Irodalmi Szemle, 1981

1981/2 - Hubik István: A csehszlovákiai magyar fordítás általános problémái II. (előadás)

hová vezethet a kínos igyekezet, ennek illusztrálására álljon itt ez a mondat: „Csehszlovákia felszínének a két különböző részét medencék választják el, amelyek az osztrák Dunajtól Morvaországon keresztül..stb. Ez alapon írhatnánk és mondhatnánk magyar Dunajt Is, Erdélyi Karpatyrt meg mit tudom én, mi mindent. Debrecen helyett például kálvinista Rímet.

Elkerülhető, tehát fölösleges idegen földrajzi neveket mondtam, amelyek pontosan olyan elbírálás alá esnek, mint a terminus technicusok. Ha valamit tökéletesen meg tudunk nevezni általánosan ismert jó magyar szóval, fölösleges idegen szót használnunk. Fölösleges és értelmetlen. Ez a logika törvénye és az öntörvényű nyelv logikája.

Miben gyökerezik a földrajzi nevek (helységnevek) használata körüli visszás, áldatlan állapot? Az új Csehszlovák Köztársaság deklarálta a maga nemzeti államiságát, s Szlovákiában az illetékes szervek, azzal az elképzeléssel, hogy magyar kisebbség nem lesz az országban, egyebek mellett a magyar földrajzi nevek használatát is törvényen kívül helyezték. Egyidejűleg számos helység szlovák nevét is megváltoztatták.. Az előbbiben, az akkori helyzetet tekintve, volt ráció. Az utóbbi pedig elvitathatatlan jog. Hogy szükség volt-e rá, az kizárólag szlovák nyelvi (vagy politikai) kérdés.

No de aztán eljött 1948 februárja, és a megváltozott viszonyok között — első lépésként — személyre szóló állampolgársághoz juthattunk. A magyarok nem tűntek el Dél-Szlovákiából, többségükben megmaradtak szülőföldjükön, illetve visszakerültek szülőföldjükre. Majd az új alkotmány en bloc befogadta sáncai közé a magyar nemzeti kisebbséget. Azóta a csehszlovákiai magyar etnikum a szülőföldjén birtokon belül van, és anyanyelvűnk a szocialista humanizmus alkotmányos védelmét élvezi. Viszont a földrajzi nevek használatának kérdésében a csak zűrzavart okozó félmegoldásokon kívül nem sok történt. A magyar nyelvet a földrajzi nevek tekintetében jogaiba nem ültette vissza senki. Az évek során kialakult egy felemás gyakorlat, amelyet — különbséget téve az egyéb földrajzi nevek és a helységnevek között — a legláttatóbban a tankönyveink tükröznek. A folyók, hegyek stb. szlovák neve mögé zárójelben odakerül a magyar név. (Ami ettől eltér, pl. a jó néhány fordított eset, az nyilván a magyar szövegező következetlenségének tudható be.) Ugyanez az elv érvényesül a magyar etnikum határától délre eső helységek nevének használatában is. A többi szlovákiai helység neve csak szlovák alakjában fordul elő. Vagyis a nyelvi kérdés szempontjait háttérbe szorítva a földrajzi szempontok érvényesülnek. Pedig a tapasztalat mindannyiunkat arra tanít, hogy a nyelv nem ismer földrajzi határokat. Amit egyszer a világból a maga eszközeivel birtokba vett, attól joggal nem lehet megfosztani, és magától értetődő, hogy ami a szlovákoknak Prešov, Levoča, Ráb, Ostrihom, Benátky, az a magyarnak Eperjes, Lőcse., Győr, Esztergom és Velence. Nem az ember, a nyelv tiltakozik a külső, más szempontú beavatkozások ellen. Amire van saját szava, azt szabad legyen a saját szavával kifejeznie. Az persze ugyanúgy természetes, hogy a magára valamit is adó, öntudatos állampolgár a hivatalos nyelven is megtanulja hazája földrajzi neveit. Ez az igazi lojalitás, és nem az előre-hátra zárójelzés, a túlbuzgalom, mely egészen az osztrák Dunajig meg sem áll. S az eredmény? A rossz tankönyv, amiből senkinek semmi haszna.

Bizony nem látja ennek a gyakorlatnak hasznát senki, ráadásul a földrajz-szem- pontúság sem érvényesül benne töretlenül. Illetve megszűnik az elv kizárólagossága, mihelyt átlépünk Csehország területére. Mert mi áll a tankönyveinkben? Stredo- česká (és nem Stŕedočeská) pahorkatina, Českomoravská sústava (és nem soustava), Česká tabuľa (és nem tabule), Jizerská tabuľa (és megint csak nem tabule) stb. Miért? Nyilván azért, mert a fordító így találta az eredetiben. Nem helyeselhetjük az álláspontját. Nyelvi szempontból nekünk mind a cseh, mind a szlovák forma idegen, de mert cseh földrajzi fogalomról van szó, az volna ésszerű, ha a cseh formát használnák, éppúgy, mint — teszem azt — a Ŕíp vagy Príbram esetében, függetlenül attól, hogy a szlovák szövegben mit találunk. Mondanom sem kell, hogy a két utóbbi földrajzi fogalom oda is azért került be így, mert nincs külön szlovák nevük, és a szlovák tankönyvíró okkal és joggal tartotta magától értetődőnek, hogy azoknak a cseh földrajzi fogalmaknak megnevezésére, amelyeknek van szlovák nevük, a szlovák nevet használja. Ez igen gyakran betűről betűre azonos a cseh