Irodalmi Szemle, 1980
1980/5 - KRITIKA - Zalabai Zsigmond: A madárrá változott leány II
ism Zalabai Zsigmond A MADÁRRÁ VÁLTOZOTT LEÁNY - II. MIKROSZKOPIKUS VIZSGÁLATOK MIKOLA ANIKÓ LÍRÁJÁBAN DRAMATIKUS VERSMODELL: A MlTOSZ. Már az eddigiekből is láthattuk, hogy Mikola Anikó költői világszemlélete szorosan kötődik a mítoszhoz, az ősi képzetekhez, népi hiedelmekhez, s hogy még az olyan egyszerű emblémái is, mint a madár vagy a fa, hallatlanul gazdag asszociációs lehetőségeket szabadítanak föl. Verseiben ugyanúgy nyoma van a Kalevala-mítosznak fllmarinen szerelmes éneke), mint a finnugor népek költészetében megőrzött archaikus képzeteknek vagy a pogány magyar vallás motívumainak. Utalhatunk Itt a sumér mítoszkör Gilgamesére (Atavizmusj, számtalan versének „görögségére”, de a leginkább mégis a dél-amerikai mítoszokra, a kecsua népköltészetre, mellyel a költő jó tollú műfordítóként került kapcsolatba. Műfajaiban is van valami az ősiségből: mese- és balladamotívumokat újít föl (Mesék, Az elátkozottak, Mese a felkelő napról), Ödát ír (az Eső istenéhez), idéző éneket Polühümniához stb. Már e felületi jegyek is kétségtelenné teszik, hogy Mikola Anikó a mítoszok vonzáskörében áll; fontosabbak ezeknél azonban azok a sajátosságok, melyek a szövegek mélystruktúrájában ragadhatok meg, s amelyek — akárcsak természetképeinek dialektikája — versei szerkezetének dramatikus jellegét emelik ki. E kompozíciós modellt a legtisztábban a Variációk egy Garam menti mítosz témájára című költeménye képviseli. Először az Irodalmi Szemlében jelent meg, két részletben — hosszú ideig, műgonddal készült — az 1977. évi 1. és 6. számban. Helyet kapott a Jelenlét című antológiában, s végül a költő harmadik kötetében, a kritika azonban eddig még nem figyelt föl rá, nem vette észre, hogy Mikola Anikó — s egyben költészetünk — egyik legérdekesebb s mindenképpen reprezentáns teljesítményét kell benne látnunk. Bábi Tibor, igaz, néhány gondolat erejéig foglalkozott vele; az elemzést és értékelést azonban ez inkább nehezítette, semmint segítette. A verseimben is kiemelt szerzői szándékot félresöpörve, valamiféle merev racionalizmus nevében magabiztosan jelentette ki, hogy „nem mítoszról van szó, csak balladáról.”21 Mivel a műfaj kérdése itt nem hanyagolható el, vizsgáljuk meg, milyen érvekkel igyekszik alátámasztani Bábi Tibor a maga véleményéti Először: azzal az érvvel, hogy a vers formaképző elemei között kitüntetett szerepe van a gondolatritmusnak, a sorok magyaros ütemezésének. Ez az érv azonban ingatagnak bizonyul, hisz az említett stíluseszközök nem csak a balladát jellemzik, következésképpen egy-egy szöveg műfaja pusztán belőlük nem állapítható meg. Másodszor: a „balladai homály” tényével, amely viszont abból fakad, hogy az elemző nem értette meg a szöveget, nem ismerte föl filmszerű megoldásait, vágás-technikáját, eseménysíkjait és szereplőváltásait (melyek némiképpen Tóth László Átkelésének hasonló megoldásait idézik emlékezetünkbe). Harmadszor: egy olyan tartalmi érvvel, amely valójában a vers félreértése („a kis kövi
