Irodalmi Szemle, 1979

1979/1 - KRITIKA - Grendel Lajos: Szemelvények a gonosz asszony hagyatékából

telenek. Nem önhibájukból, hanem mert egyedül érzik magukat a pragmatikus világban. Hellyel-közzel még az Írónő is ironikusan bánik velük, bár a részvétét sose tagadja meg tőlük. A halálos kimenetelű álom Lajosát az Égi Legfelső Bíró a pokolba küldi, mert még a túlvilágon sem tud lemondani álmairól:

„— Lemondasz hát végre róluk? — kérdezte ezek után szigorú hangon az Égi Legfelső Népbíró.

— Soha, soha — nyögte.”

Kovács Magda hősei a léttel kerülnek szembe, a lét pedig kategorikus, lezárt, végleges. Nemhogy a világot, önmagunkat sem vagyunk képesek megváltani benne. Az álmodok sorsa a halál és elkárhozás. Magányuk egzisztenciális magány. A Jaku nem hazudott című novella cigányhőse töndérmesét kreál a boldogságról, de a valóság szinte ugyanabban a pillanatban a legmélyebb, legsötétebb boldogtalanságba taszítja. A novella mesterien poentírozott paradoxona katartikus élményben részesít bennünket. A történet valóságos (tragikus) fordulata ahelyett, hogy megcáfolná a mítoszt, valóságossá szublimálja. A cigány Tündér Ilona elhagyja Jakut, és az erdő felé veszi az útját, ahol Jaku valaha meglelte és elhozta magával a földi létbe. Vagyis: Jaku nem .hazudott. Mítosz és valóság egybecsúsztatásával Kovács Magda eléri azt, hogy itt-létün- ket a világban egyszerre lássuk felemelőnek és tragikusnak, mesésnek és véresen valósnak, költőinek és drámainak. Ezért is tartjuk csak mesének — jóllehet a szlovákiai magyar irodalom legelbűvölőbb, legszebb meséjének — a lét autentikus megismerésétől még érintetlen gyermeki tudat képzeletjátékának a kötetzáró és egyben címadó Én, a csillagbognárt.

Ügy véljük, hogy a Kovács Magda-i mitológia még csak körvonalazódik. Egy tanulmányigényű, alapos elemzés mutathatná, milyen kiváló ösztönnel (s egyben tudatos munkával!) talált rá Kovács Magda az e mitológiához adekvát stíluseszközökre. De talán az elmondottakból is világossá vált, hogy ez a novellás kötet a szlovákiai magyar irodalom egyik fontos mérföldköve lehet. Kovács Magda jól sáfárkodik a gonosz asszony hagyatékával. Egyenletesen magas színvonalú novellái közül a Jaku nem hazudott, a Fekete szél, a Fejírírem remekművek, sok részletében a Lujza utca három is. Halványabb írás talán csak egy van a kötetben, az allegorizáló, kicsit érzelgősségbe hajló Valóban esik. A továbblépés esélye is adott. A kötet írásait szemlézve két irányban is. A mitológiának A halálos kimenetelű álomból már megismert idézőjelbe tételével, vagy pedig az Égig érő tánc-ban és A királynő halála-ban kipróbált módszer kiteljesítésével. (Madách Könyvkiadó, 1978)