Irodalmi Szemle, 1981
1981/5 - ÉLŐ MÚLT - Fónod Zoltán: Szemelvények Az Út-ból
szabatos formában kifejező oldalait láttuk itt. Méltó zárása ez a kiállított anyagnak, mert az osztályharcos agitáció legelső eszköze épp a sajtó. Ha az osztályharcos proletariátus a maga sajtóját élteti és fejleszti, lehetőséget kap a felvirágzásra a szocialista művészet, plakátkultúra, szociofotó és politikai rajz is. Az osztályharcos művészet és szocialista agitáció első pozsonyi kiállítása nem múl- hatik el nyomtalanul a szlovenszkói szellemi életben. Nem merev szervezeti keretek kialakítására gondolunk, hanem a marxista ideológiával és munkásmozgalommal bensőségesebb, élő kapcsolatba lépő önkéntes munkaegyüttesre, amely tudatosan kiemeli magát a polgári művészetet felelőtlen „művészi rendetlenségéből”, és tudatosan is elkerüli a polgári agónia baloldalra is átcsúszó formajátékait. Az Üt, 1933. 3. szám Különösnek tűnhetnék, hogy abban az országban, melyben .a nacionalizmusnak a legkevesebb becsülete van, abban az országban, melyben a nemzetköziség marxi elve uralkodik mindenek fölött, hogy a Szovjetunióban indult legvirágzóbb fejlődésnek a nemzeti művészet. Mégpedig nem is egy, hanem sereg nemzetiség külön művészete. Csak színház — harminckét játszik az Unióban, a legkülönbözőbb nemzetiségek nyelvén. Részben olyan nyelveken, melyeknek saját írásuk sem volt azelőtt, nemhogy színházuk lett volna. Moszkvában magában van: cigány, tatár, zsargon színház, ukrán és georgiai társulatok is játszanak. Ezek a színházak pedig nemcsak annyiban nemzetiek, hogy a különböző nemzetiségek nyelvén szólnak a közönséghez. Egyéb művészi kifejezőeszközeik is: a viseletek, a dekorációk, a dalok és táncok szintén nemzetiek, és sajátos egységes művészi stílussá olvadnak össze a színpadokon. Azonfelül még a darabokban is speciális nemzetiségi problémákról van szó. Ez a tény magában véve is mutatná, hogy milyen ostoba ráfogás az, hogy a szocializmus erőszakkal akar egy kaptafára ráhúzni minden kulturális megnyilatkozást. A Szovjetunió nemzetiségi politikája ismeretes: minden saját nyelvű népfaj saját kultúráját támogatja. A művészetre vonatkozólag pedig a lenini elv irányadó: tartalomban — szovjet szellem, vagyis szocialista szellemű formában — nemzeti. Am éppen ezen a ponton tűnhetnék különösnek ez a kultúrpolitika. Hiszen a marxi— lenini tanítás szerint nem választható külön a tartalom a formától. Aki másképp gondolkodik, az nemcsak mást mond, hanem másképpen is mondja. A tartalom és a forma átfestenek egymásra, dialektikus egymásra hatásban függenek egymástól. Márpedig a nemzeti művészeti stílusoknak formái régi formák. Vagyis régi gondolkodásmódnak, régi ideológiának kifejezései. Mert hiszen mit jelent az, hogy nemzeti „stílus”? Hagyományt jelent, Hagyományt nyelvben, viseletben, ornamentumban, zenében, táncban. Mégpedig nagyon régi, kapitalizmus előtti hagyományt jelent. Nem rejtik-e tehát ezek a régi formák szükségképpen azt a régi ideológiát magukban, amelyből születtek? Nem félő-e, hogy a nemzetiségek művészetükben, ezeket a régi formákat konzerválva, visszatartják az ideológiai forradalmasításnak folyamatát is? A Szovjetunióban élő népek részesei voltak a pröletárforradalomnak, és részesei most a szocialista felépítésnek. Életük, kultúrájuk legmélyebbre ható, gyors átalakuláson megy keresztül. A Szovjetunió egységes gazdasági és társadalmi szervezetében élve életA nemzetiségi művészet problémái a Szovjetunióban BALÁZS BÉLA
