Irodalmi Szemle, 1981

1981/2 - KRITIKA - Alabán Ferenc: Dokumentum — irodalom — elkötelezettség

iamint riportelemeket is. Ahány történet, annyi nagyobb epikának a lehetősége, regénymag, ahány fontosabb alak, annyi emlékezetes, elmondandó történet, mely széles skáláját nyújtja a különböző esztétikai minőségeknek és hatásoknak. Az elbeszélő álláspontja, nézőpontja az eseményekkel kapcsolatban mindig egyértelmű. Az én-forma alkalmazása során az iró átélőként lép fel, akinek az elbeszélt történetben fő része van. Minthogy ez a forma csak a személyesen átéltek megjelenítését engedi meg, az ábrázolás szűkebb körű a harmadik személyű, ún. auktoriális változatnál. Az írónak bele kell élnie magát hőse helyzetébe. Ez az önelemzés megnövekedett lehetőséggel szolgál, ami (mint már utaltunk arra) az író részéről nincs kellően kihasználva.

Ha a belső alkotói folyamat szempontjából tekintjük a felvetett műfaji problémát, mondhatjuk, hogy a különböző műfajok alkotói módszere korántsem azonos. Lényeges különbségek vannak a riport és a regény módszere között. A riportban a műveszi általánosítás, a tipizálás döntő mértékben a témaválasztástól függ, a megragadott konkrét esetnek kell eleve olyannak lennie, hogy hátterének felfejtése a valóság mély összefüggéseinek feltárására adjon alkalmat. A művészi alakításnak már viszonylag kevés szerepe lehet; a formális és lényeges mozzanatok kiemelésére, más jelenségek háttérbe szorítására egyszerűsödik. Az alkotás útját a kiválasztás után végül is a tények közvetlen sora szabja meg. A regényben sok szempontból más az alaphelyzet. A regényírónak általában az elsődleges tények korántsem oly „szövetségesei“, mint a riportban, őt a „most és itt történt“ bizonyossága nem támogatja. A világnézeti, művészi általánosítás jegyében az író maga vállalkozik az élet, vagy annak egy darabja előállítására, tehát teremtésére. Petrőci csak másodlagosan teremt, az adott történethez való viszonya nem oly teljes, mint a regényíróé, kérdésfelvetése szűkebb, éppen ezért kell a riport elemeihez nyúlnia. A regény ui. a jelenségek szélesebb összefüggésének mélyebb ismeretét, a probléma összetevőinek teljesebb birtoklását feltételezi, egy olyan szemléletet, amely végüt is lehetővé teszi a valóságelemek művészi általánosításának megfelelő szuverén kezelését, a „teljes teremtés“ vállalását.

Anélkül, hogy kétségbe vonnánk a Petrőci-mű keresztező jellegű műfaji létjogosultságát és értékét, felvetjük a kérdést: az ismétlődő írói szerep és szerkesztésmód miatt nem szenved-e fogyatkozást a művészi alakító formálás, s hogy mindez mögött nem az írói szemlélet korlátozó egyszerűsége húzódik-e meg? A kilencszer ismétlődő hasonló vagy azonos szerkesztésmód bizonyos kötöttséget fejez ki, amely mögött nem csupán műfajelméleti, hanem szemléleti probléma is rejlik, mely esztétikai hibaforrásnak is oka lehet. Petrőcinél a konkrét tényekre épülő riportmódszer nemcsak az indításra, de magára a történet „felfejtésére“ is kiterjed. A szerző a hely- és személynevek, rövid leírások egyedi konkrétságának hangsúlyozásával mindvégig él; evidens a művészi általánosítás hitelének „áthárítása“ a mindennapi valóság közvetlen tényeire (még akkor is, ha az író azonosítja magát a főhőssel, szerepébe éli magát).

Petrőcinél mindez tudatosan választott (művészi) eljárás, olyan módszer, amely szervesen összefügg témájával, hordozza és az írói szándékkal ki is fejezi azt. Feltétel nélkül elismerjük és helyeseljük a történetek felrázó, mozgósító, elkötelezetten dokumentáló hatását, ugyanakkor nem minden esetben értünk egyet azzal a leszűkítő írói módszerrel, mely révén csak a történetek egy részében valósul meg a kiteljesedett művészi hatás (Lánc és uilág, Előénekes az ígéret, földjén, Az ember útja). Ezt a problémát nemcsak a művön belül, hanem az írói szemlélet, a hozzáállás eredendő szférájában lehet elsősorban tetten érni. Az egyes életdarabok ábrázolásának „visszapergetéses“ megközelítését elsősorban az írói hangoltság okozza, mely összefügg a művészi valóságlátás bizonyos redukciójával. Ez jellemzővé tesz olyan esztétikai megoldásokat, amelyek ha az egyes esetekben nem is, de a jelenség szintjén már korlátozzák a műfaj és művészi megoldás integritását.

(6)

Irodalmunk gazdagodik a tények, a valóságos jellemek ismerésében, mely a művészi alkotás hitelének forrása, feltétele. Petrőcinél többször hiányzik anyagának művészi felfokozása, az általánosító eljárás, amely a jellemek, a helyzetek, a konfliktusok és a cselekmény életszerű hitelét a gondolat hitelének rendeli alá, s ezzel