Irodalmi Szemle, 1980

1980/4 - Turczel Lajos: József Attila csehszlovákiai kapcsolatai (tanulmány)

ségével, akik a társadalmi munkamegosztás révén mással lévén elfoglalva, úgy osztoz nak a költő tevékenységében, hogy művét szeretettel veszik magukhoz. Mert a mű nem annyira a művész, mint inkább azok által él, akik szeretik a művészetet, s azért szeretik, mert keresik az emberséget... Mi, mai költők, nem tehetünk mást, mint hogy elmondjuk örömeinket és bánatainkat egyfelől, másfelől pedig kiállunk a szabadságért minden formában és mindenütt, ahol a gazdasági jólét jelszavaival és fegyveresen meg kísérlik a költők örök ellenfelei a tömegeket legjogosabb emberi Igényeiktől, a szabid Ságtól és a szabadságra való törekvésüktől lélekben is eltántorítani.” Nem sokkal á Szép Szó csehszlovákiai útjának befejezése után kísérlet történt arra hogy a beteg költőt gyógyüdülésre Szlovákiába hozzák. Erről a tervről abból a nekro­lógból tudunk, melyet Győry Dezső József Attila halálakor a Magyar Újságba írt. ..No vember végén levelet kaptam J. A. ügyében — írta Győry. — Straka Antal, volt buda pesti sajtóattasé, a csehszlovák—magyar kultúrközeledés lelkes híve írta. A terve az volt, hogy hozzuk a kimerült idegzetű költőt Szlovenszkóra a fenyvesek közé, legalább két hónapra, Stósz fürdőre ... Jöhet a beteg költő, várják a stőszí fenyves erdők s itten: magyar s nem magyar tisztelőinek szeretete. Várja a csend, a nyugalom, a béke, amivel szlovák és magyar barátai akarják gyógyítani... Fenyőgally lett az erdőből. A meg- hajszolt lélek egy utolsó nagy robaj és zakatolás után bemenekült abba a csöndbe és nyugalomba, amely még a stószi fenyvesekénél is nagyobb.” (Magyar Újság 1937. XII. 12.) Ha a költő személyesen nem is jöhetett el közénk, költészete korán ismertté és tisz­telné vált nálunk. A Kassai Naplóban már első kötetének megjelenése után közöltek tőle verseket, középiskolás diákjaink pedig A Mi Lapunk hasábjain ismerkedhettek a művészetével. A híres diáklapban elsőként a Megfáradt ember című vers jelent meg azzal a megjegyzéssel, hogy „József Attila üdvözli A Mi Lapunk olvasóit”. A másik lo­sonci diáklap, a rövid életű Indulás Is József Attila-versekkel indult, á népfrontos Ma­gyar Fiatalok Szövetségének lapja, a Kéve pedig kórusfeldolgozásban közölte a Favágót és a Mondd, mit érlel... című költeményt. Természetesen helyet kaptak a költő alko­tásai a kommunista sajtóban is (Munkás, Az Űt, Magyar Nap). Költészete itteni hatását József Attila szlovákiai emléke című írásában Fábry Zoltán találóan jellemzi: „Tájain­kon nem járt, embereit szemre-fülre nem ismerte, de a kosúti zsellér és a pozsonyi gumongyári munkás dalait zümmögte, a prágai magyar diák szépszó-mértékét tanul­ta... A diákok a szlovenszkói újságok révén jutottak közelebb József Attilához és lettek hűségesei, boldog-boldogtalan ízlelői. Édes Attilánkról beszéltek: a legkeserűbb halál költője szájukban mannává hasonult.” /A gondolat igaza, 62—63. 1.) Külön és hangsúlyos módon kell szólni arról a kritikai visszhangról, amelyet József Attila nálunk kiváltott. Ismeretes, hogy az életében igazán elismerő méltatás alig jelent meg róla. Nagyságát nem ismerték fel a kor jeles polgári kritikusai (Schöpfliu Alaöáí, Németh László, Komlós Aladár, Kardos László stb.), és saját táborában is súlyos bán- tódások érték, igazságtalan, süket bírálatokat, értelmezéseket is írtak róla. A mi sajtónk­ban viszont már 1931-ben rendkívül elismerő méltatás jelent meg, s azt Fábry Zoltán írta az elkobzás sorsára jutott Döntsd a tökét kötetről. .. Ez a verskötet: öröm és nyereség — állapítja meg Fábry. — József Attilának eddig is voltak felfigyeltető versei, de nem volt nyílt állásfoglalása. Nem tudtuk hová sorozni és ő sem tudta, hová tartozik. Most már tudja és tudjuk mi is. Tudjuk mi is és köszöntjük bizakodó, erőöntudatos hallóval, saját versével: döntsd a tőkét, ne siránkozz, ne szisszenj minden kis szilánkhoz! Ha odasújtsz körül a sorshoz, az úri pusztaság rikoltoz, a széles fejsze mosolyog! Egy garabonciás fürgeségével jön, vágtat és rohaii tovább. Csóvavető, tetőgyújtó, biza­kodó hitet hunyorító, erőt paskoló és felrázó, aki széttép, szétmar, szétnevet, tönkre­sulykol mindent, ami nem az osztályharcot szolgálja. Még a versét is szétmorzsolja, félredobja, kijátssza, hogy bolondos fintorral annál jobban kisikolthassa, tudatosíthassa a végső harcot:

Next

/
Oldalképek
Tartalom