Irodalmi Szemle, 1981

1981/4 - FIGYELŐ - Ozogány Ernő: Napjaink problémái

alatt nem csökkent, hanem egyes esetekben nőtt a könyvek átfutási ideje. A Magvető könyvkiadó vezetői kitűnő érzékkel ismerték fel, hogy a modern kor gyors információtovábbítást kíván, különösen a tudomány területén, ahol a közölt adatok egy-két év alatt elévülhetnek, hiszen a kémiában vagy a fizika egyes területein nyolc-tíz év alatt megkétszereződik az ismeretanyag. Öt évvel ezelőtt indították el a találóan Gyorsuló időnek keresztelt sorozatukat, amelynek tudományos ismeret- terjesztő kiadványai hamarosan rendkívül népszerűek lettek. Ezek a puhaborítású, ízléses kivitelű és formátumú kis könyvecskék rugalmasságuknak és hézagpótló szerepüknek köszönhetik példátlan karrierjüket. Fényszedéssel jelennek meg, amely rendkívül megrövidíti a nyomdai munkálatokat, a kézirat néhány hónap múltán már könyv alakjában kelletheti magát az üzletek polcain, és az ilyen gyors megjelenés lehetővé teszi, hogy az olvasók a legfrissebb információk birtokába jussanak. A tudományos ismeretterjesztés a legutóbbi időkig mostohagyermeknek számított, holott a fejlett ipari országokban a könyvkiadás háromnegyede jelenleg szakkönyv ill. ismeretterjesztő kiadvány. Sokan borzongva tekintenek e művek felé, holott fontosságuk vitathatatlan: hiszen az új ismeretek rendkívül gazdag kincsestáráról van szó. Hogy ez mennyire igaz, azt az e sorozatban megjelent érdekes könyv, Marx György Jövőidőben (1979) című munkája is igazolja. A szerző, az egyik legismertebb magyar fizikus, rendkívül érdekes gondolatait fogalmazza meg a korszerű műveltségről, az iskoláról és némi ízelítőt ad a modern fizikaoktatásból (tudománynépszerűsítésből).

Bár a könyv hét írásának első változata különféle folyóiratokban, napilapokban jelent meg, átdolgozva és érdekesen csoportosítva egységes mű benyomását kelti, amelyen vezérfonalként húzódik végig a korszerű természettudományos oktatás megteremtésének szándéka. Hogy mennyire elavult az iskolák tananyaga, arra a legjobb Simonyi Károly példája, aki az országos felvételi bizottság elnökeként néhány éve kimutatta, hogy a műegyetem felvételi példáit II. Rákóczi Ferenc bármelyik ügyesebb tüzértisztje megoldotta volna, mivel azok nem haladták túl a 18. század elejének matematikai és fizikai ismereteit. Mint a szerző is rámutat, a kiút nem a tankönyvek bővítésében keresendő,

hiszen ez a legbiztosabb útja a diákok túlterhelésének, és a legjobb táptalaja későbbi csömörüknek, esetleg tudományellenes- ségüknek. Egy olyan korban, amelyben az iskolásoknak tízszer annyi ismeretanyagot kellene elsajátítaniuk, mint saját szüleiknek, a tananyag mennyiségi növekedésének szükségszerűen zsákutcába kell vezetnie. A tudásanyag elévülésének dilemmájáról nem is beszélve, hiszen ha még a legkorszerűbb ismereteket is oktatnák ma az iskolákban, 2000-re, amikor a ma gyerekei produktív korba kerülnek, e tudás nagy része már rég túlhaladott lesz. A szerző lesújtó véleménye a hagyományos iskolamodellről és klasszikus tananyagáról elsősorban a fiatalok és a tudomány iránti nemes elfogultságáról tanúskodik. Napirenden van a diákok túlterhelésének kérdése, holott — mint azt Marx is bebizonyítja —, a természettudomány napjainkban kevesebb törvényre épül mint száz évvel ezelőtt, hiszen hatékonyságának és illetékességi területének sokszorosára növekedését épp az anyag egységes fejlődéstörténetének, az egyetemes elv felismerésének köszönheti.

Gimnazisták körében végzett statisztikai felmérések egész sora bizonyítja, hogy milyen riasztóan nagy idegenkedés nyilvánul meg a matematikával és fizikával, korunk két legfontosabb tudományágával szemben. Amiben természetesen a középiskolai oktatás is ludas. A könyv fabatkát se érne, ha csak a meglévő hiányosságok felmutatásával, ostorozásával foglalkozna. Marx György nemcsak a követendő útirányt szabja meg, de remek ízelítőt is ad az újszerű fizikaoktatásból. Kívülállókat a kvantummechanika szó puszta hallatára kirázza a hideg. Valami misztikus, néhány tudós által érthető elméletre gondolnak, amiért e században egy sor Nobel- dljat osztottak ki. Hogy mennyire egyszerű és érdekes problémakörről van szó, azt a szerző az elektron állapotváltozásainak szemléltetésével olyan szellemesen magyarázza el, hogy akármelyik jófejű tizenéves minden előzetes felkészülés nélkül játszva megérti. Észrevétlenül jut el a kvantum- fizikától a kvantumkémián át (a hópehely alakjának tudományos magyarázata) egészen a kvantumbiológiáig, az élet alapját és az örökletes tulajdonságokat hordozó kettős csigavonalú DNS-láncig. Mindezt a felfedezés örömével fűszerezve, az olvasóval megosztva azt a felemelő érzést, amit