Irodalmi Szemle, 1981
1981/3 - Gál Sándor: Ady debreceni szobránál, hogy ne fájjon, játék (versek)
gal sändor Ady debreceni szobránál tölgyek fenyők fecskék bárányka-felhők irtják lakatlanná a fénylő nagyerdőt ott ős fák dőlnek itt lázak eszmék századok zuhognak ropog az ereszték csámpás cipője alatt összegyűrt évezred kalapján csettegő madárka arcán zöld hulla-jegy púpján foszló bronz-kabát és ajka szegletén a lecsorduló nyál nem törli le senki elmaszatolódik rajta a hulló fény is a kalapkarima alatt két vak szemüregéből kiloccsan a Kárpát-medence ha láthatná se látja mert nem néz sehová áll roggyantan földbe-ütötten önmagával szemben a másikkal akiről mit sem tud bár visszanéz emerre aki igazán volt a didergő hontalanra aki itt áll bokáig a végtelenben egyetlen szál kígyófejes botra támaszkodva a kocsányostölgyek és a feketefenyők bujálkodnak a délelőtti napon lesöprik a szomorú fecskéket az égről fertálynyi birodalma felett bárányka-felhő se szálljon
