Irodalmi Szemle, 1980
1980/9 - Hykisch, Anton: Mesterek (kora (regényrészlet)
ANTON HYKISCH Mesterek kora A bratislavai MADÄCH és a budapesti Gondolat Kiadó közös gondozásában jelenik meg 1981-ben Anton Hykisch szlovák prózaíró Mesterek kora című történelmi regénye L. Gály Olga fordításában. Lapunk részletet közöl a könyv második kötetéből. 11 — Ihat is egy kortyot — igyekezett Jorg megnevettetni az ezüstserleget tartó leányt. Rössl Borbála azonban illedelmesen állt a műhely sarkában, jobb kezében a sylti mester utasítása szerint a serleget tartotta, a másik kezével gazdagon redőzött szoknyáját fogta fel. Egyszerűbb lett volna felöltöztetni egy fabábut, és nem kínlódni a szagény kis ügyetlennel. Rössl Lőrinc ringbürger azonban fáradhatatlanul küldözte a leányát, hogy álljon modellt a sylti mesternek. Selmec-szerte dicsekedett vele, hogy az új fafaragó épp az ő leányát választotta mintának Szent Borbála szobrához. Vajon nemcsak azért, mert véletlenül Borbálának hívják? Ezt a fiatal Unger kérdezte ingerkedve a városi tanács ülésén. Nem bizony. A fiatal Unger csak nevetatt. A selmeci ifjak szívesen elismerték, hogy a kis Borbála „csinoska”, de „egyébként semmi”, persze, ha nem tekintjük hatalmas hozományát. Jorg felsóhajtott, és egy kaparóval tisztogatni kezdte ujjairól a gipszet. Borbálát valóban nemcsak azért választotta ki, mert a neve egyezett a bányászok védőszentjének nevével, Borbálát Rössl úr úgyszólván rákényszerítette. A városi tanácsban a fafaragót tisztességgel fogadták. Szó nélkül vették tudomásul közlését, hogy „Nürnbergből érkezett”. Mint később kiderült, kémaik s a Fuggerek fuvarosai útján ellenőrizték, hogy a sylti mester valóban dolgozott egy ideig Veit Stoss mesternél. Rössl Lőrinc különös jóindulatot tanúsított a fafaragó iránt. Lelkesen igyekezett meggyőzni a szenátorokat, hogy a Szent Katalin-templom főoltárát be kell fejezni. Szégyen, szónokolt, hogy a gondokba merült város megfeledkezik a szellemi értékekről. Kövessük atyáink példáját, hangoztatta, akik nem feledkeztek meg a lelkűkről, és bőkezű adományokkal gazdagították városukat és annak templomait. Isten most súlyos próbára tesz minket a nyomorgók és a bányászok lázadásával, és ezzel is jelzi, hogy elhanyagoltuk a Leg- magasságosabb és szentjei iránti kötelességeinket. Persze egyes ringbürger urak [már Luther és prédikátorai hatására) ellenvetették, hogy minek gyarapítani a templomok amúgy is túlzott pompáját, Rössl azonban támogatóra talált Pletl bíróban. Szavai, hogy az Isten elfordult a polgároktól, és éppen most, a lázongás idején kell a nép figyelmét a szent cselekedetek példái felé fordítani, nyugtalanná tették a gazdagokat. Megszavazták tehát az előleget a sylti mesternek, és jóváhagyták, hogy mielőbb fejezze be az új templom oltárát, vagyis faragja ki Szent Katalin és Borbála szobrát. A két okos és bátor szent nagymértékben növeli majd a bányászasszonyok vallásos érzését, bizonykodott Rössl. Meglátják, milyen vonzereje lesz számukra a templomnak, és milyen üdvösen befolyásolják majd lázongó férjeiket. Az Isten felénk fordult, mondogatta a szenátorok némelyike, lám, a júliusi nyugtalanságok óta csend van a városban, talán jobb idők jönnek. Beheim kamaragróf emelte az ezüst árát, és hajlik rá, hogy új ezüstpénzt veressen, méghozzá éppen Selmecen. Dolgozzék, mester, dolgozzék szaporán és szépen, használja ki a békés időszakot, lássunk a munkához valamennyien lelkesedéssel. Jorgnak nem kellett biztatás. Figyelte az ujjait, és szinte álomnak tűnt fel előtte, hogy újra mozognak, szót fogadnak az elme ösztönzésének, követik az ötletek vibrálását, és szinte remegnek az őt fűtő lelkesedéstől a puha gipsz formálása közben. Jorg néhány vázlatrajz után gipszmodell készítését határozta el. Valamivel kisebb lesz, mint
