Irodalmi Szemle, 1980
1980/3 - Michal Babinka, Zlatko Benka, Viera Benková-Popitová, Miroslav Dudok, Michal Ďuga, Jura] Mučaji, Paľo Bohuš, Andrej Ferko, Víťazoslav Hronec, Anna Svetlíková: Versek
szemléletben a szöveg keletkezési idejét is megkapjuk. „Egyedül az ember a mezőn, és annyi hang, / egyedül a várakozó a mezőn, s a mező nem mocsár, robbanó madárcsapatokkal, / s a mező nem irtott erdő, ahol a tiprott élet kémlelődik, / a mező titokzatos szavakkal szól, pulzusában naiv tények lüktetnek, / s nem érti sem szavát, sem tetteit az összeszűkült szemű elvonulónak...” — írta szintén Babinka egy másik versében, a Látogatásban, amit aztán ezzel a képpel zár: „egyedül az ember a mezőn, száma sincs meghívásokra / fülel”. íme az ember, pólusok mágneses terében. De nem ugyanezt fejezi-e ki Demák is, aki sokkal fiatalabb, Január (Hamlet) című versében: -,,A síkra súlyos talp tiport. Homlokunkat / A fűhöz nyomja az idő. / Fölébredünk. / Léptek nesze barátok jöttét jelzi. / A földdel alszunk el. / Ezért nem tehetem meg, / Föld, az első lépést Helsingőr felöl. / Bárhova menjek, e várból / Mindenütt látnak / S konokul visszahívnak .. Egy másik nemzetiségi kultúrából szemlélem a vajdasági szlovák lírát, ezért talán megbocsátható, ha az olvasót a két közösség lírájának, ha másként nem, legalább jelzésekkel és idézetekkel, egyező alapvonásaira figyelmeztetem. Ügy vélem, hogy a versek alanya itt is, ott is hasonlóan viselkedik. Rokonokat látok hát és szeretek a vajdasági szlovák költőkben, létüket és sorsukat hozzánk hasonló módon értékelő embertársakat, s mint ilyeneket ajánlom mély, gondosan formált, nagy kultúrájú szövegeiket a magyar olvasók figyelmébe. Koncsol László MICHAL BABINKA A vadvirágos gyászkoszorúba Az emberek is távoznak marad néhány csipcsup jószándék magaslata a képromboló tudat a sávos messzeségbe rakja mind: az emberek is távoznak Ha csúszni kezd ha tisztulni kezd a kő a kő mit alattomban hosszú tömlöccel sújtottak föld alá föld fölé a kő a rég szétmállt fennsíkon vagy a kő érinthetetlenül a dac büszke magaslatain a kő a tenger partvidékén vagy a kő e folyamkavicsban amire egy kisfiú képzelet szülte szavakat írt a kő tehetetlen haragjában vagy a kő engedékenyen a kő a szívbe az emlékműbe szívével befalazva ha csúszni kezd ha tisztulni kezd a kő csak egymaga az ember áll itt ünnepi tóga nélkül merészségében karsztosodik nehogy az erős növényzet irtássá terméketlenné váljék
