Irodalmi Szemle, 1981

1981/6 - Cselényi László: L-montázs

elismerték, hogy az ember elidegenedése középponti problémája a kornak, amelyben élünk. így a „Történelem és osztálytudat“ mély hatást gyakorolt a fiatal intelligencia köreiben; egész sor jó kommunistát ismerek, akiket éppen ez nyert meg a mozgalom számára. Az a tény, hogy egy kommunista hozzányúlt ehhez a hegeli—marxi problémához, kétségkívül nagy szerepet játszott abban, hogy ez a könyv messze a párt határain túl is hatást gyakorolt.

2/3/2

Tény és való, hogy a mi XX. kongresszus utáni nemzedékünk esztétikai szomjúságára Lukács megcsontosodott nagyrealizmus-elmélete immár korántsem volt éltető (tiszta?) forrás. S ha az. olvasástól való elriasztásunkra nem lett volna elég érthetetlen már-már a zűrzavar érzését keltő stílusa, itt volt ráadásként az általunk talán nem minden ok nélkül dogmatikusnak minősített realizmuselmélete.

2/3/3

G. L. (Georg Lukács) cikke nagyon baloldali és nagyon rossz. A marxizmus ebben a cikkben tisztán névleges: a „védekező“ és „támadó“ taktika megkülönböztetése kiagyalt; a pontosan meghatározott történelmi helyzeteket nem elemzi konkrétan; a leglényegesebbet (azt, hogy meg kell hódítani és meg kell tanulni meghódítani munkaterületet és intézményt, ahol a burzsoázia befolyást gyakorol a tömegekre stb.) nem veszi figyelembe — írta Lenin a „Történelem és osztálytudat“ egyik cikkéről.

2/3/4

Mondom, mindezt eddig is tudtuk. Miért van mégis, hogy a fényképek és dokumentumok (levelek, feljegyzések, naplórészietek) sokkal plasztikusabbá, elevenebbé teszik mindezt? Azt például, hogy Weberen túl sem voltak Lukácsnak kisebb mesterei, mint Dilthey és Weber, s kisebb barátai, mint Bloch, Korsch és Lask, hogy egyelőre csak a külföldiekről szóljunk, s így szinte kézzel foghatóan érzékeljük, hogy a szellemi pezsgés, amelyben Lukácsnak része lehetett, törvényszerűen vitte őt tovább.

2/4

2/4/1

A cikk sorsa — a Lenintől kapott kritika — tette lehetővé számomra az első lépést a szektarianizmus leküzdése felé. Lenin rámutatott arra a döntő különbségre, sőt ellentétre, hogy egy intézmény világtörténelmi meghaladottságából korántsem következik, hogy taktikailag el kell vetni a benne való részvételt. Ellenkezőleg. Ez a kritika, amelynek helytállóságát azonnal elismertem, arra kényszerített, hogy történelmi perspektíváimat differenciáltabban és közvetettebben kapcsoljam össze a napi taktikával, s ennyiben kezdetét jelenti a nézeteimben végbement fordulatnak.

2/4/2

Tény, hogy mindaz, amire mi ötvenhat után a modern irodalomból—filozófiából éhesen fölfigyeltünk (Joyce, Faulkner, Husserl, Heidegger), az mind a Lukács ellenében és fejcsóválása kíséretében jött létre. Arról pedig, hogy Lukács nemcsak esztéta, hanem filozófus is, sőt elsősorban az, akkoriban mi még nem sokat tudhattunk. S ha tudtunk valamit, az se volt nagy örömünkre.

2/4/3

Ha ma megkérdeznek, miért nem foglaltam annak idején nyíltan ilyen szellemben állást, úgy most nem elsősorban az ilyen értelmű állásfoglalás fizikai lehetetlenségét hangsúlyoznám — politikai emigránsként éltem a Szovjetunióban —, hanem az erkölcsit: a Szovjetunió közvetlenül a fasizmussal megvívandó élet