnok „meddig tolja ki az igen határait”.
