Irodalmi Szemle, 1981
1981/3 - 100 éve született Bartók Béla - Nagy Jenő: Felsőgaram völgyében Bartók nyomában
Nem jártam hát szerencsével. Annál Inkább Valašskán, mert itt valósággal a bőség szarujával futottam össze. Antonín Baník professzor volt az adakozó. 1915-ben gyerekfejjel került kapcsolatba Bartók Bélával. Akkor 15 esztendős volt. Amikor megtudta jövetelem okát, azonmód felajánlkozott s jött velem, kilométereket gyalogolva, hogy mindent megmutasson, amit a mesterrel kapcsolatban ezen a vidéken tudni kell és illik. S mert gyalogolni jó, s főleg úgy jő, ha az ember közben elmondja élményeit is, így hát sokat tudtam meg egy érdekes és értékes barátság hiteles történetéből. Barúk: Azon az emlékezetes nyári délutánon a szérű mögötti hátsó udvaron játszottam a magam korú legénykékkel, amikor értem futottak és nagy lihegve közölték velem, hogy a plébánián felőlem érdeklődik valamilyen furcsa komédiás. Bartók volt az, akinek széles művésznyakkendője, hosszú haja, alacsony termete, lángoló szeme és furcsa turista öltözete a falusi gyermeki fantáziában vándorszínész benyomását keltette. Rudolf Bobok, a helyi katolikus lelkész, zeneszerető szlovák hazafi bemutatott vendégének. Bartók közölte velem, hogy már Hronecon hallott felőlem meg arról, hogy muzsikával foglalkozom, s kedvtelésből a közeli falvak közszájon forgó szlovák népdalait füzetembe kottázgatom. Amikor később Bartók elé tettem jegyzeteimet, hosszan lapozgatott füzetemben. Akkoriban már két vagy három éve foglalkoztam zenével, sőt voltak amolyan ifjonti szerzői kísérleteim is. Egy darabig még elidőzött a kottáim felett, majd elbúcsúzott Boboktól, tőlem pedig megkérdezte, nem volna-e kedvem a délutánt a hroneci erdőmérnökék házában eltölteni. Ott — mondta — majd bővebben beszélgethetnénk. Hármasban mentünk Hronecre, Bartók Béla, Gombossy Klára, a hroneci erdőmérnök lánya, 'aki ragyogó zongorista volt, és én. Gombossyéknál a szobában, melyben a zongora állt, félhomály volt, az ablak előtti fák beárnyékolták a szobát. A zongorán halomban álltak a kották. Ahogy beléptünk a szobába, szinte érezni lehetett, hogy Bartókon valamiféle hangulatváltozás vett erőt, éreztük, hogy nem mindennapi esemény készül. Bartók a zongorához ült, egy darabig magába mélyedt, mereven, szótlanul, aztán kinyújtotta a bal karját, a billentyűkre ütött és játszani kezdett, úgy, mintha egyedül lenne, mintha csak magának játszana. Mi meg egy láthatatlan erő rabjaivá váltunk, a muzsika nem hagyott bennünket szabadulni lenyűgöző bűvköréből. Schumann C-dur fantáziája betöltötte a szobát, a magában állő erdészházat, míg Bartók be nem fejezte a játékot. Aztán kezét levéve a klaviatúráról felállt, lényéből szinte sugárzott a lelki felfrissülés, valami álomból ébredő kiegyensúlyozottság. Ilyen volt Bartók professzor úrral való első találkozásom. Ennek a napnak óriási élményét sosem felejtem el. A mester hamarosan elnyerte a helyi lakosság és a környék bizalmát. Valašskán Is majd egy hetet töltött, velem járta a házsorokat, jegyzetelte a dalokat, lefényképezte az énekeseit — később a képeket elküldte Pestről —, s amire a legbüszkébb voltam, kézirat- gyűjteményemet is kölcsönvette, hogy azokat átmásolja saját füzetébe. Tudják-e,hol s merre van Hiadel?, vagy ahogy magyarul mondták: Hédel? Igen, hát persze, a Felsőgaram vidékén. De úgy eldugva, hogy ember legyen a talpán, aki megtalálja. Kacskaringós szűk folyosó vezet a Garamra merőlegesen, északnak tartó völgyben. Öt lépés az úttól jobbra, s már előtted a hegyláb, balra meg a másik hegy lába még közelebb. Mész, mész kilométereket, aztán egyszerre csak kissé szélesedik a völgy, de csak annyit, hogy bátrabban merj lélegzetet venni, s ott már házak következnek. Mit házak, inkább csak házikók. Ifjabb Bartók Béla egy ízben elmondta nekem, hogy édesapjával ötesztendős korában volt Hédelen. Vajon emlékeznek-e még ebben az Isten háta mögötti faluban a népdalkutatőra? Mária Sedliaková, a helybeli iskola pedellusa. Szeme a név hallatára felcsillan, hogy ismerős-e a név? Befut a házba, s pillanatok múlva vaskos kötettel érkezik vissza. Slovenské ludové piesne. Zapísal a hudobne zatriedil: Béla Bartók. Szlovák népdalok. Feljegyezte és zeneileg rendezte: Bartók Béla — olvasom. Hogy meglepetés volt-e ez számomra — kérdik? Hát elképzelhetik. De ami még jött... Az volt ám csak a meglepetés. Mert Mária asszony már karon is fogott és vitt, hurcolt nénjéhez. Gyereket szalaj- tottak az egyik szomszédba, a másikba, és sorjában érkeztek az érdekeltek, akik még jól emlékeznek gyerekkoruk nagy élményére. Míg a falusiak összegyűltek, illatos málnabor került a poharakba. Sedliak néni, Fudor bácsi és Helena Balíková gyermekkoruk — ők mondták így — legszebb történetét idézgették, elevenítgették nekem fel. Közben