Irodalmi Szemle, 1980
1980/4 - Bodnár Gyula, Grendel Lajos, Lacza Tihamér, Mészáros László, Turczel Lajos, Wlachovský, Karol, Zalabai Zsigmond: Költészetünk a hetvenes évek második felében (ankét)
Anikóé (Fák és hajók a szélben/ azért tetszett, mert a hagyományos és modern költői eszközök szerencsés szintézise valósult meg benne. Érdeklődéssel figyeltem fel Zs. Nagy Lajos újabb jelentkezésére; előző kötetéhez hasonlóan az Isapur dalainak jellegzetességét és értékét is a költészetünkben ritka és ezért különösképpen értékes esztétikai minőségek (groteszk, szatirikusság, irónia) határozzák meg. 2 Ami költészetünk „arctalanságát” illeti, ez az állapot a sematizmus időszakában alakult ki, amikor nemcsak nálunk, ahol a sematizmus túl sokáig elhúzódott, hanem a magyar- országi — s a cseh és szlovák költészetben is nagyfokú összemosódás volt tapasztalható- Nálunk az „arctalanság” állapotát, látszatát, érzetét paradox módon az Egyszemű éjszaka költőinek betörése is fokozta, hiszen ezek a kiforrásuk időszakában igen sok. másutt már elhasznált, lehagyott avantgardista eszközökkel is éltek, és Kulcsár Ferenc, Tóth László, Varga Imre önálló köteteinek megjelenéséig náluk is erős összemosódás érvényesült. Egyébként költészetünkben a két háború közti időszakban is voltak egymástól élesen elkülöníthető személyiségek (Forbáth, Győry, Vozári, Mécs stb.), és az egymást követő nemzedékek, nemzedéki jellegű csoportok képviselői közül ma sem lehet összetéveszteni például Bábi Tibor, Ozsvald Árpád, Tőzsér Árpád, Cselényi László, Tóth Elemér és a fentebb már említett három „Egyszemű éjszakás” verseit. 3 Az én líraeszményem a művészi módszereiben és eszközeiben folytonosan gazdagodó, intellektuálisan elmélyült és a modernista s kísérletező költészet értékes vívmányait is beolvasztó realista költészet. Véleményem szerint az ilyen líra szolgálja legjobban nemzetiségi fejlődésünket, s erősíti nemzetiségi öntudatunkat, — s ezeket a követelményeket mi a költészetünkben, irodalmunkban sem hanyagolhatjuk el. Karol Wiachovský i Még mielőtt válaszolnék a tulajdonképpeni kérdésre, előre kell bocsátanom, hogy bár szívesen olvasok verseket, olykor sakkal szívesebben, mint prózát, mégsem írok szívesen a költészetről. Eddig ugyanis mindenféle kellemetlenségeim származtak belőle. Most viszont talán beigazolódik, hogy léteznek kivételek, amelyek a szabályt erősítik. Ezért határoztam el, hogy válaszolok az. Önök kérdéseire. Nehezen tudnék egyetlen versgyűjtemény mellett dönteni a Csehszlovákiában élő magyar költők aránylag gazdag lírai termését vizsgálva. Hiszen csak az utóbbi öt esztendőben — a gyermekvers köteteket nem számítva egy híján harminc verseskönyv jelent meg. Ám ha mégis csak egy könyvet választhatok, akkor Tőzsér Árpád Genezise mellett szavaznék. Hogy miért? Nemcsak azért, mert kedvemre való az ő szülőföldhűsége, és végső soron költészetének jellegzetes gömörisége. Ogy gondolom, nem lenne szerencsés, ha ezt, lévén magam is gömöri származású, nem venném tudomásul. Elsősorban azért szavaznék Tőzsér könyvére, mert olyan költészet az övé, amelyet nem írhatott senki más, csak Szlovákiában élő és a magyar nemzetiségű csehszlovák állampolgárok sorsát átélni tudó magyar költő. Mindemellett nem a nemzetiségi kisebbség komplexusai által éltetett költészet Tőzséré, amit külön is aláhúznék, mivel —
