Irodalmi Szemle, 1980
1980/5 - ÉLŐ MÚLT - Turczel Lajos: A csehszlovákiai magyar irodalom visszhangja a két világháború közötti magyarországi szocialista sajtóban
tátika mércéjével mérve — félresikerültnek minősíti. „A regény szakadozott felépítésű — írja. — Ezra életének kiragadott szakaszait nem köti össze regényszerkezetí fejlődés, elmosódó, valószínűtlen. De nemcsak az emberábrázolási eszközei hiányosak, hanem a környezetrajz sem haladja túl egy közepes és felületes riport banalitásait. Legfőbb organikus hibája azonban az írói szándék bizonytalansága. írói szándékon természetesen nem mechanikusan végigerőszakolt tételillusztrációt értünk, hanem a valóságelemek között való olyan válogatni tudást és ezeknek a valóságelemeknek olyan szervezeti egységbe való építését, hogy a mű egésze aztán az író élményét, mint társadalmi élményt sugározza ki. .. Papírosízű, valószínűtlennek ható a regény. Az életet sablonos, ezerszer leírt és elmondott mondatok, bágyadt illusztrációként ható szónoklatok helyettesítik ... Őszintébb, élményszerű és üdítő lapokat csak az elején találunk, ahol Ezra családjáról ír.” A most tárgyalt négy csehszlovákiai magyar irodalmi vonatkozású recenzió alapján természetesen nem lehet hitelesen lemérni a két kommunista folyóirat kritikai anyagának színvonalát; márcsak azért sem, mert náluk is megnyilvánult bizonyos apriori jóindulat a kisebbségi magyar irodalom iránt. A népfrontos szellemiségű Gondolatot mindenesetre objektívabb, türelmesebb és az esztétikai szempontokat hangsúlyosabban érvényesítő kritikai szemlélet jellemzi, mint a rappista beállítottságú 100%-ot. A szociáldemokrata sajtóban (Népszava, Szocializmus) tapasztalható visszhangról mindenekelőtt azt kell megállapítani, hogy sokkal folyamatosabb, tartósabb és ennélfogva mennyiségileg gazdagabb volt, mint a kommunista lapoké. A rendelkezésünkre álló bibliográfiai kimutatások szerint 1939 előtt a Népszavában kb. 35, a Szocializmusban pedig kb. 15 cikk jelent meg a csehszlovákiai magyar irodalomról. A nagyobb érdeklődés azzal magyarázható, hogy amíg a szociáldemokrata lapok a két világháború közti időben — kisebb megszakításoktól eltekintve — tartósan egzisztáltak, addig a két kommunista folyóirat csak egymástól távol eső rövid időszakokban (1927—30; 1935—37) jelent meg. Részben ebből a helyzetből adódott az is, hogy a szociáldemokrata lapok érdeklődése (főleg a Népszaváé) szélesebb volt és olykor közismert jobboldali írókra is kiterjedt. így írtak például az úri ellenzéki pártok egyik vezető politikusának, a Zerdahelyi írói nevet használó Szent-Ivány Józsefnek a könyvéről (Nyigri Imre: Zerdahelyi József: Egy tőnek három fakadása. Népszava, 1936/136. sz.). A Népszavában és a Szocializmusban publikált recenziók többnyire igen rövidek és ebből adódóan deklaratívak és szentenciózusak; még az erősen impresszionista felépítésű recenzióknak is szükségszerűen ilyen jellege van. Érdekes, hogy az egymással szorosan együttműködő két orgánumban az azonos könyvről közölt cikkek — például a Neubauer Pál Mi közöm hozzá? című regényéről írottak8 — akkor is meglepően hasonlítanak egymásra (egyező kifejezések, fordulatok, sőt mondatok csengenek össze), ha más szerzők írták őket. Az olvasónak az a benyomása, hogy egy íróról van szó, aki azonban álnevet is használ, vagy esetleg két álnéven szerepel. Az is megfigyelhető, hogy a szociáldemokrata lapok kritikai mércéjében az esztétikán kívüli szempontok túl gyakran — és nemegyszer feltűnően átlátszó módon — kerültek előtérbe. Példaként azt a recenzált könyvet: az Ezra elindul című regényt hozzuk fel, amellyel — mint már láttuk — a Gondolatban is foglalkoztak. De amíg az ottani tárgyilagos recenzens, Darvas József, a regény művészi, szerkezeti-nyelvi fogyatékosságait kimutatta9, addig a Népszava kritikusa, Nyigri Imre, a valóban zsenge színvonalú könyvről az érett műveket megillető elismeréssel írt: „Szabó Béla folyamatos stílussal, szerkezeti és leíró erővel rendelkezik, a lélek arcát rajzoló furcsaságokat láttat meg és életregénye tanulságos, komoly, értékes munka” (Nyigri Imre: Fölszabadulás. Népszava, 1936/197. sz.). Hasonlóan elfogult, s szinte már remekművet sejtető kijelentések hangzanak el abban a recenzióban, amelyben Barabás Gyula Kaczér Illés Ikongó nem hal meg című regényét méltatja.10 A Csehszlovákiában emigránsként tartózkodó Kaczér tapasztalt s jó tcllú újságíró volt és szépirodalmi munkákat is rutinosan írt. Az objektív és elemző kritika azonban kimutatta, hogy eszmeileg haladó regényében sok a művészi felületesség és zsurnalizmus.11 A Szocializmusban található három olyan kritika is, amely a harmincas évek második felében összefoglaló képet és értékelést próbált nyújtani a csehszlovákiai magyar irodalom addigi fejlődéséről. Közülük kettő, melyet csehszlovákiai szerzők írtak, kevésbé érdekes: Andreánszky István cikke szűk értékelési bázisra [a Franklin által kiadott
