Irodalmi Szemle, 1981

1981/3 - FIGYELŐ - Zolczer János: Szathmári Sándor: Kazohinia

A Kazohinia összehasonlító Izgalma és élménye tart már napok óta hatalmában. A Dunán még azt mondtam: remek, pár- janincs olvasmány és nem értettem — vagy inkább nagyon is jól megértettem?

— hogy ez az 1935-ban megírt és megjelent könyv miért csak most jut el Igazán a széles olvasótáborhoz? ... Ugyanis, mint azt Keresztury Dezső utószavából megtudtam, Karinthy Frigyes ajánlásával és alapos cenzori átfésülés, kozmetikázás után jelenhetett csak meg, kis példányszámban, amit a közönség hamar el is kapkodott. Aztán 1946-ban megint megjelent, de még mindig nem a szerző által megírt teljes szöveg. (Közben napvilágot látott a mű eszperantó és angol nyelven is.) Végül tavaly jelent meg egy az egyben a Szathmári által negyvenöt évvel ezelőtt papírra vetett szöveg a Magvető Zsebkönyvtár sorozatban

— most is nehéz hozzájutni, elkapkodták az olvasók.

Most lássuk, mit is tartalmaz ez a vaskos csemege!

A szerző, aki egyes szám első személyben, mint egy hosszú utazás élménybeszámolóját veti papírra gondolatait. Magát Gullivernek nevezi, foglalkozása orvos, állampolgársága angol. Elindul hazáját szolgálni egy cirkálón, amely azonban útban Sanghaj felé egy robbanás következtében elsüllyed. Hősünk a véletlen folyán megmenekül és szerencsésen partot ér Kazohinia földjén. Nincs ruhája, nincs élelme. Külsőre hozzá hasonló emberekkel találkozik, akik elviszik a ruhaüzletbe, aho>l nincs elárusító, szabadon lehet választani és fizetni sem kell. Azon egyszerű ok miatt, hogy Kazohiniában nem ismerik a pénzt. Ahogy nem ismerik sem a szerelmet, sem a magántulajdont, sem rengeteg európai ember számára fontos, lényegesnek tartott dolgot, tulajdonságot, emberi magatartásformát. Kazohinia a hinek birodalma, civilizációjuk az utópisztikus fejlettségi fokon mozog: minden automatizált, és az emberek magatartása, gondolkodás- módja is ehhez idomul. Egy példa: szerzőnk a tengerparton megszólít egy nőt. Beszélgetni akar vele, csillagokról, emberi közelségről, melegségről, aki erre kijelenti: minek ilyen értelmetlen, semmire sem használható hülyeségekkel agyonütni az időt. Neki még három gyereket kell szülnie, és felkéri a szerzőt, végezzen rajta nemi munkát. Miután Gulliver erre azon nyomban és ott a helyszínen nem hajlandó, a höfgy bevonul vele a legközelebbi házba,

megkéri annak lakóját, távozzon egy időre, s ha visszajöhet, majd szól neki.

Megdöbbentően és kiábrándítóan furcsa, minden szempontból kiszámítható, lélektelen, szívtelen világ tárul a szerző és az olvasó elé. Oldalról oldalra beleremeg a hinek normái szerint szürkének, embertelennek, sivárnak nevezhető mindennapjaiba, amelyeket ugyan nem korlátoznak és irányítanak írott törvények, mégis merev, a törvény szigoránál és hatalmánál sokkal erősebb korlátok határolnak be. Ahol az embernek még az a lehetőség sem adott, mint a robotnak, hogy elromoljon.

Gulliver nem bírja tovább elviselni ezt a látszatra gondtalannak, megpróbáltatások nélkülinek, paradicsominak tetsző életet. Nincs maradása a magukat tökéleteseknek nevező hinek között. Tudomására jut, hogy létezik még Kazohiniában egy másik, szeparált, a tökéletlenek, a fejletlenek, a behinek világa is. Oda kéri magát. Ez azonban az előzőnek épp a fordítottja. Ahol szabad gyilkolni, csak épp előtte azt a bűvös szót kell kimondani: sukk. Ahol mindazt szabad és kell is csinálni, ami a hineknél eszébe se jutott senkinek.

Most látom, csak, milyen lehetetlen dologra vállalkoztam: el akartam mesélni a könyv tartalmát, legalábbis nagy vonalakban. Ez pedig lehetetlenség! Olvasva persze más. Olvasva egy misztikus, utópisztikus, rejtélyes és sok tekintetben már valós világ körvonalai rajzolódnak ki előttünk. Valós, hiszen Szathmári koránál legalább száz évre előbb akarta röpíteni az olvasót, s 1935-ben még nem sejtve, hogy a több fokozatú mozgójárda, az önműködően nyíló ajtó, az üzenetet szalagra rögzítő telefon, a ragasztással összeállítható típusruha, a látótelefon húsz—harminc év múlva szinte teljes mértékben valóság lesz. Szathmári a jövőbe látó Verne-szemmel eJőrejelzett sok mindent. És gondoljuk csak tovább: mi lesz velünk, utódainkkal, ha a leírtakból évek, évtizedek múlva a mozgójárdán meg egyebeken kívül a többi is megvalósul?!... A lélektelen, az érzés- telen ember, aki nem tud és nem is akar a csillagos égről, a szerelemről, a zizegő falevelekről, a barátságról, a kultúráról, az irodalomról beszélni...?! Aki nem is ismeri már ezeket a fogalmakat. Akiben nem lesznek célok, akiben nem lesznek vágyak, tervek; aki a szerelmi aktust nemi munkának, aki az irodalmat fölösleges szószaporításnak nevezi;