Irodalmi Szemle, 1980
1980/4 - Ozsvald Árpád: Don Quijote malmai - Koncsol László: Panasz és intelem
— a Te szavad! — az őssejtig nem fájni, hanem kicselezni a falánkabbakat, hány véres törzsi csetepaté, hány honfoglalás, német, tatár és török nyíl, hány feketehalál, kuruc- és labancroham betyár- és pandurgolyó, forradalom és lázadás, világháború és hadifogság, el- és visszabujdosás tüze-vize edzette nem-szakadóvá az eleven huzalt, mely benned, ím, tovább nyúlt, s általad, két remek fiadban s gyermekeikben fut majd tovább. (Egy szó mint száz: van neki teste, jó csikasz — igaz, nem ártana fölszednie némi húst — van neki leike, jött Gömörből, pokolra szállt, de visszatért a földre, van neki asszonya, Kormos is mondta, hogy egymáshoz valók, két szép fia is van neki, s amerre jár övéivel, fejük körül bronz, arany és ezüst por kering, szétpereg és felhővé tömörül, s utánuk forognak az emberek, utána a fényes köd-korongnak, az apának, aki legényes, asszonyának, aki erényes, szép és szeszélyes — no nem nagyon, inkább csak a rím kedvéért, s csak annyira, amennyire dukál, hogy igazi asszony legyen — s két gyönyörű fiának: a halhatatlanságnak. Hát mért nem nyugodt?)
