Irodalmi Szemle, 1980
1980/6 - ÉLŐ MÚLT - Török Zsuzsa: Abarai mondák
11. Komáromi János, 75 éves 12. Varga János-Kultúránk szerves részét alkotják a mondák. Egy-egy elzártabb vidék mondakincsének feltárása, a kallódó gyöngyszemek összegyűjtése hálás feladat. Abara, ez az északzempléni kisközség szintén kitermelte saját mondakincsét. A mondák népünk élő kultúrájának bizonyítékai. Egy-egy közösség önellátó volt kulturális téren is. A nép regények, újságok nélkül is ösztönösen gondoskodott a szellemi táplálékról és a szórakozva tanulásról. Abara Kata mondája a törökdúlás idején megvakított várkisasszony története. A dereg- nyői határban Szemszúró-dombnak hívják a határ egyik dombos, hátas részét. Az abarai várnak Is megvannak még a romjai. A töröktől is sokat szenvedett ezen a vidéken a nép. A monda kialakulásához tehát adottak voltak a feltételek. Hogy Abara Kata, Deregnyei György és Rásky Zsuzsanna éltek-e valaha, nehéz lenne kinyomozni. Ez nem is volt a célom, csak meg szerettem volna menteni az utódok, Abara jelenlegi és eljövendő lakói számára annak a sok kincsnek legalább a még meglévő töredékét, amely a szellemi élet egyik forrása volt századokon át ebben az elzárt, vizekkel, folyókkal körülvett világban. A monda szerint az abarai várat feldúlta a török. A vár úrnőjét, Abara Katát török ruhába öltöztették, s az ő vezetésiével indultak át a mocsáron; Deregnyő felé. Deregnyő ura, Deregnyei György vőlegénye volt Abara Katának. Emberei a török csapatot szétverték, Abara Katának pedig a Szemszúró-dombon kiszúrták a szemét. Deregnyai György azonban szerette, és bár megvakították, mégis feleségül vette. Néhányan utaltak rá, hogy Abara Kata fiatalon halt meg. A Rákóczi-mondakör a Verbóvnyik- és az Erdőanyja-tóhoz kapcsolódik. Mindkettő az abarai határhoz tartozik. A Rákóczi felkelés Idején, ezekbe a lápos tavakba szorítottak be egy német nehézlovas csapatot, amely bele is veszett a mocsárba. Ezt a sikert az abaraiak ügyességének, erejének, tulajdonították, amelyet a kemény életfeltételek, a msdveölések fejlesztettek ki bennük. Esze Tamás a medveölő talpasokat besorozta seregébe. A koleralázadás 1831-b3n Abarát is bekapcsolta a lázadó északkelet-magyarországi falvak láncolatába. Ez már nem is monda, fájó családi emlékek idézgetése. Névtelen hősökről beszélnek, akikben volt erő és bátorság szembeszállni az uralkodó osztállyal, amely emberhez méltatlan életkörülmények közé kényszerítette a föld népét. Abarán két jobbágyot, Almássit és Jesot felakasztották, több férfit deresre húztak. A kolerában elpusztultakat két falu, Abara és Petrik határán közös sírba temették. Szőke Jankó, a betyár a céki és dargői hegyekben garázdálkodott. A szájhagyomány szerint abarai gazda, Szalánczi András ütötte agyon a bunkósbotjával a Gyapároson, mikor Szőke Jankó el akarta tőle rabolni a Tokajban eladott hordók árát. A népi emlékezet víz alá süllyesztett vagy homokba rejtett kincset is számontart. Az első világháború előtt a ráskiak valóban hetekig ástak az abarai határban, de sikertelenül. A kincset a monda szerint az abarai várból szállították ladikon az imregi kolostorba. De már nem tudták biztonságba helyezni. A török hamarább ért Imreg alá, megelőzte őket. Visszafordultak, s mivel látták, hogy körülvették őket mindenfelől a törökök, a kincset az Aranyos-tóban egy nagy fűzfa tövében elsüllyesztették. Végezetül szeretném még elmondani — bár az ügyben nem vagyok sem illetékes, sem szakember —, hogy történeti mondáink nagyobb odafigyelést és több megbecsülést érdemelnének. Ahogy hozzáfogtak a főiskolai hallgatók a dűlőnevek gyűjtéséhez, és lelkesen mentik a menthetőt, ugyanúgy meg kellene szervezni a történeti mondák, hiedelmek, babonák gyűjtését. Bár szerintem már így is sok minden visszahozhatatla- nul elveszett. Az adatszolgáltatóim is felsóhajtottak: „Hogy is vót csak, Komáromi Zsuzsi nénit kellett volna megkérdezni, ő sokat tudott a régiekről”. Hét hónapja jöttem el Abaráról, azóta adatszolgáltatóim közül már ketten meghaltak, de élnek még néhányan a régi történetek tudói közül Abarán, Ráskán, vagy Deregnyőn, Gimesen, vagy Királyfiakarcsán. De beszéltetni kell őket, míg örökre el nem hallgatnak! Sürget az idő, és ez esetben ellenünk dolgozik.
