Irodalmi Szemle, 1980
1980/10 - Cselényi László: A riporttól a mítoszig (esszé)
lem ép is, nemigen tűri már a mértéktelen olvasást, ahogyan hajdan tűrte. Pedig most már idő is volna az olvasásra, inkább, mint valaha, annak ellenére, hogy Józsi bácsi ny olcva négy néhány ad ik évében is dolgozik-segédkezik, ahol szükség van rá, de az idejéből mégiscsak jobban futja, mint hajdan, a könyvekre. Bizony, száll az idő, mondja Józsi bácsi, s a szálló időnek az útja gyásszal-halottakkal van szegélyezve. Elment szegény felesége is, jő néhány esztendeje már, s elment, nagyon régen, alig egy-két évvel a Könyves Szabó József megírása után Jóska is, a kisebbik fia. A sors kegyetlen vak véletlene, hogy éppen a falunkban, Gömörpanyiton érte a halál, egy újévi hajnalon, belehajtván háromkerekű kis járművével a magas hídról a patakba. Máig sem derült ki, hogyan történt a tragédia, hogy Jóska több mint húsz esztendeje már örök álmát alussza, illetlen is talán fölszaggatni a begyógyult sebet. De az édesapa, Szabó József ma is elevenen mozog a világban, figyeli a világot. Pádárban, Mellétén, Gömörpéterfalán, a Dombok és emberek vidékein ritkán fordultam meg az elmúlt években. Pádárban azóta sem voltam, Mellétén az elmúlt nyáron jártunk, fazekasok után kutatva, de bizony alig találtunk egyet is belőlük, a hajdani riportalanyok pedig elszunnyadtak immár valamennyien. Péterfala is kiesett a látószögemből, különösen, hogy a Tőzsérek kihaltak, maga Árpád is látogatóba csak, ha eljut szülőfalujába. S végül a kőtörők! Gombaszögöt ugyan nehéz elkerülni a Gömört járó embernek, országút, vasút is a kőbánya mellett halad el, s a Sarlósok hajdani tanyáján rendezik évente a CSEMADOK-ünnepeket, magam is jártam ott egyszer-kétszer, de a kőtörőhöz csak nem jutottam el. Miért? Ki tudja? Tény, hogy húsz év alatt sok minden változik, az öregek elhullanak, az újak ismeretlenek, milyen képpel álljak elébük: én írtam „magukról” (?) épp húsz esztendeje egy riportot. Pedig úgy érzem, erről a témáról lenne még mondandóm. Kő-ország mítosza érlelődik bennem, s szervesen tartozik a Jelen és történelemhez. IV. Nem szabad persze úgy képzelnünk a dolgot, hogy egy-egy témakör csak úgy fordulhat vissza önmagába, hogy ugyanazokat a helyeket-témákat-embereket keressük föl húsz esztendő múltán, akikről-amikről annak idején írtunk. A lehetőség skálája ennél sokkal szélesebb és sokkal izgalmasabb. S ha így fogjuk föl a dolgot, akkor máris eleget tettem egykori tervemnek, hiszen visszatértem, többek között éppen az írásomban is „Kőországba”, s máris az egykori bölcsőhelyek körül forgolódom. Jelesen például az Ila Bálint egyedülálló monográfiáját ismertető írással, az Ág Tibor palóc népdalgyűjteményéről írott reflexiókkal, az interjúk ide vonatkozó részeivel, s a Legenda az ifjúság vizéről című emlékezéssel. De érzésem szerint még a Kovács Magdáról írott Fekete szél is e vonulathoz tartozik, s így, ha meggondolom, máris mintegy száz gépelt oldalnyi anyagom van „Kő-országról”, hogy az e témakörbe tartozó versekről most ne is szóljak. Tehát legalábbis egy fél kötetnyi anyag. Túlságosan vérmesek-e hát a szerző reményei, ha azt hiszi, hogy az elkövetkező években el tudja készíteni eme fél kötetnek a másik felét, s emígy „Kő-országnak” magának egy önálló kötetet tud szentelni? Amit, ki tagadhatná, az meg is érdemel. Apropó, a Fekete szél. Bizonyosan fura dolognak tűnik, hogy a csehszlovákiai magyar irodalomról a Fábry-montázson kívül ez az egyetlen, Kovács Magdáról szóló írás szerepel a gyűjteményben. Aligha szorul magyarázatra, hogy e sorok írója mennyire becsüli Kovács Magda tehetségét, objektív törvényszerűséggel mégsem lehet megmagyarázni, mért ő az egyetlen kivétel. Amint, hogy ez a színigazság. Megírtam épp a Fekete szélben szubjektív elfogultságomat Kovács Magdával kapcsolatban, de hát Ilyen elfogultságom másokkal is akad, miért nem írtam hát róluk is? A magyarázat: amikor elindultam szabadúszó pályámon, nagy lelkesedéssel ajánlottam föl terveimet szerkesztőségeinknek. Többek között a Nőnek is. A Nő szerkesztőségének az volt az óhaja, érthetően, hogy írjak nőíróinkról. íme, a véletlen: épp azokban a napokban jelent meg a Kovács Magda könyve, frissen megírhattam hát a vele kapcsolatos élményeimet. így született meg a Fekete szél. Akartam én persze másokról is írni, de hát vagy én nem tudtam elfogadni a szerkesztőségek óhajait, vagy azok utasították vissza ajánlataimat, így maradt egy szál magában Kovács Magda. Ami korántsem jelenti azt, hogy másokról
