Irodalmi Szemle, 1981
1981/6 - Cselényi László: L-montázs
a 10 éves jubileum apropóján egy pompás album, a Corvina terméke: Lukács György élete képekben és dokumentumokban. 1/4 1/4/1 Akkori életünk valóságos szimbiózis volt — irja Ernst Bloch, a heidelbergi fegyvertárs sok évvel később. — Minden gondolatunkat megosztottuk egymással. Gyakran elutaztam Heidelbergből, de különös módon, az egymástól távol töltött hetek alatt is egyirányban jártak gondolataink. Igen nagy szellemi rokonságban álltunk egymással, úgyhogy kénytelenek voltunk felosztani munka- területeinket, nehogy barátaink előtt ugyanazt mondjuk. 1/4/2 Ne áltassuk magunkat: valóban így történt. Lukács György vaskos monográfiái, esszékötetei sorra itt porosodnak könyvespolcainkon, kötelességtudóan megvásároltuk valamennyit, bele-bele is pislantottunk egyikükbe-másikukba olykorolykor, végigböngésztük őket úgy-ahogy, aztán félretettük valamennyit boldogabb időkre, ha majd lesz annyi időnk, hogy ilyen megerőltető, s lineáris stílushoz szokott koponyánk számára zűrzavarosnak tűnő írásműveket végigtanulmányozhassunk. 1/4/3 A történelem egyrészt az ember saját tevékenységének — eddig természetesen öntudatlan — terméke, másrészt azoknak a folyamatoknak az egymásra következése, amelyekben ennek a tevékenységnek az ember önmagához (a természethez és más emberekhez) való viszonyának a formái alakulnak — olvashatjuk a „Történelem és osztálytudat“-ban. — A történelem éppen azon tárgyiságfor- mák szüntelen átalakulásának története, amelyek az ember létezését alakítják. 1/4/4 Ezek az ún. összefoglaló monográfiák-életrajzok. A kisebb tanulmányok, emlékezések sorából említsük meg a tanítvány-fegvvertárs, a később ugyancsak világhírre szert tett Hauser Arnold könyvét (Találkozásom L. Gy.-vel), Földényi F. Lászlónak a „Gyorsuló idő“-ben megjelent tanulmányát (A fiatal Lukács), Lendvai Ferenc írását (L. Gy. útja Marxhoz) „A magyar filozófiai gondolkodás a századfordulón“ című kötetben, s Kenyeres Zoltán írását „Gondolkodó irodalom“ című kötetében (L. Gy. és magyar kultúra). 2/1 2/1/1 A világháborúban akkor az egész európai kultúra válságát láttam: a jelent — Fichte szavaival — a tökéletes bűnösség korszakának tekintettem, a kultúra olyan válságának, melyből csak forradalmi kivezető út lehetséges. Természetesen ez az egész világkép még tisztán idealista alapokon nyugodott, és a „forradalom“ ennek megfelelően közvetlenül csak szellemi síkon valósulhatott volna meg. 2/1/2 A Lukács-könyvek tanulmányozását azóta is halogatjuk. Közben Lukács meghalt, s kiderült, hogy a kihunyófélben lévő, agonizáló európai filozófia talán utolsó mohikánja élt közöttünk és távozott el körünkből, s mi mindenre süketen és vakon, az annyiszor megírt és általunk is mindannyiszor fölháborodottan visszautasított forgatókönyv (örök?) szabályai szerint, megint nem vettük észre, hogy a zsenialitás járt közöttünk. Akit Bach, Mozart, Beethoven, Rembrandt, Csontváry és annyi más félreismert zsenihez hasonlatosan megint csak nem vett észre a mindig öntelt, s mindig csak a mások mulasztásain háborgó világ.
