Irodalmi Szemle, 1980

1980/2 - Mitana, Dušan: Éjjeli hírek (novella)

— Ahogy akarod. De a pelenkákat azért kiteregetheted. Időközben készítek valami harapnivalót.

— Tudod, mennyi dolgom van?! Holnapra le kell adnom azt a cikket, és még egy sort sem írtam.

— Moziba menni bezzeg ráértél — tépte ki mérgesen kezemből a pelenkát. — Kíváncsi vagyok, én mikor jutok el moziba? Jó három éve, hogy utoljára voltam.

— Igen, emlékszem. A Hét igaz embert vetítették.

Becsapta az ajtót.

Már megbántam, hogy provokáltam őt, de nem tehettem róla. Valahányszor szemrehányásokat tett, kedvem támadt belékötni. Hogyisne, mikor minden szemrehányása jogos volt.

Bezárkóztam a dolgozószobámba, s nekiláttam a fiatal házaspárok lakáskérdésével foglalkozó cikkem megírásának. A téma kezdetben közelinek tűnt, hiszen mi is öt évig vándoroltunk albérletből albérletbe, amíg sikerült lakást kapnunk, de kisvártatva rá kellett jönnöm, hogy a témám már nem is olyan közeli. Megakadtam. Tulajdonképpen már rég nem érdekelt ez a probléma.

Fél tízkor kimentem vacsorázni. Rántottat ettem, az asszony a gyerekek ruhácskáit vasalta, fáradt volt, álmos, s dühösen méregetett.

— Hadd abba, és gyere enni! — mondtam békítőeni és megsimogattam a kezefejét.

— Te biztos nem csinálod meg helyettem! — feleselt és elhúzta a kezét. Igaza volt, mint mindig, s mint mindig, moat is felbosszantott. S mert szerettem volna elkerülni a veszekedést, nem szóltam semmit, csak bekapcsoltam a rádiót.

— Kapcsold ki, légy szíves, legalább este legyen egy kis nyugalmam! — kiáltott rám élesen. Hirtelen mozdulattal ellöktem a tányéromat és felerősítettem a hangot: éppen híreket sugároztak.

— Ügy látom, nem ízlik. Magadnak kellene főznöd! — fuldokolt efleségem a méregtől.

A hírekre figyeltem.

„A chilei katonai junta folytatja a brutális mészárlást..

— Legalább a szemetet kivihetnéd! — mondta az aszony, és belerúgott a teli szemetesvödörbe.

„A Közel-Keleten Izrael folytatja katonai provokációit és továbbra is elutasítja csapatai visszavonását a megszállt arab területekről...”

— Elromlott az öblítő. Holnap kihívhatnád a szerelőt! — a mosogatótálba hajította villámat.

„Dél-Vietnamban a párizsi béketárgyalások ellenére folynak a harcok ...”

— Mikor szereled fel már a fogast? A kabátok a földön hányódnak! — jegyezte meg az asszony, és kirántotta a rádió villanycsatlakozóját.

A bemondónő nyugodt, szenvtelen, kissé únott beszéde hirtelen megszűnt.

— Szófosó! — mondtam.

— Pimasz! — felelte az asszony.

— Buta liba! — folytattam.

— Tűnj el a szemem elől! — emelte föl a hangját.

— Bocsáss meg — sóhajtottam.

— Ne haragudj — szelídült meg.

— Bocsáss meg! Tudhatnád, mennyi a munkám — magyaráztam.

— Miért nem segítesz egy keveset? ... Legalább esténként beszélgethetnél velem — kérlelt az asszony.

— Tudom. Sok a munkád. Meglátod, hogy megjavulok. Máris. A holnapi leadás után

— válaszoltam.

Lemondóan intett, és arconcsókolt.

— Kösz a vacsorát — csókoltam meg a homlokát.

A turbékolást abbahagyva, folytattam a cikkírást: hajnali háromkor jutottam a végére.

Tüstént megéreztem. Csodálatra méltó türelemmel várakozott ezidáig! Meggyújtottam a villanyt, levettem a pizsamámat, centiméterről centiméterre haladva átvizsgáltam ma