Irodalmi Szemle, 1981

1981/5 - A VALÓSÁG VONZÁSÁBAN - Turczel Lajos: Kisebbségi irodalmunk kapcsolatai a két háború közti magyarországi irodalommal és sajtóval

— most már a napnál világosabb — oly jelentékeny része volt hazánk katasztrófájában. Az isten szent szerelméért, ti fiatal költők, akiknek tehetséget is adott a Gondviselés, az Ady Endrék zagyva, dekadens, enervált költészetével akarjátok erősíteni a nemzeti és erkölcsi érzést odaát?! Álljatok meg ezen a szerencsétlen úton, melynek szélén bugyborékoló posványgőzök csalóka lidércfényei lobognak...” (sz. k.: Mécs László: Hajnali harangszó. BH 1923. nov. 11.).

Hasonló bornírt és gyűlölködő szellemiség hatja át azt a Mécs-kritikát, melyet Császár Elemér a Budapesti Szemle című irodalomtudományi folyóiratba írt. Ű a magyar— cseh—szlovák barátság hirdetéséért kárhoztatja a költőt, és corpus delictiként idézi fejére az olyan sorokat, mint „cseh, zsidó, magyar családdá melegedtek”. Ahhoz a Mécssorhoz, hogy „Átkozott, ki most sem áll a testvércsókos hajnaltáncba”, ezt a gúnyos és bősz jellemzést fűzi: „Átkozott tehát a magyar, aki nem borul a cseh nyakába!” (r. r.: Egy új írói életrajz. BSz 1929, 213. 1.).

A nacionalista és klerikális lapok kritikáit többnyire apriori politikai elfogultság jellemezte, s ezért ritka kivételnek számított, ha egy polgári humanista vagy polgári baloldali író művészi kvalitásait elismerték. Ilyen esettel ugyancsak a Budapesti Szemlében és Császár Elemérnél találkozunk. Császár Szenes Piroska Csillag a homlokán című regényéről elismeréssel Irt, de aztán az írását éles elítélő gesztussal fejezte be: „Nem érzik (a regényben, TL), hogy a világ egy napot fordult velünk, de nem érzi az író sem; nem fáj vissza szíve a múltba, sőt mintha meg sem látna más változást, csak annyit, hogy eddig a magyarok parancsoltak ott, most a csehek. Egy áruló hang sem vall arról, hogy ezt a regényt magyar leány írta. .. Ehhez a regényhez a nyelven kívül a magyarságnak semmi köze sincs. Szabad megszállott területen élő magyarnak ilyen szellemű regényt írni? Ez a közömbösség az én szememben bűn, az a bűn, amelyre Garay szerint még Istennél sincs bocsánat.” (r. r.: Regény a megszállott Felvidék életéből. BSz 1931, 222. l.j.

A mérsékeltebben jobboldali és polgári liberális és polgári baloldali lapokban [Debreceni Szemle, Esti Kurír, Élet, Irodalomtörténet, Libanon, Literatúra, Magyar Hírlap, Múlt és ]övő, Pesti Napló, Protestáns Szemle, Újság stb.) is gyakran tapasztalható, hogy a politikai-világnézeti viszonyulás határozta meg az író kiválasztását, de itt a politikai rokonszenv (vagy ellenszenv] befolyását többnyire a kritikai igényesség ellensúlyozta. A felsorolt lapok közül a magukat „zsidó irodalmi és kritikai lap”-ként feltüntető Libanon (1936—1942] és Múlt És Jövő (1911—1944] erősen felekezeti beállítottságúak voltak, és a mi íróink közül (is) csak zsidó vallásúak szerepeltek bennük (Egri Viktor, Kaczér Illés, Prerau Margit, Sáfár Katalin, Sebesi Ernő, Szabó Béla, Szenes Erzsi stb.). A Libanon 1936-os évfolyamában Keszi Imre szertelenül indulatos kritikát írt Szabó Béla regényzsengéjéről, az Ezra elindulról, melyben az anarchisztikusan lázadó szerző a családi és vallásos tradíciók ellen is fellépett.

A kritikai visszhang mellett irodalmunk magyarországi értékelésének másik jelentős formáját íróink ottani publikálásai jelentették. A legnagyobb súlya, értéke a Nyugatban való publikálásnak volt, ami fiatal íróknál szinte az íróvá avatással ért fel, az idősebbeknél pedig a magyarországi mércéhez való felnövést jelezte. Íróinktól és publicistáinktól a Nyugatban (és a folytatásának tekinthető Magyar Csillagban] kb. 110 közlemény (vers, novella, regény, tanulmány, recenzió, cikk] jelent meg.

A magyarországi kapcsolat további formái az ottani irodalmi rendezvényeken, körutakon, könyvnapokon való szereplések, írói konferenciákra való meghívások stb. voltak. Ezek jelentősége azért problematikus, mert az említett szereplésekhez többnyire a jobboldali ellenzéki pártokhoz vagy sajtójukhoz közelálló írók jutottak, a szocialista és polgári baloldali írók többségét viszont be sem engedték Horthy-Magyarországra. Fábry Zoltán a budapesti könyvnapok szlovákiai vonatkozásaival többször foglalkozott, és sommás ítélkezései itt igencsak közelálltak az igazsághoz. Az 1937-es könyvnap alkalmából többek között ezt írta: „A pesti könyvnap a Bűntudat, a Néma forradalom, A puszták népe... jegyében áll, a szlovenszkói könyvsátor ugyanakkor Ekeronthó Borbála címen történelmi regényt prezentál... Ezt a nívót, struccjátékot ma már csak a szlovenszkói kömyvsátor a magyar haladás most felvirult könyvatmoszférájában: szé- gyenes keserűség, korszerűtlenség.” (Szlovenszkó és a pesti könyvnap. Magyar Nap 1937. VI. 13.).

Nem volt értékmeghatározó jelentősége íróink magyarországi kiadásának sem (szór