Irodalmi Szemle, 1981
1981/5 - Keszeli Ferenc: Képregény
címlistáját, valamint egy hatásosan megszövegezett nyilatkozatot, melyre azért volt szükség, hogy később, ha majd Kanóc a világlapoknak nyilatkozik, akkor ne mellékes dolgokról, hanem a lényegről beszéljen, és külön emelje ki annak az eszményi jövőnek az ígéretét, mikor majd a világ minden lakója egy emberként beszéli a világ minden nyelvét, tehát sok, vagy ha úgy tetszik, egyetlen közös nyelven beszél majd minden lélek. Kanóc Bálint pedig elindult, hogy beutazza a világot, és teljesítse küldetését, bár érzése szerint ez nem is a saját missziója, hanem inkább Szauruszé... Be kell vallani: Kanóc ennek ellenére is örült a nagy utazás lehetőségének, bár saját kóresete iránt szinte teljesen közömbös maradt, és új képességében semmi rendkívülit nem látott. Igaz, időnként eszébe jutott egy töprengésre késztető hasonlat. Ilyenkor arra gondolt, hogy esete lényegében olyan jelenség, mint amikor valakinek minden étel a légcsövébe és nem a torkába kerül, de ennek ellenére nem fullad meg, mert a szervezet védekező mechanizmusa különös példát produkál: az ételt a tüdő emészti meg, az dolgozza salakká az ízes falatokat. Persze marhaság. De a hasonlat jól érzékelteti, miként is minősíthető a földhözragadt elmék szerint az, amit Szaurusz akar a világgal elhitetni. De bármennyire is lehetetlen a dolog, az igazság az, hogy ettől függetlenül is a tüdő látja el a gyomor funkcióját, és ez a rendhagyó körülmény egyáltalán nem zavarja a tüdejével emésztő embert, aki mohón habzsolja az élet gasztronómiai örömeit, tehát zavartalanul, gyönyörrel zabái. Kanóc érezte ugyan, hogy a hasonlat sántít, de nem próbálta végiggondolni. Tudomásul vette és ezzel részéről lezártnak tekintette az egészet. 17. Szaurusz az első és egyben utolsó hírt több mint egy esztendő múltán kapta meg Kanóc Bálintról. 0 maga jelentkezett. Egy olcsó levelezőlapon ennyit Irt: ,,Üdvö>zletem küldöm a Makcsu Pikcsu ormairól.” Hogy így történt, az nem Kanóc linkségével magyarázható, hanem azzal, hogy egyszerűen elfelejtette Szauruszt. Nincs ebben semmi különös, hiszen Kanóc az anyját is elfelejtette, a testvérét, a szeretőit, a barátait. De ott, a különös inka települések misztikus kövei között néhány órára megvilágosodott az emlékezete. Azonnal elhatározta, hogy hazaindul, de mikor leért a hegy lábához, már újra nem emlékezett a múltjára, ám annak a néhány tiszta órának mégiscsak valami nyoma maradt benne, mert ha a térképen követni próbáljuk útjának következő szakaszait, úgy látszik, hogy Kanóc ösztönösen is hazafelé vette az irányt. Gyalogszerrel kelt át az Andokon, ahol végelgyengülésben összeroskadt, és nem tudni mennyi ideje feküdt az egzotikus gazban, amikor egy fiatal pásztorlány rátalált. Kunyhójába vitte és néhány hét alatt, egy ősi receptúra szerint, lámatej-kúrával gyógyította meg a névtelen idegent, aki később hálátlanul faképnél hagyta a nagyszlvű pásztorleányt. Hiába könyörgött szegény, hiába roskadt Kanóc lábaihoz, és hasztalan ígérte meg, hogy ha marad, elárulja neki az inkák kincsének titkos rejtekhelyét. Kanóc hajllthatatlan volt, kegyetlenül vitte az ösztöne. Aránylag rövid idő alatt jutott el a kontinens keleti partjára, ahol az első hajón alkalmi munkát vállalt. A hajó ugyan Afrikába ment, de minden hajók közül az indult a legkorábban. Aztán Kanóc Afrika déli partjától a legkülönfélébb módon utazott észak felé. Ez az útja már hónapokig tartott és rendkívül viszontagságos volt. Egy külön regény, Illetve része csupán a Nagy Trilógiának, mely majdan a hős teljes életének elmondására próbál vállalkozni. Megjegyzendő, hogy a szerző a Trilógia ügyében egyszerre több kiadóval is folytat tárgyalásokat, de az ügyet a kiadók tiszteletdíjra vonatkozó szűkmarkúsága jócskán nehezíti, ezért a szerző jelenleg azt kezdi fontolgatni, vajon nem lenne-e jobb kivárni a tlszteletdljakat illető pénzügyi reformot, melynek beállta bizony halaszthatatlannak látszik, bekövetkeztéről pedig szakmai körökben egyre többet beszélnek. 18. Folytassuk tehát ott a történetet, hogy hősünk a hosszú világjárás utolsó fázisában, valahol Észak-Afrlka partvidékén felkérte magát arra a kamionra. Mint az sejthető, az esemény időpontja az 1999. esztendő. Az olvasó már rég tudja, de nem árt megismételni, hogy Kanóc Bálint több napig
