Irodalmi Szemle, 1981

1981/5 - ÉLŐ MÚLT - Fónod Zoltán: Szemelvények Az Út-ból

zel vetéshöz ölég a faekés túrás is, ölég, mert a vaseke hantokat vet föl, és ha kulti- vátorunk nincsen, mivel verjük föl az istentelen konok hantot száraz őszön?

Mennyit nyerünk mi a visszahullással! Most, hogy gépet veszünk a föld megmunkálásához, ahhoz a bank adja a pénzt, és a földjeinken adósság ül. A százéves vissza- hullás esetében mi az istennek volna a falu fölött a bank, hiszen az adófizetésen túl nem lenne semminő kiadásunk.

Hogy a termelés eredménye kisebb volna? No, hiszen ha visszahullásról van szó, visz- szahullunk mi az egész vonalon. A textilnek az életünkből való kiküszöböléséről, a ruházkodás kérdésének megoldásáról már szólottam. Most az élelmezésről beszélek: hát nevelünk disznót. Ha dög nincsen, akkor mindig fölösleg van belőle a keresetlenség miatt — túltermelésnek mondhatom —, levágjuk az állatokat, a húst befüstöljük, és nem hordunk a mészárszékből frisset.

Van Jókainak egy meséje a gazdag, de egyszerű román parasztról, aki a szultánnak •egy nagy disznótököt küldött, tele arannyal. A szultán viszonzásul egy díszes kaftánt küldött a románnak, akit ez a kaftán indított el a civilizálódás útján. Mert a kaftán díszességéhöz hozzá köllött alakítani a többi ruhákat, díszes batár köllött a szép ruhákban való utazáshoz, szép kocsiszín köllött a határnak, méltó kúria köllött a viskó helyén, hogy a lakóházat ne tegye csúffá a kocsiszín, a kúriában aztán az élet is más lett: szebb.

Hát a parasztok esetében a pszichológiából való törvényszerűséggel megtörténhetik ennek a fordítottja. Az otthon font-szőtt ruhához nem köll díszes ómárium, ölég lesz a tulipántos láda. A tulipántos ládához nem köll a padlós szoba, ölég lesz a tapasztott föld is. A tapasztott földhöz nem kell a villanycsillár, ölég a mécses. Ha mécses van, nem köll az ajtónyi ablak, ölég a falba tapasztott tenyérnyi üveg is. A tenyérnyi üvegablakhoz nem köll magos épület, oldalán nem köll az oszlopos tornác, jó az ereszalja is. A tornáctalan házhoz nem köll cseréptető, jó a zsúp is, amit magunk csinálunk meg. Mennyit nyerünk vele: a vályogfalat megrakjuk mester nélkül is, a szalmatetőzéshöz ért az egyik sógor vagy a másik sógor. Hasonló munkáért vagy pálinkáért megsegítjük a munkában egymást.

Hogy a primitívebben művelt földnek kisebb lesz a hozadéka? Hát aztán? Minek is köllene? A primtívebben művelt földnek kisebb hozadékára építené magát az állam.

Megélnénk mi a mesterember, az iparos, a gyári munkás, a hivatalnok nélkül is, mert minek volna kovácson és ácson túl más mester, minek volna a vándorkereskedőn és csekélyke áruján: són, fűszeren túl más kereskedelem? Suszter? Az állatok bőrét minek adnók el, ha tíz állat bőre köll egy csizma árára. Csinálunk bocskorokat magunk. A hivatalnok minek volna? Vasút nem köllene, mert a forgalmat lebonyolítanák a kocsik is, nem volna pénz a pörösködésre, a pörösködések helyett bunkósbottal való agyonütések volnának. Az igazságszolgáltatásra ölég volna egy vármegyében száz pandúr, a főispán és alispán, hat táblabíró és öt írnok. Milyen sokat nyerne az állam vele. Nini: itt van az adókérdésre a felelet: nem volnának hivatalnokok akkora számban, nem köllene akkora adó. De a katonaságot csak hagyják meg. A gépfegyvereket is, mert lehet, hogy amikorra ide érnénk, addigra elmúlna elszánt odaadásunk, és lázadás törhetne ki belőlünk. Akkor aztán lekaszabolhatnának minden parasztot, és a földek ágyába új emberfajtát ültethetnének a fölöslegeseknek maradt iparosokból, munkásokból, hivatalnokokból. De hogy akkorig hová konzerválják őket, arra nincsen paraszt- felelet.

Mi parasztok visszamehetünk. Nekünk van hova. Mert primitíven művelt föld, kis kiterjedéssel is ad kenyeret, ha a kenyeret nem köll millió fizetségbe beleölni, és nem köll elvonni a szájtól.

Hogy mégis mi lenne a fölöslegesen maradt emberekkel: iparosokkal, munkásokkal, hivatalnokokkal? Törődjenek vele ők. Itt paraszt beszél keserűen és duhajon, és nem lát senkit, csak magát.

Nem sokat beszélek, mert a sok beszéd fecsegésnek tűnik. De amikor a dolgok képe így kialakult bennem, és így elmondtam sorjába, hogy tudom, miről van sző azokban a programadásban, amelyek a válságból való kivezetés útját a paraszt fölfejlődött életvonalának a letörésével hirdetik, ordítok egy keserűt fölszakadó érzéseim miatt: a hétszakramentumos keservességit a kerge eszinek, hát ezt a célt rakja elém? Hát azt hiszi, hogy igazán megbutulok, és meghajtom a fejem?