Irodalmi Szemle, 1980
1980/6 - FIGYELŐ - Alabán Ferenc: Fried István: A délszláv népköltészet recepciója a magyar irodalomban Kazinczytól Jókaiig
Fried István: A délszláv népköltészet recepciója a magyar irodalomban Kazinczytól Jókaiig A magyarországi szerző — aki érdeklődéssel követi nemzetiségi irodalmunk alakulását, lapjainkban is publikál — azok közé a kutatók közé tartozik, akik fölismerték a tényt: közép-kelet-európai kitekintés, összehasonlítás nélkül aligha lehet pontos képet kapni a magyar irodalom fejlődéséről, történeti folyamatáról. Megjelent könyve, mely egyben kandidátusi disz- szertációja is, a magyar irodalom Kazinczytól Jókaiig terjedő száz esztendejét tekinti át olyan szempontból, hogy a délszláv népköltészet milyen módon illeszkedett bele a magyar kultúrába, hogyan fordították le, hogyan ösztönzött népdal- gyűjtésre, új vers megírására, új műfaj kialakítására, s gyakorlati példákon mutatja be a kapcsolattörténet és az összehasonlítás sokat vitatott tárgykörét. A címben szereplő délszláv megnevezést a gyakorlatiasságból használja a szerző, mert a szlovén líra és románcköltészet valamint a bolgár balladák és dalok nem esnek vizsgálódási körébe; a délszláv szóval arra utal, hogy a szerb és horvát nép közös kincseiről van szó. Munkájában gyakran szerb népköltészetnek nevezi a tárgyalásra kerülő lírai alkotásokat — a XVIII—XIX. század magyar írói közvéleményhez hasonlóan, mely szerbként tartotta számon az európai hírű és többnyire Vük Karadžič gyűjtőmunkájaként közkinccsé vált népköltészetet. Fried tehát a kortársak szóhasználatával is él, hogy történetileg hűen interpretálja a délszláv népköltészet magyar irodalomban megtett útját. Ebben a témakörben eddig megjelent művek inkább csak recepcióvizsgálatra és egyoldalú hatásvizsgálatra, a magyar irodalom alakító erejének bizonyítására törekedtek. A kapcsolattörténet kutatóinak egymás közti viszonyát a szerző több oldalról igyekszik megvilágítani. A műfordítás-elemzés vizsgálatára épít, nem hagyja figyelmen kívül a hatás kutatását és a motívum vándorlást sem. Kitűzött céljának megfelelően azonban elsősorban az irodalmi gondolkodás fejlődését elemezve dokumentálja azt, hogy mért játszhatott oly jelentékeny szerepet a délszláv népköltészet a magyar irodalmi népiesség történetében. E problematika a közép-kelet-euró- pai irodalmi érintkezések jellegzetes megnyilvánulása, ha mindeddig figyelmen kívül maradt is. A kötet a magyar irodalmi népiesség történetét kíséri végig, mindenütt regisztrálva a délszláv népköltészet jelentős vagy kevésbé fontos hatását. Elkerülhetetlen módon ezzel párhuzamosan a korstílusok (klasszicizmus és romantika) problémaköre is felvetődik, és bizo- nyítódik: a délszláv népköltészet fordítása, meg- ill. félreértése valamint értelmezése hozzájárult a magyar romantika színeződéséhez. A szerző alaposságára vall, hogy először a magyar jugoszlavisztika historiográfiájának néhány fontos kérdését veti fel, majd megvonja a délszláv-magyar irodalmi kapcsolatok magyar kutatásának vonalát. Ügy érzi: „... ma már elérkezett annak az ideje, hogy az irodalmi műveket, az irodalmi kapcsolatokat irodalmi jelenségként, s ne csupán nemzetiségtörténeti dokumentumként tárgyaljuk; azt elemezzük, hogy miért irodalomként, művészetként jöttek létre: illetve az irodalomnak találkozási pontja milyen elméleti-esztétikai hozadék- kal járt.” A kötet fejezeteiben e szempont szerint foglalja össze az eddigi kutatások eredményét, s az irodalmi kapcsolatok elemzésével hangsúlyozza közép-kelet- európai irodalmi zóna találkozó irodalmainak egymást építő, egymásra kölcsönösen ható kapcsolatait. A dolgozat főként az elméleti alapok gazdagításához járul hozzá, ezek tisztázását kísérli meg, s a kapcsolatok irányát, jellegét, alakulását a már ismert adatok újszerű csoportosításával vagy teljesen új adatokkal határozza meg. Közben adalékokat Is szolgáltat a kapcsolattörténet fogalmához és példákat ad a konkrét irodalmi kapcsolatok megvalósulási formáira. Ezzel elősegíti, hogy a magyar jugoszlavisztika önmaga számára is tisztázza helyét a ma
