Irodalmi Szemle, 1980

1980/5 - Egri Viktor: Tél az Irtványon (regényrészlet)

Egri Viktor TÉL AZ IRTVÄNYON*

December végén ropogós lett a hideg, a föld keményre fagyott. A kopasz erdők felett Jeges szél nyargalt, és egy reggel arra ébredtünk, hogy a távoli Javor-hegyet hósapka takarja. Csakhamar befutotta az utakat a könnyű porhó.

A moszkvai adót hallgató Stefik bátyó tudott oroszul, értette a jelentéseket. Tőle tudtuk meg, hogy a hó közepén Malinovszkij marsall csapatai Budapest felett elérték a Dunát. Az újév előtt Debrecenben megalakult demokratikus magyar kormány hadat üzent Németországnak.

Az eső meg a fagy óhatatlanul közelebb hozta a veszélyt. Az irtványokon ismét fölbukkantak az őrjáratok. Lentről jöttek, ahol hirtelenében megerősített csapatok őrizték a Javor-hegy lábánál kanyargó fontos hadiutat, a nyugatra vezető vasút alagútját és viaduktját. Napközben sietve iszkoltak a házak mellett, mint akik kényelmetlen feladatuktól hamar szabadulni akarnak. Felmentek a Borsó domb iskolájáig, ahonnan áttekinthették a dombvidék nagy darabját. A térképet böngészték, és mérőeszközeiken babrálgattak. Nem álltak szóba az irtványosiakkal, nem barátkoztak senkivel. Lefelé, a faluba menet megálltak a kocsmánál, s míg bent egy kis szlverősítőt ittak, egy SS- legény mindig kint maradt az ajtó előtt, jobbját a géppisztoly forgóján tartva.

Egy nap hosszabb séta után, elég könnyelműen, betértem a kocsmába, hogy gémbere- dett tagjaimat felmelegítsem. Kis híján bajba keveredtem. Tudnom kellett volna, hogy az SD emberei gyakran isznak a kocsmában egy kis szíverősítőt. Legtöbbjük fiatal szepességi szász vagy Pozsony környéki sváb volt, szőlősgazdák csemetéje, akiket a nép szája krakszelhubereknek csúfolt. Ezek a fiatalok alig néhány hónapja hordták a mundért a Hitlerjugend egyenruhája helyett. Fanatikus tűz égett bennük, a végső győzelembe vetett hit tüze. Hangos, kérkedő volt minden szavuk, a führer nevét imádón, oly rajongással ejtették ki, hogy a németül nem tudó irtványosiak is megérezték: nem volna jó kukoricázni velük.

Az egyik osztagot, amely szánokon jött, az erdőben tölgyeket döntögetett és falubeli szállásukra tűzifát fuvarozott, egy kövér őrmester vezényelte. Csúnya, perzselt seb vö- röslött a képén, húsos kezén éktelen szeplők égtek. Bőven volt még hely az ivóban, de a vörösképű mellettem telepedett le, és hosszan fürkészett.

— Maga bizonyára nem idevalósi, és ért engem... Hogy került ide? Kicsoda?

Az irataim után nyúltam és odatartottam őket az őrmester elé. Az leintett.

— Hagyja! Arra feleljen, amit kérdeztem.

— Pallér vagyok, pozsonyi lakásomat kibombázták. Most télen nincs munkám, hát itt élek.

Az őrmestert aligha nyugtatta meg a válasz.

— Nem szeretek idegen nyelvű iratokban turkálni. Az ördög ismeri ki magát bennük. Rajtuk a fénykép, ott vannak az adatok, a keresztlevél is valódi. De az is lehet, hogy minden hamis.

Felsóhajtott, mintha valami tehertől akarna szabadulni.

— Értelmes embernek látszik — mért végig ismét kutató szemmel. — Azt mondja,

* Részlet a szerzőnek Társakkal és társtalanul című, a közeljövőben megjelenő könyvéből.