Irodalmi Szemle, 1980

1980/2 - Mács József: Szélfúvásban — II. (regényrészlet)

Mács József SZÉLFÜVÁSBAN - II.

Mire hazaértem, a lányom már rendbe szedte, felseperte a konyhát. Az ebédet is feltette főni. Szerencsére rám szakadt, nem a kényelmes apjára. Tűzrőlpattant a lelkem. Nem duzzog, nem kellemetlenkedik, ha meg kell fogni a dolog végét. Nem is kódorgó természetű. Küldenem kell, menjen már valahová, ne savanyodjék otthon, mint az üvegben az uborka. Míg iskolába járt, örökké a könyvet bújta. Vinné el az ördög a sok könyvet. Félnem kellett, hogy a sok bolondságba belezavarodik a végén. A magaviseletére soha nem hallottam panaszt. A tanító úr szerint úgy ül a padban, mintha oda. ragasztották volna.

Körülnéztem a konyhában. Elégedetten nyugtáztam a lányom iparkodását. Aztán odamentem a kredenchez, sorba kihúztam a fiókokat, és megállapítottam, hogy mindegyikből hiányzik a naponta szükséges bolti áru. Só, paprika, cukor, minden kellett. Gyufa is, smirglipapír is, petróleum is. Eggyel többen lettünk. Ránéztem a lányomraj és tanácstalanul megálltam a konyha közepén.

— Te mégy bevásárolni, vagy menjek én?

— Menjen maga — mondta, és törlőronggyal a kezében leült a díványra. Jó nagyokat fújt, mint aki már eleget dolgozott. Tizennégy éves volt, de a növése szerint akár tizennyolc is lehetett volna.

— Jó, akkor megyek én — léptem a kredenchez, és a legfelső fiókból kivettem a pénztárcát. Már karomon volt a kosár, amikor megkérdeztem. — Mit szólsz a szolgánkhoz?

— Mit szóljak? — mondta bizonytalanul. Mindig zavarba jött, ha kíváncsi voltam a véleményére. — Legyen jó, rendes, akkor nem lesz semmi baj. Nem csalódunk benne.

— Felállt a díványról, rakott a tűzre. Semmi gyerekes nem volt benne. Komolyan vett mindent.

— Hát ez igaz. Én se kívánok mást — helyeseltem a véleményét.

— Hol lesz a helye? — állt elém váratlanul a kérdésével.

— Tudom is én. Az ólban nem, az biztos. Jobb helyet érdemel. Meglátjuk. Lehet, hogy a konyhába teszem az ágyát!

— Nekem mindegy. Ahogy maga jónak látja.

— Gondolkozom még rajta — mondtam, és már nem is voltam a konyhában.

A kapuban a postásunkba ütköztem. Bicikli nélkül még soha nem láttam. Csak az udvarában. Egyetlen oroszláncímeres, kemény siltes sapkából áll az egyenruhája. A cigaretta az enyvnél is jobban ragad a szája széléhez. Nem tarthatja az ujjai között. Fél kezével a kormányt kell fognia. Nem száll le a vasparipájáról, csak leugrik a nyeregből, és a váz felett szétveti a lábát. És kotorászik az oldalán csüngő nagy bőrtáskában. A tintaceruza meg a füle mögül lesi, hogy mit csinál. Ugrásra késze^ hátha alá kell firkantani valamit.

Vadasról jött ide egy üresen maradt házba. A ház gazdasszonya, Póli néni majd száz évet élt. Tavaly halt meg tüdőgyulladásban. A postásunk rendezkedett be Utána.