Irodalmi Szemle, 1981

1981/4 - ANKÉT - ANKÉT nemzetiségi irodalmunk időszerű kérdéseiről (Dénes György, Fónod Zoltán, Koncsol László, Mács József, Mészáros László, Varga Erzsébet)

Vajon azt jelentené ez, hogy a mű tartalma etikai, formája viszont esztétikai megítélés alá esik, s hogy a szép formában jó tartalomnak kell megjelennie? Ez egyrészt ellentmond a tartalom és a forma mélyebb egységét követelő általános elvnek, másrészt a művészetet az erkölcsnemesítő mesék és példázatok szerepére kárhoztatná. Talán a művész legyen erkölcsös? De miből ered a csavargó és gyilkos Villon, a fenegyerek Balassi és a züllött Ady költészetének katartikus szépsége, mély moralitása? Nyilván az őszinteségükben. Tehát az őszinteségből eredne a művek erkölcsi értéke? Valószínű, hogy így van, s hogy az erkölcsi természetű őszinteség és az esztétikai jellegű totalitásigény egymást fedő, egymásban föloldható fogalmak, hogy tehát ezen a ponton találkozik egymással az etikum és az esztétikum. Ez így a mi irodalmunkban is jól hasznosítható, s még távolról sem a szükséges mértékben érvényesített alkotói szempont. De vigyázat: aki ennél tovább megy, s moralizálni kezd, az eleve mondjon le a reményről, hogy nagy műveket hoz létre. Másfelől ha a mű esztétikai szempontból sikertelen, tehát nem szép, hanem rút, akkor semmilyen erkölcsi érték, a legteljesebb kitárulkozás sem avatja művészileg értékessé. Végül azt se feledjük, hogy erkölcsileg közömbös művek -vagy szemérmes alkotások is lehetnek értékesek, ha esztétikai értékük vitathatatlan.

4. Ogy érzem, hogy a fentiekben már megfogalmazódott a negyedik kérdésre adható pozitív válaszom. Nincs a nemzetiségi írónak különleges felelőssége a szűkebb közösség iránt. „Csak” művészi felelőssége van, mint minden más közösség írójának: ábrázolni a valóságot, kifejezni önmagát, őszintén (etikum!) és művészileg szervezetten (esztétikum), a kor nyelvén, a kor adekvát művészi eszközeivel. Ha szintézise sikeres, ezáltal már tagja is lett a művészek univerzumának, akár tudomást vesz róla pillanatnyilag a betűvel túltelített világ, akár nem. Ebben az értelemben a nemzetiségi és az egyetemes nem zárja ki egymást. Ki sem zárhatja, hiszen egyetemes művészet nincs is, csak kisebb közösségek művészei léteznek, s minden közösség az egyetemes része. A kérdés a művek esztétikai minőségén áll vagy bukik.

5. Ezen a ponton nálunk sírni és hajat tépni szokás, mert (úgymond) nincsen kritikánk. Márpedig ez nem igaz, nem is volt. Igenis van kritikánk, csak nem elég differenciált, nem elég fölkészült, nem elég rendszeres, bátor, elvszerű, lényeglátó, szellemes, elemző, mozgékony, változatos, mély — és így tovább, legalább is a nyilatkozók, rendszerint szépíróink szerint, akik nem mindig azt kapják vissza egy-egy kritikai véleményből, amit a művükbe kódoltak vagy kódolni véltek. Mi tagadás, sértő is ez az állandó letagadottsági állapot, s ha jól sejtem, egyéb és jól ismert okok mellett nem egy tehetséges kritikusnak ezért is elmegy a kedve a pályától. Ha nem vagyok, bár vagyok, gondolják, hát valóban ne legyek.

Még egy szempont: előbb van a mű, s csak aztán a kritika, amely már a megtörténtre, a visszavonhatatlanra irányul. Ami utána következik, az eleve más, az már a jövő. Ilyen vonatkozásban nem túloznám el a kritika jelentőségét. Az író műhelyébe a kritikusnak aligha lehet belépője.

6. Életkorom, tapasztalataim halmaza és munkajogi helyzetem mind arra kényszerít, liogy amennyire csak lehet, tudatosan irányítsam a munkámat. Ennek bizonyítéka lehet nemcsak az a két idei könyvem, mely egy évekkel ezelőtt átgondolt munkatervem egyik részeredménye lesz, hanem távlati stratégiám is, mely több esztendőre mind koncepciójában, mind részleteiben készen áll. Több műfajban gondolkodom, szerepel hát a terveimben műelemzés, kismonográfia, költői szöveg, gyermekkönyv, sajátos verstan, esszé, vers- és nyilván prózafordítás, s talán még egyéb műfaj is. Ami a kérdés utolsó mondatát illeti, programom lényege csak az lehet, ami általában az írói programoké: megfogalmazni, különböző műfajokban, hogy milyennek látom földrajzilag, történelmileg, nyelvileg és biológiailag meghatározott helyzetemben a világot, tehát a pontos és árnyalt tanúságtétel.