Irodalmi Szemle, 1980
1980/7 - Dénes György: Tavasz, virágzó ágak, Ifjúság, Ardó, Hiszem a hitet, Háborús emlék 1939-ből (versek)
Ifjúság Egyszer régen már nem is emlékszem, mikor gyönyörű nyári éjszakán forrott bennem a bor, nagyokat kurjantottam, fiatal isten voltam, tengernyi élet volt még énelőttem. Nem bírtam az erőmmel, bokrokat nyűttem, valami nagy csodára megéhültem. A világot akartam megrágni, lenyelni, istennőket szeretni s heverni. De maradt minden a régiben, csillag sem pislantott felém, sehol egy szép, Heléna, sehol egy szép Helén. Egyedül voltam a földkerekén. Ardó Parányi völgykatlanban, bordó földön, borókás dombháttal szegve, falatnyi falu, világvégi Ardó. Innen nincs tovább. Az út poros szalagja füstöt eregetve tüzel, ha egy-két fuvaros szekere kidöcög a völgyből s már vidámabb út viszi kerekét, és lószerszám és saroglya csörömpöl. De lent, a völgyben néma csönd, hacsak nem hápognak a megriadt kacsák, mikor egy néne a hűs patakba lép ... Ardó, de messzi vagy. A porban szunnyadsz a boldog gyermekkorban, mint szobák falán a régi-régi kép.
