Irodalmi Szemle, 1979

1979/4 - FIGYELŐ - Mészáros András: A polgári humanizmustól a marxizmusig

sának eszméje, és aki — ellentétben Sza,- bó Ervinnel — az értelmiség bekapcsolódásától várta a szocialista mozgalom megújulását. A szocializmus fogalmát sok más korabeli szocialista szerzőnél precízebben értelmezte és magyarázta, választ adva így nemcsak a század eleji szocialista mozgalom problémáira, hanem az említett vita kulcskérdésére is: . a szocializmus és a nemzeti tiszta, az osztályérdek-által el nem ferdített fogalma között semmi néven nevezendő ellentét nincs, sőt, a szocializmus egyenes folytatása a nagy nemzeti küzdelmek egyenlősítő, jobbágyfelszabadító, s a kultúrát felemelő törekvéseinek.”

A feudalizmus szolgálatába szegődött npmzeti eszmének és demokráciának (nemzeti haladásnak) az összeütközéséből 1905—1906 táján törvényszerűen adódott a két táborba verbuválódott gondolkodók szétválása és szembeállása; a kiutat e kizáróan polarizált helyzetből Jászi a magyar valóság feltérképezésében, a kórokozók bemutatásában találta meg. Ez az áiäpállás pedig a marxizmus filozófiájá- hóz vezetett, amelyet Szabó Ervin és Varga Jenő neve fémjelzett. A Társadalom- tudományi Társaságban Szabó védi meg a materialista történelemszemléletet az organikus iskola ellenében, és ezzel a marxizmus először jelenik meg teljes tudományos fegyverzetében magyar fórumon. Szabó elveti a Kautsky által képviselt gazdasági determinizmus elméletét, amely kizárja az egyén szabad cselekvését, de a problémát — Leninnel ellentétben — nem a dialektika segítségével, hanem az ún. hős-elmélettel kívánja megoldani. A marxizmus terjesztésének szándéka vezette Marx és Engels válogatott művei kiadásának a tervéhez is, amely ha nem is teljes egészében, de megvalósult, s a marxi szövegek felszabadulás előtti egyetlen nagyobb magyar nyelvű gyűjteményévé vált.

Varga Jenő Szabóhoz hasonlóan elveti a „gazdasági materializmus” elméletét és elsőként közelítette meg a marxi determinizmus valódi értelmét, és a történelmi materializmuson belül a kapitalista társadalmi rendnek az őt megelőző formációkhoz való viszonyát vizsgálta. Már itt sok értékes megjegyzést találunk műveiben, amelyek Marx akkor még nem ismert írásaiban foglaltaktól nagyon kevésben különböznek, és az ún. ázsiai termelési mód problémakörét feszegetik. Ehhez társul még az 1917-es orosz proletárforrada- lom világtörténelmi jelentőségéinek megállapítása is.

Akárcsak Varga, úgy Lukács György, Mannheim Károly és Fogarasi Béla esetében is a kötet az említett gondolkodók fiatalkori fejlődésével foglalkozik, tehát azzal az időszakkal, amely körvonalakban már fölvázolta filozófusi portréjukat és eljövendő útjukat. Rajtuk kívül olvashatunk a könyvben Fülep Lajos, Prohászka Ottokár és Zalai Béla munkásságáról, valamint a Vasárnapi Társaság tevékenységéről, amely a már említett filozófusokon kívül olyan személyiségeket adott a magyar kultúrának mint Hauser Arnold, Antal Frigyes és Tolnai Károly.

Végezetül megállapíthatjuk, hogy a tanulmánykötet a filozófiatörténet-írással szemben támasztott követelményeknek formális és tartalmi szempontból egyaránt eleget tesz; egyrészt bemutat és kimerítően jellemez egy letűnt és eléggé ismeretlen korszakot, másrészt pedig a már ismert anyagot új szempontokból megvilágítva és értékelve olyan összefüggésekre és tényezőkre hívja fel a figyelmet, amelyek előkészítették 1919-et, tehát a jövőbe mutattak. Mindemellett talán nem ártott volna foglalkozni az egyes filozófusok esetében azokkal a gondolati kezdeményezésekkel is, amelyek már a 19. század második felében jelen voltak Magyarországon és egy bizonyos kontinuitás alapjait jelentették.

A könyvet így is jelentős eredményeként kell fogadnunk, várva az ígért folytatást. [Kossuth Könyvkiadó, 1977)

Mészáros András