Irodalmi Szemle, 1980
1980/5 - Křenek, Jiří: Magányos ház (novella)
— Van elég a patakban — mondta Michal. — Meg itt a rocskában is, ni... Nos hát? ... A dikó mellé húzta a székét, és rábeszélő hangon folytatta: — Nézze, tata... már úgysem sokáig húzza, tudja jól maga is. De minden sokba kerül, a temetés, a pap, az ének, hát honnan vagyem minderre a pénzt? Nekem nincs, magának van, egyezzünk meg, úgy való az egy családban, és minden rendben lesz. Hozok magának ... — Azért nincs pénzed, mert iszol. — No... de ha ad pénzt — folytatta röívld hallgatás után Michal —, keresztényi módon lesz minden. — Feltartotta az ujját. — Három vers kiéneklés, a lelki üdvéért misét mondatok, lehet, hogy nem is egyet. Talán több is lesz belőle, lesz bizony. Cigányok húzzák majd, nem fogom sajnálni a pénzt magáért, tata, olyan fényes temetése lesz, hogy évek múlva is emlegetni fogják a faluban. Mint holmi uraságot, úgy furikáz- zuk ki a temetőbe, még útravalót is kap, egy kis jóféle borovicskát, kisüstit, sligovieát, nem lesz szomorú élete a túlvilágon, de ha nincs pénz, akkor semmi se lesz, se boro- vicska, se szilvapálinka, nem lesz kiéneklés, elkaparjuk a földbe, és nem tudom, nem tudom, szentelt lesz-e az a föld, bizony nem tudom... — Csak te engem ne temess — lihegett az öreg. — Vizet adj! — Szenteletlen földben rágják majd a testét a férgek — jósolta Michal. — Lápba süllyesztjük, hogy aztán újból előkaparják a falubeliek, mert megmérgezi az ivóvizet. Mit érdemel az olyan ember, aki a tulajdon fiától a levegőt is sajnálja, mondja meg, mit érdemel az olyan? — No hiszen, te se sokáig rontod itt a levegőt — emelte fel intőn a feketélő mutatóujját az öreg. — Hamarosan elpatkolsz te is! A hátad görbe a sok szlopálástól, girhes vagy, mint a Farakó tehene, az a sok büdös panes kiégeti a szemed, már most is ugyancsak fakóforma. Dolgozz, akkor lesz pénzed. — Hogy én nem dolgozom?! — háborodott fel Michal. — A munkába görnyedtem bele, mi másba. A munkába, meg a sok verésbe, amit magától kaptam. Kötél volt a kenyerem, husáng az italom, hiszen tudja maga azt... — Rád fért volna több is — mondta zihálva az öreg. — Bár csépeltelek volna, mint egy csökönyös szamarat... — A szamár rég beledöglött volna — vágott vissza Michal, miközben lomhán cigarettát sodort. — Egy állatnak is sok lett volna, amit én kaptam, de nekem lótermészetem van, én hálistennek kibírtam. És hát lássa... mit ért el vele? Gyűjtött, kupor- gatott, legszívesebben ellopta volna azt az erdőt, ni, és behordta volna ide a szobába. A törvény elől is valahogy mindig sikerült meglépnie, a kerülő sohase csípte el, amint vágott ólommal odapörkölt a szarvasnak a bozótból, úgy ám, ügyes volt, tata, minden hájjal megkent vén zsivány, de most mi? ... Most már semmi. A halál elől nem lép meg, az még el nem került senkit. Itt áll a vén kaszás, itt ni, az ágya végében, vigyorog magára, hívogatja, gyere, vén zsivány, gyere, táncolj velem, kiszolgált vadorzó, gyere a lapátomra, vén totyakos. Feni a kaszáját, széles szájjal vigyorog, maga meg furton-furt hajtogatja, hogy vizet, vizet — mondta megvetően Michal. — Ragaszkodik ehhez az irtványhoz, mint szar az inghez, szorul a gigája, fújtat, mint a pelyvába esett kandúr, de csak folyton a vizet meg a vizet hajtja. Inkább imádkozna, bűnbocsánatért esedezne az Úristenhez! Elővenné a pénzt, aztán fogná a rózsafüzért és morzsolgatná! Azokért a bűnökért, amelyeket rajtam meg ellenem meg az Isten szabad természete ellen elkövetett. Hisz éppen elég nyomja a lelkét... Az öreg feküdt a hátán, meg sem mozdult. Michal figyelmesen vizsgálgatta. — Ahogy elnézem magát — elmélkedett —, látom, hogy már hegyesedik az orra, meg kékül is, tata, az pedig rossz, nagyon rossz jel, kék a szipákja, a füle meg eláll, hát viselkedjen férfihoz illően. Hol a pénze? Lemegyek a boltba, veszek jó erős pálinkát, és . .. — Nyolcvanéves koromban is elmegyek a boltba magam, és veszek itókát a kedvem szerint — lihegett az öreg. — Veszek tíz fiaskóval, százzal és olyat, amilyet akarok. Hanem a te gigádba egy csöpp se jut belőle. Adj vizet, az isten szerelmére, vizet adj... — Nyolcvanéves korában maga vígan pörkö'lődik már az örök tűzön — jósolta Michal, és sűrű fekete füstöt fújt a levegőbe.
