Irodalmi Szemle, 1981
1981/3 - ÉLŐ MÚLT - Popély Gyula: A pozsonyi Bartók Béla Dalegyesület (monográfia)
Egyes zenekritikusok Bartókot már az első világháború előtti években is nagy előszeretettel illették a „zenei Scotus Viator” és más hasonló jelzőkkel. Az igazi Bartők- ellenes hadjárat azonban csak a húszas években vette kezdetét. Természetesein, nagyban közrejátszott itt az a tény is, hogy Bartók a Tanácsköztársaság idején — Dohnányi Ernővel és Kodály Zoltánnal együtt — részt vett a Reinitz Béla vezette Zenei Direktórium munkájában, és így társadalmilag és politikailag is „kompromittálta” magát. Bartók politikai nézeteivel és művészi programjával vörös posztóként hatott a kurzus embereinek szemében. A lappangó Bartók-ellenesség 1920-ban nyíltan a felszínre tört. Figyeljük meg, mily nevetségesen kicsinyes és alattomos módon próbálta befeketíteni Bartókot az egyes kurzuslovagok cezarizmusa. 1920-ban a müncheni „Drei Máskén” kiadóvállalat kiadásában megjelent német nyelven Bartók két korábbi népzenetudományi írása, A hunyadi román nép zenedialektusa és A Biskra-vidéki arabok népzenéje címen. A két tanulmány a Sammelblünde fiir verglei- chende Musikwissenschaft 4-ik köteteként látott napvilágot. E tanulmányok korábban már magyarul is megjelentek Magyarországon, de úgy látszik, hogy „egyes honi soviniszta körök csak most vették tudomásul Bartóknak néhány, a román népzenével kapcsolatos megállapítását.”26 A légkör alkalmasnak látszott, s 1920 májusában Bartók ellen hazaárulási hajszát indítottak. A botrányos sajtóvitát és rágalomhadjáratot Sereghy Elemér kezdte a Nemzeti Újság 1920. május 19-i számában. A vitába Hubay Jenő, a Zeneakadémia igazgatója is belebonyolódott. Hubay nem vette ugyan át Sereghy útszéli vitatónusát, de alapjában véve elmarasztalta Bartókot, és szemére vetette több „elővigyázatlanságát”. A „hazaflatlan” és „kútmérgező” jelzőkkel illetett Bartók a Szózat 1920. május 26-i számában reagált a személyét ért támadásokra. Kemény hangon visszautasította a vádakat, és a következő szavakkal végezte apológiáját: „Ki a hazafiatlan? Az-e, aki a magyar népzene megismerése körül több mint egy évtized óta fáradságot nem ismer, vagy inkább az, aki ezt a munkát közönnyel, sőt ellenségeskedéssel és hamis vádaskodással fogadja? Kérdem végül: aki tudatlanságból, rosszakaratból, vagy félrevezetési szándékkel egy, a magyarság ügyét szolgáló cikkből a hazafiatlanság vádját meri kovácsolni, nem inkább az-e a »kútmérgező«? Tisztelettel Bartók Béla.”27 A Bartókot ért vádak özöne szinte kísértetiesen hasonlít az egykor Ady ellen felhasznált fullánkok sémájához, és Bartók védekezésének az alaptónusa is mintha Ady „én nem vagyok magyar?” keserű felhördülésében gyökerezne. Megemlíthetjük még, hogy A hunyadi román nép zenedialektusa című tanulmányáért Bartókot 1936-ban újabb támadás érte, csakhogy most a román sovinizmus oldaláról. Coriolan Petranu egyetemi tanár a Gánd Románesc című lapban többek között azzal vádolta Bartókot, hogy az említett tanulmányban „elfogultságról tett tanúságot”. A Mezőség, valamint a Nagy- és Kisküküllő vidékének román népzenéjében ugyanis székely befolyást állapított meg, s ezt azért tette — Coriolan Petranu szerint —, hogy „támogassa a Horthy-Magyarország revizionista törekvéseit.”28 A reakciós nacionalizmus és sovinizmus tehát — magyar és idegen egyaránt — Bartók kompromittálására és megsemmisítésére törekedett. Pedig a két háború közötti ellen- forradalmi légkörben — Horváth Zoltán frappáns megállapításával élve — Bartók Béla volt hivatott arra, hogy „egymaga képviselje Pekingtől New Yorkig az egész kulturált emberiség előtt a magyar nép valódi »nemzeti géniusz«-ának legszebb, legjobb vonásait: a szabadság és a humanizmus szellemét.”23 Horváth Zoltán megállapítása — még a benne rejlő enyhe túlzás ellenére is — mélyen igaznak mondható. A fiatal, alig 22 éves Bartók már 1903-ban így fogalmazta meg hazaszeretetének krédóját édesanyjának írt levelében: „Kell, hogy minden ember, midőn férfivá fejlődött, 26. Ujfalussy József: Bartók Béla. Budapest 1970. 205. old. 27. Bartók válasza Hubay Jenőnek. Szózat, 1920. május 26. 2. old. 28. Ujfalussy József: i. m. 351. old. 29. Horváth Zoltán: Magyar századforduló. Budapest 1961. 46. old.