Irodalmi Szemle, 1981

1981/2 - Hubik István: A csehszlovákiai magyar fordítás általános problémái II. (előadás)

tapasztalhatók, és utaltunk rá, hogy a politikai intézmények, igazgatási szervek egy némelyikének állandósult fordításában is akad megkérdőjelezhető. Vegyük mindjárt az egész ország politikai és társadalmi szervezeteit — köztük példának okáért a CSEMADOK-ot is — egységbe foglaló Národný front fordítását. A národ szó mind a csehben, mind a szlovákban éppúgy jelent népet, mint nemzetet, és a logika szerint itt aligha az utóbbi jelentés akar kidomborodni — épp ellenkezőleg: a másik kap hangsúlyt. A fogalom tartalmát tekintve tehát a helyes fordítás nem Nemzeti Front, hanem Népfront. Különben ezt találjuk a Csehszlovák Tudományos Akadémia és a Magyar Tudományos Akadémia közös gondozásában készült, 1960-ban megjelent cseh- magyar szótárban is, az 515. oldalon.

Amikor a Nyugat-szlovákiai kerületről hallunk, tudjuk, hogy arról az országrésznyi földről van szó, mely az Ipoly torkolatától Dévényig terjed. Szlovákul ez (helyesen!) Západoslovenský kraj. A kraj szó jelentése: vidék, táj, környék, országrész, és — az idézett szótár részéről is megengedve — megye, közigazgatási kerület. Ezek szerint minden rendben volna a kerület szóval. Csak hát nem olyan egyszerű a dolog. Vegyük például a következő esetet. Brno a Dél-morvaországi kerület székhelye, de Prágához hasonlóan maga is kerületekre oszlik. Arról a fura helyzetről nem is beszélve, hogy ez a morvaországi kerület a lakosság szempontjából majdnem kétszer olyan nagy, mint a tíz kerületre felosztott Prága. Hát hogy van ez? A múltban az ilyen országrésznyi területeket tartománynak hívták. A tartomány sző a feudalizmus emlékeit idézi, meg a nemzeti elnyomatásét („örökös tartomány” stb.). Viszont Itt van a terület sző, nem terheli a múltnak semmilyen rossz emlékű kölönce. Nem lehetne esetleg ezzel próbálkozni? Nem tudom, ki hogy van vele, de én mindig valaminek a fordítottját érzem, ha például a Nyugat-szlovákiai kerület valamely területi intézményéről, teszem azt, a komáromi Magyar Területi Színházról hallok vagy olvasok. Énbennem a terület a kerületnél nagyobb, térben kiterjedtebb valaminek a képzetét kelti. Nem ártana elgondolkozni a kérdésen. Ha, mondjuk, a terület ebből vagy abból az okból nem jó, azért akadhatna valamilyen, az eddiginél jobb megoldás.

Vagy nézzünk el a kisiskolásainkat tömörítő ifjúsági szervezet háza tájára. Pio- nírszervezetről meg pionírokról beszélünk és írunk. Miért? Nyilván a cseh pionýrhoz és a szlovák pionierhez való szükségtelen tapadás okából. Mert nézzük csak meg közelebbről a kérdést. A cseh nyelvben a pionýr, a szlovákban a pionier meghonosodott szó, míg a magyar nyelv ebben a jelentésében nem tartalmazza a pionírt. Az idegen szavak szótárához kell fordulnunk, és ott a pionír jelentése úttörő. Megvan ugyan a pionír a magyar értelmező szótárban is, de ott — egyéb jelentései mellett — ezt olvashatjuk róla: „szovjet úttörő“. Eszerint a mi magyar nemzetiségű piros nyakkend ős kisiskolásaink is bízvást lehetnének egyszerűen és magyarán úttörők! Mi pedig vígan mondhatnánk és írhatnánk a cseh és szlovák megfelelőikkel teljesen azonos értékű s hajszálra azonos jelentésű úttörőszervezetet, úttörőotthont, nyári úttörőtábort, és így tovább. Azt hiszem, világos ez, mint sok más egyéb, csak azt kell mindig előre tisztáznunk hogyan viszonylik ez vagy az a szó az egyik és a másik nyelvhez. A pionýr, illetve a pionier tehát magyarul úttörő, és a szlovák nyelvben meghonosodott komasácia meg a fakulta szót nem kommasszációnak és fakultásnak fordítjuk, hanem tagosításnak és karnak. Bár ez utóbbi dolgában nem minden fordítónkért tenném tűzbe a kezem.

Szólnunk kell — és itt kell szólnunk — egész röviden a helyesírás fontosságáról is. A helyesírás, a szabályok megtanulásán túl, gyakorlat dolga: az írásbeli feladatok elvégzésében, de még inkább az olvasásban szerzett tapasztalaté. Tudjuk a magunk iskoláskorából, hogy a nyomda szentírássá avatja a betűt, rangot ad a leírt szónak, tekintéllyel ruházza fel, példaképpé emeli, abban az alakjában, amelyben a könyv lapjain napvilágot látott. Márpedig a gyerekek elsősorban a tankönyveiket olvassák. Legalábbis azokat mindnyájan kénytelenek olvasni. Rajtunk áll, hogy mit, — milyen helyesírást — emeltetünk a szemükben példaképpé.

Tulajdonképpen itt abba is hagyhatnám. Hiszen, úgy gondolom, a legfontosabbakat elmondtam, és tankönyvfordításunk egyetlen kulcskérdése sem maradt említetlenül. Mégpedig méltán, mert, ismét csak hangsúlyozom, a belső szükségletet tekintve, egész fordításirodalmunk kulcskérdései a tankönyvfordításban összpontosulnak. Ennek erényeit nem helyettesítheti semmi, ugyanúgy semmi nem ellensúlyozza fogya