Irodalmi Szemle, 1981

1981/6 - Poór József: Citrom Sári különös feltámadása

Poór József

CITROM SÄRI KÜLÖNÖS FELTÁMADÁSA

Kalitkás Géza, noha meghökkent, csak annyit mondott: a fene! Aztán már semmin sem lepődött meg. Vagy tízezer kilométeres zuhanás után, miután a Föld légterébe ért, Közép-Európa fölött (kedvező időjárási viszonyok között) már beesteledett. A jó öreg földművelő zuhanása egyre lassúbbodott, s mire Csallóköz egyik falujának határában simán földre ereszkedett, lóvá változott. Egyet-kettőt horkantott, s elindult egy dűlő- úton. Közben végigmustrálgatta magát, s elégedetten, mintha semmi különös dolog nem történt volna vele, tovább kocogott. Rikító sárga szőre lassan beleolvadt az est homályába.

Ahonnét Kalitkás Géza érkezett, ott időtlen idők óta eszményi szép idő uralkodott. Lassan már tíz éve annak, hogy színt sem váltott az égbolt. Kékségébe belekáprázott az emberek szeme. Az olykor át-átvonuló bárányfelhők alakját unalomig ismerték. Óránként tizenöt vonult el fölöttük, tehát négypercenként egy. Délkelet felől harminc percenként feltámadt a szél: tíz percre. Egy órában negyven percig szélcsend uralkodott.

— A tramontána istenit! — káromolta a rendet egy dalmát tengerész. Reggelre a hőmérséklet húsz fokra emelkedett, délután kettőig minden órában egy fokkal lett melegebb.

— Rendkívüli tárgyalás! — harsogott a szócső fél nappal a jó öreg földművelő hazatérése előtt. — Rend-kí-vüli! Rendkívüli tárgyalás, -árgyalás, -alás, -ás, visszhangzik a kikiáltó hangja. — Felszólítjuk Kalitkás Gézát, jelenjék meg a Nagysátorban.

Géza, aki éppen egy angyallal egyezkedett, eleget téve a felhívásnak, kisétált a mennyország kapuján, s megállt az utolsó ítéletre várakozó sor végén.

Az emberek pár perccel ezelőtt nyitottak ösvényt egy szolgának, aki egy rikító sárga színű lovat vezetett maga után, de Gézával szemben jelét sem mutatták ilyen előzékenységnek.

— Előszólítottak, Kalitkás vagyok — kiáltott hangosan Géza, illendőségből, mert, hogy utat törhessen magának, erősen igénybe kellett vennie izmos karjait, széles vállait.

— Atkozott! — támadt rá egy színesbőrű. — A kobrák marjanak meg, hát még itt is kivételeznek veled?!

A Nagysátorban zajló tárgyalás nem ment eseményszámba. Az alkalmazottak nem először hallottak lovat beszélni.

— Citrom Sári vagyok — szólt illedelmesen az elővezetett ló egy röpke nyihogás után, miközben farát riszálta s farkával legyezett.

— Leülhet — kedveskedett az egyik főméltóság szórakozottan.

Citrom Sári szerényen dobbantott patájával:

— Köszönöm, de inkább állok.

Egy beidézett földi tanú elmosolyodott, emlékezve gyermekkori álmaira. Ki nem vágyott egy beszélő ló után, vagy ki nem vágyott beszélő csudaló lenni?! Még ha olyan sárga is, mint Citrom Sári?! A megboldogult tanú, ahogyan elnézte a lovat, megértette, mennyire bűntelen, gyönge és kiszolgáltatott egy álmodozó gyermek.