Irodalmi Szemle, 1981
1981/10 - KRITIKA - Lacza Tihamér: Irodalom és szolgálat
Lacza Tihamér IRODALOM ÉS SZOLGÁLAT ARCKÉPVÄZLAT KONCSOL LÁSZLÓRÓL 1. Egy-egy új írónemzedék csoportos kirajzásának szinte törvényszerű velejárója néhány, a nemzedék tagjaival egyívású, törekvéseiket nemcsak rokonszenvvel figyelő, hanem aktívan támogató kritikus és esztéta színrelépése. Ez a jelenség még az eléggé rendszertelenül funkcionáló csehszlovákiai magyar irodalomban is megfigyelhető, noha mesz- szemenő következtetéseket nem ajánlatos levonni belőle. A negyvenes évek végén, az ötvenes évek elején jelentkező nemzedékkel egyidőben kezdte pályafutását például Csanda Sándor, aki Turczel Lajossal együtt mintegy két évtizeden át — kb. a hatvanas évek közepéig-végéig — meghatározó szerepet játszott a csehszlovákiai magyar irodalomkritikában. Ugyancsak kinevelte a maga kritikus szószólóját a hatvanas évek vége felé debütáló költő- és prózaírónemzedék is Zalabai Zsigmond személyében, aki költőként kezdte ugyan, de aztán átállt a kritikusok „seregébe”, s azóta lankadatlanul vívja csatáit a kritika harcterein. Az említett szabály természetesen nem minden esetben érvényesül következetesen. Az 1958-ban induló költőnemzedéknek — az ún. „nyolcak”-nak — például nem támadt azonmód esztétája, mert e nemzedék tagjaival nagyjából azonos korú, s néhányukkal (Tőzsérrel, Zs. Nagy Lajossal) már jóideje barátkozó Koncsol László meglehetős fáziskéséssel indult el a pályán, más „főállásban” kritikusként tevékenykedő egyéniséget pedig nem tudott a csehszlovákiai magyar irodalomba küldeni. Így aztán, amikor szembe kellett nézniök az első komoly támadással, csakis az Idősebb pályatársak segítségére számíthattak, nevezetesen Fábry Zoltánéra, aki kitüntető rokonszenvvel volt irántuk, és Turczel Lajoséra, aki az induláskor egyengette az útjukat. Bár Koncsol László már a kezdet kezdetén részt vett ennek a nemzedéknek az önvédelmi harcaiban és sohasem volt közömbös a „nyolcak” sorsa iránt, ennek igazán csak később, az Irodalmi Szemle szerkesztőjeként adhatta tanújelét, lényegében már akkor, amikor a csoportosulás atomjaira hullott, s legtehetségesebb képviselői — Tőzsér Árpád, Zs. Nagy Lajos és Cselényi László — már túljutottak első önálló köteteiken. Pályájának alakulását ez a kezdeti fáziskésés nagymértékben befolyásolta: hosszú időbe tellett, amíg megtalálta egyéni hangját és a rá váró szerepet. 2. A vérbeli kritikust és esztétát az különbözteti meg a botcsinálta recenzenstől, hogy nemes."': egyéni véleménye van, hanem jellegzetes stílusa és hanghordozása Is, s előbb vagy utóbb kialakítja a maga saját módszerét.
