Irodalmi Szemle, 1980

1980/3 - Mács József: Szélfúvásban III (regényrészlet)

Szolgaruhába öltözve, a Hargitai Gergő fedőnevet felvéve, így került Pálmaiék udvarába. De a szolgaruha alól kiütközött a jobb sorsot, Jobb bánásmódot érdemlő nevelés. Észre lehet venni a beszédén, a mozdulatain, a tekintetén, mindenen, mint ahogy a lityinant is észrevette Gőghön az ellenkezőjét. És, kérem alássan, Vak Rozi vak a fél szemére, nem Pálmainé, hogy ne látta volna: ezt a szolgát nem lehet az istállóba fektetni. Rendesebb helyet érdemel. Nem vagyok rosszmájú. Soha nem is voltam. De állítom, hogyha Pálmainé felismerte volna benne azt a román őrmestert vagy főhadnagyot, akinek nemrégen az érintetlen szobáját átengedte, még jobb helyre tette volna őt. Így sem panaszkodhatott. Mászkálhatott össze-vissza a házban, mint a macska. S hogy az udvarból is kiment, arról többször értesültem.

Járt a Vak Rozi házában, cserepeket cserélt vagy igazított a tetőn, és nagyon összebarátkozott a félkarú postás kisfiával, aki, amikor csak tehette, szaladt a Pálmaiak udvarába, Gergőhöz.

Furcsának találtam továbbá hogy Hargitai Gergő kerülte a Lázárné házát. Hát, kérem alássan, ezt sem minősíthettem másképp, mint óvatossággal párosult ravaszságnak. Hírét vette hamar, hogy Lázárné is olyan kíváncsi mindenre, mint a félkarú postás kisfia, ő pedig, uraim, nem akarta, hogy a veséjébe lássanak. Könnyen kiderülhetett volna az igazság. Ogy tekintett el a Lázárné háza fölött, mintha ott sem lett volna. Hiába fúrta oldalát a kíváncsiság a hirtelen megőszült asszonynak, hiába édesgette az udvarába ezzel-azzal, nem sétált be a kelepcéjébe. Kiszely mester úrhoz kanyarodott be.

Az alvégen meg a mezőn mutatkozott leggyakrabban, mert már tudta, hogy a felvégen van egy kastély, s abban van egy hivatal, ahol illene megjelennie, természetesen hiteles személyazonossági igazolvánnyal. Mivel azonban nem volt a kezében semmilyen papír, úgy tett, mintha jegyző és jegyzőség nem lett volna a világon. Egy egész hetet vártam, uraim, a jelentkezésére. Csak azután cselekedtem. Berendeltem az irodámba. Olyan napon természetesen, amikor esett az eső, gyűlt a tócsa és dagadt a sár az úton. Amikor nem lehetett kibúvót találni, hogy nincs otthon, a mezőn van, és csak este jön haza, mert elemózsiás tarisznyát is vitt magával. Nem, nálam ilyen kibeszélésről nem lehetett szó. Esőben nem szántanak, nem vetnek a parasztok. Esős időben az udvarban találnak munkát.

Másképp is emlékszem a találkozásunk délelőttjére. Március tizenötödike volt éppen. De már nem számított piros betűs ünnepnek. És eszembe sem jutott volna a műit századi dicsőség, ha Hargitai Gergő miatt nem nézek a naptárra. Máskor fél nyolckor kell jelentkeznie a kézbesítőmnek, akkor azonban már hétre berendeltem. Rémület veit a szemében, amikor megállt előttem.

— Csak nincs valami baj, az istenért, tekintetes úr? — csapta össze a tenyerét.

— Nincs, Faragóné, nincs. Azon kívül, hogy már nem is tudom, hányszor figyelm-iľ- tettem, csak voltam tekintetes úr! A kegyelmes és méltóságos világban. Azóta azonban történt egy és más. Én most már magának és mindenkinek csak úr vagyok. Megértette, Faragóné? — rágtam a szájába ismételten, mert, uraim, nagy az isten állatkertje.

— Meg bizony, főjegyző úr. Nincs baja az eszemnek, hála istennek. A családunkban se volt senkinek. Nekünk nem úszott el tízezer koronánk (ez célzás volt Csordás Jenő esetére), mert hol lenne nekünk annyi pénzünk? Az uram harangozásából meg az ért kézbesítői fizetésemből?

— No, jól van, Faragóné, hagyjuk ezt. Nem azért rendeltem ide ilyen korán, hogy anyagi ügyekről értekezzünk — intettem le.

— Tessék hát megmondani, mit akar tőlem a főjegyző úr? — kérdezte törlészkeáő hangon. Senki nem tudott nála jobban hízelegni.

— Most azonnal elmegy Pálmaiékhoz. Megkeresi a szolgát, azt a bizonyos Hargi:ai Gergőt, az üzenetemmel, hogy azonnal jelenjen meg az irodámban, és hozza magával az iratait. Megértette, Faragóné?

— Minek néz engem a főjegyző úr? Gyereknek, akinek mindent a szájába kell rág ni? — Nemcsak hízelkedni tudott. Megsértődni is.

— No, akkor menjen, és a föld alól is kerítse elő Hargitai Gergőt!

— Megyek, szaladok. Küldöm azonnal. De mit akar vele a főjegyző úr?

— Ahhoz magának semmi köze. Mondtam már többször, Faragóné, hogy hordhatja