Irodalmi Szemle, 1979
1979/10 - Bodnár Gyula: Szeretet, Iskola, Három százas, A holnap (karcolatok)
Bólintott, hogy megértette, aztán megkérdezte, hol találja a fürdőszobát. Jólesett arcának a hideg víz, egész nap utazott, már jóval a város előtt kidugta fejét a vonatablakon, miközben hazagondolt, a férfi nélkül maradt szülőházra, aztán a jövőbe, holnapjára, melyről azt hitte, csak tőle függ, hogyan alakul, és észre sem vette, hogy a város közelében fölerősödött jeges, bűzös szél valamiféle ólomszínű réteget hord zsíros, izzadt arcára. Hat óra felé járt, és nem tudta, mit csináljon. Az ablakhoz ment, derékig kihajolt. Ha talpra esnék, talán ne-m halnék meg, gondolta. Lányok jöttek az utcán, feszülő farmerokban, áttetsző blúzokban. De jó is lenne. Fölizzítani a húst. Magához vette kevés pénzét, cigarettáját, gyufáját — és elindult a városba, melyet csak elbeszélésekből, képekből meg a tévéből ismert. Beton és aszfalt és sínek és szemaforok. Sehol egy felirat anyanyelvén, sehol egy ember, akinek köszönhetne. Először sétál úgy életében, hogy nem köszön, és ezért nem szólja meg senki, az anyjának se mondja, el senki. Mi lesz holnap? Ment és már majdnem kiért a városból, amikor színes plakátok, festmények, lakókocsik, hinták tűntek a szemébe, hátrább hullámvasút, körhinta. De régen ültem körhintában, jutott eszébe. Körbejárta a parkot, már semmi sem mozgott, kikapcsolták a lámpákat, a motorokat, leláncoltak, lelakatoltak mindent. A körhintás kifújta az orrát, és a lakókocsik felé indult. Uram, ne haragudjon, nem tudom, hogy szólítsam. Befizetnék egy körre. Indítsa meg. Nem lehet uram, mára befejeztük. Tegye meg, nagyon kérem. Nem lehet. Egy emberrel amúgyse lehet. Nem gazdaságos, uram. Fátylak lebbentek egy vidámparkról. Tudna várni egy kicsit? Várjon meg, nagyon kérem. Azonnal itt vagyok. De ki maga? Miért várjak. Elrohant. Hirtelen valamiféle öröm kélt benne. Otthon érzett utoljára örömet, néhány napja, amikor végre megvásárolhatta anyjának a tévét. Mint segédfűtő, nem keresett sokat, évekig gyűjtögette a pénzt, tudta, hogy egyszer elmegy, elhagyja a kertet, a mé- heket, amelyeket ő gondozott az apja halála után, tizenhárom éves korától, és nem hagyhatja egyedül az anyját. Három üveg bort vett, és rohant vissza. A körhintás megvárta, elcsodálkozott, aztán ivott. Ittak. Csillagos este fogta őket körül. A fiú felnézett az égre, és elfelejtette, hogy hol van, elfelejtette a holnapot is. A Göncölszekér ugyanolyannak látszott, mint szülőházának porcfüves udvaráról. Tudja mit?! Bekapcsolom a körhintát, a maga kedvéért bekapcsolom. Csak kiáltson, ha ki akar szállni. Köszönöm, barátom. Megindult a körhinta, az üres ülőkék egymáshoz verődtek, csörömpöltek, aztán a magasban lassacskán megnyugodtak. A fiú boldog volt. Elmosódott a város, megnyúltak a fények, befolytak a lombokba, a közeli és távoli lakótömbök meg mintha szélviharban lángoltak volna. A körhinta egyenletesen forgott. Behunyta szemért, és úgy érezte, hogy az űrbe emelkedik, megállíthatatlanul. Amikor kinyitotta, szédült. Állítsa meg! Elég volt! Újra behunyta szemét, megint érezte, emelkedik, de a következő másodpercben már mintha zuhanna. Állítsa meg! Állítsa meg! De a körhinta csak forgott. Barackfák, körtefák, cseresznyefák, almafák, sűrű méhrajok szálltak el szeme előtt, az élen zászlóként lobogott egy hatalmas mező. Nők repültek, akiket a fűtőház három kazánjára ragasztott, és csurog meztelen testükre az olaj. Az istenért, állítsa már meg! Mit akar velem?! Nem bírom. Cigarettát ne adjon neki, maga is csak... Áll... Hányni kezdett. Ki tudja, hányadik kört repülte. Ömlött, fröcskölt belőle, maga sem tudta, mi, hisz egész nap nem evett. Valahol lent a mélyben, a földön, ahol emberek laknak, ekkor ébredt föl a körhintás. Az istenit, hát ez még mindig forog! Félrerúgta az üres üvegeket és a kapcsolóhoz tántorgott. A forgás lassult, a székek egyre közeledtek a földhöz. Ájult volt a fiú, arca torz. Két karja ernyedten lógott, tulajdonképpen a hónaljával kapaszkodott a láncokba, ez volt a szerencséje. Éjfélre járt, mire a szobája elé ért. Hallotta, hogy belül valaki krákog, nyávog, ökren- dezik. Rágyújtott, és belépett.
