Irodalmi Szemle, 1981

1981/1 - Hubik István: A csehszlovákiai magyar fordítás általános problémái I. (előadás)

ségükben anonim fordítók sem, akiktől a könyvön inneni fordítások erednek. A motorkát például mint szerkesztő, olvastam már eredeti magyar szépirodalmi mű kéziratában, de fordításéban még soha. (Tudjuk persze, mi mindent engednek meg a miliőfestés szempontjai, vagy a beszélgetéssel való jellemzésé, de amivel én találkoztam, az más eset volt, ott az író a maga narrátori szerepében emlegette, tehát a nyelvünkben meghonosodott idegen eredetű szóként használta a matorkát a motorkerékpár, illetve motor helyett. A lelke rajta!)

Az idegen nyelvi környezetnek a beszélt nyelv szóállományát érintő negatív hatása elemi erejű. Mennél szűkebb a kör (hivatás, munkahely stb.), annál jobban érvényesül. A napi munkájukban elfáradt emberek ezreitől hiába is követelnők meg, hogy semmit se vigyenek haza abból, ami a munkahelyükön, meg még sok helyütt máshol a nyelvünkre ráragadt. Tömegméretekben ekkora éberség már az idegbajjal volna határos. Nyelvőreink dolga, hogy mennél szélesebb körben, a rádióban, napi sajtóban időről időre figyelmeztessenek a fölösleges, elkerülhető nyelvromlásra, és ébren tartsák, élesítsék a tompulásra hajló nyelvérzéket. Nyelvőreink dicséretes módon teszik is a dolgukat. Csakhogy egy közösség nyelvi szintjét elsősorban mégis az határozza meg, amit az írásbelisége képvisel. Azok az erények és fogyatékosságok, amelyek az írástudók — szerzők és fordítók — szövegeiben elénk tárulnak. Nos, a nyelvőreink lelkiismerete a tanú rá, hogy a tollúk hegyére tűzött fonákságok zömét kénytelenek neim-a beszélt nyelvből, hanem a nyomtatott szövegekből venni. A csehszlovákiai magyar írásbeliség avatott és avatatlan műhelyeiben készült szövegekből. Vagyis okkal tételezehetjük fel eleve, hogy akad ezekben a szövegekben egy és más, ami ronthatja a csehszlovákiai magyar köznyelvet. Ez esetben pedig már nem beszélhetünk a szlovák vagy cseh nyelvi környezet hatásáról. Legalábbis nem annak közvetlen hatásáról. Hogy a szóban forgó szövegek — elsősorban a fordítások — készítőit milyen mértékben befolyásolta az idegen nyelvi hatás, az ebből a szempontból közömbös, az olvasó, vagy csak tájékozódni akaró, illetve tájékozódni kénytelen magyar anyanyelvű polgár előtt, úgymond, magyar szöveg van, a fordító, akinek a keze alól a szöveg kikerült, tudatosan dolgozott, minden cseh vagy szlovák szónak igyekezett megkeresni a szótári megfelelőjét, a szavak magyar voltát tekintve többnyire nincs is baj, csak valahogy az egész idegen, magyarul is szlovákul vagy csehül van, illetve a jó ég tudja, hogyan hangzik, és homályos, sokszor csak nagy-nagy jóakarattal és erőfeszítéssel tudjuk a magunk számára érthetővé varázsolni. A szabása idegen ezeknek a szövegeknek; a mondataik szövése, belső szerkezete hibás. No persze azért szép számmal előfordul az is, hogy az önmagában kifogástalan magyar szó mégsem oda illő, ahová tették, illetve más rokonértelmű szó kellene arra a helyre. Vagyis a fordítások egyik örök fájó pontja a szinonímakérdés.

De most már nézzük meg közelebbről, miről is beszélünk. Vegyük például ezt az olvasójelnek is használható cédulát, mely amellett, hogy megkönnyíti az esetleges hibás példányok kicserélését, egy jól megválasztott Gottwald-idézettel a könyvolvasást akarja propagálni. A gyakorlati célt szolgáló szöveg így hangzik: „Reklamáció esetén tessék ezt a szelvényt a hibás példánnyal együtt visszaadni.” Mit kifogásolhatunk itt? Mindjárt az elnevezést. Ez a cédula legföljebb szelvényutánzat, a szelvénynek határozottab- bak az ismérvei. No de üsse kő, ne legyünk szőrszálhasogatók. Viszont abban már feltétlenül igazunk van, „reklamáció esetén” nem a cédulát kell visszaadni, hanem a hibás könyvet, a cédulát pedig — az érvényesség kedvééért — mellékelni kell hozzá. Végül nem érthetünk egyet a szöveg tónusával. Szlovákul ez biztosan nem hangzik ilyen utasításszerűen. És most halljuk a Gottwald-idézetet: „Hazánkban legyen a mai kultúra tolmácsolója és buzdítója az emberiség harcában a szebb és boldogabb jövőért.” Hogy ebből a mondatból hiányzik az alany, vagyis a könyv szó, az minden bizonnyal a nyomda meg a korrektor bűne. Csakhogy ha a hiányt pótoljuk is, mondat ez, gondolatat vagy érzelmet kifejező nyelvi képződmény? Hogy Gottwald tolla alól ilyen zagyvaság soha nem került ki, arra tanú az egész életműve. Persze csehül! Ezzel nem azt akarom mondani, hogy Gottwald írásai és beszédei magyarul mind ilyen színvonalú fordításban jelentek meg. Különben is egyelőre a könyvön inneni fordítói tevékenység termékeit vizsgáljuk.

Igazán nem kell kákán csomót keresőknek lennünk ahhoz sem, hogy hibát fedezzünk fel a munkavédelmi előírások kifüggesztett „tízparancsolataiban” is. Ami ezeknek az intelmeknek magyar szövegéből kibogozható, az inkább azért érvényesül, mert az embe