Irodalmi Szemle, 1980
1980/9 - Ifj, Csontos Vilmos: A legendák ködén innen
TÖRTÉNETEK ZAJCSEK LAJOS VOLT VÖRÖSKATONA ÉLETÉBŐL A húszéves Zajcsek Lajos mint vöröskatona Bevezetésképpen szükségesnek tartom elmondani a kővetkezőket: Zajcsek Lajos bácsit már gyermekkoromban megismertem. Mint kisiskolás, gyakran meglátogattam a szövetkezet dinnyeföldjén, ahol ő kertészkedett. Amikor megtudtam, hogy orosz hadifogoly korában a Vörös Hadsereg katonája volt, megkértem, meséljen nékem szovjetunióbeli életéről. Később, amikor túljutottam az iskolákon, ezek a vöröskatona-élmények komolyan kezdtek érdekelni. Többször adódott alkalom, hogy Lajos bácsival találkozzam, mivel én is a szövetkezetben dolgoztam, mint gépszerelő. A gépek javítása közben akadt olyan alkalom, amikor a közelben dolgozó Lajos bácsi ismét mesélhetett... Most már jegyezgettem szorgalmasan a hallottakat. Feljegyzéseim alapján írtam meg ezt a történetet. 1915 februárjában vonultam be a 31. gyalogezredhez, húszévesen, mint újonc. Szegény anyámat és kilenc testvéremet hagytam otthon. Apám már két éve a fronton volt, mint kocsis teljesített szolgálatot egy népfelkelő zászlóaljnál. Kiképzésem alatt egy pesti parancsnokom volt, akiről el lehetett mondani, hogy „emberhússal él”. A minap is, amikor megharagudott valamiért az öreg népfelkelőkre, nekem adta ki a parancsot, hogy az öregeket egytől egyig pofozzam fel... A parancsot megtagadtam. Ekkor magánkívül őrjöngeni kezdett, azt hittem, hogy nyomban megüti a guta... De nem ütötte meg — szerencsétlenségemre. Rögtön becsukatott, s ordította, hogy mint parancsmegtagadó, nem leszek előléptetve. Én akkor már rang nélküli rajvezető voltam. Azzal is fenyegetőzőit, hogy elvonja e havi zsoldomat. Bajtársaim azonban megnyugtattak, hogy ehhez nincs joga. Délben fél csajka löttyöt és egy karéj kenyeret hozott a napos. Azzal nyugtatott, hogy ezredünket rövidesen a frontra vezénylik. Ez esetben már nem lesz idő engem a hadbíróság elé állítani, amint azzal a parancsnok fenyegetett. Még azt is hozzátette a napos, hogy ez idő szerint nem lehet még tudni: az olasz vagy az orosz frontra kerülünk-e? Az már egykutya, gondoltam, ahol lőnek, ott nem lehet kellemes, akár az olasz, akár az orosz frontról van szó. Néhány nap múlva kiengedtek, de már senki sem törődött velem. Az egész ezred nagy készülődéssel volt elfoglalva. Visznek a frontra, suttogták egymás közt bajtársaim, egyre növekvő izgalommal. 1916. február 16-án volt a bevagonírozás napja. Könnyezve foglaltam el helyemet az egyik marhavagon szalmáján. Néhányan daloltak, s éltették a háborút. Én érthetetlennek találtam a nótázást, mert igen elszomorítottak az események. Akadtak, akik A legendák ködén innen Ifj. CSONTOS VILMOS
