Irodalmi Szemle, 1979

1979/9 - ÉLŐ MÚLT - Szuchy M. Emil: A komáromi képzőművészeti élet és Harmos Károly

alkotásait is, kitűnő összehasonlítási alap nyílt számára a pozsonyi, kassai, eperjesi vagy a losonci, vagyis az össz-szlovákiai és a magyarországi művészeti törekvések összevetésére ős számbavételére. Komárom számra is sok festőművészt adott Európának Feszty Árpád, Komáromi Katz Endre, Bazilidesz Sándor, Bazilidesz Barna, Feszty Masa, P. Feszty Edith, Rauscher György, Patay Éva, Rafaell Viktor, Schubert Gyula, Nagy Márton, Berecz Gyula személyében, Reichenthál Ferenc nevét pedig az amerikai képzőművészet jegyzi.

A komáromi festőművészet mindig sajátos jellegű volt. Ihletői a Duna és a paraszti életmód. Gyakran ábrázolta a dolgozó embert is, előtérbe állítva a szociális témákat. Ezekre az értékekre építve fejlődhetett azután a városba összpontosított művészeti élet, s maradhatott továbbra is eredeti az itt élő alkotók munkássága.

Harmos Komáromba érkezésének éveiben az uralkodó művészetelméletnek itt is létezett az a két irányzata, amely a mai napig vetélkedik egymással; nevezetesen: az adatgyűjtő, rendszerező, részleteket kidolgozó pozitivista rendszer, és vele szemben a reális kutatás, melyben elsősorban a színek és a vonalak segítségével kerül elénk a mondanivaló; szinte spontánul és nem holmi spekulatív módon próbálja befolyásolni a festő őszinte megnyilvánulását. Harmos hasonlóan a századforduló többi jeleséhez, a látvány elfoszló tüneményességét a posztimpresszionisták felé irányította, bár stilizáló szándéka — kolorisztikus hajlamainak megfelelően — már kezdettől fogva bizonyos oldottságot adott piktúrájának. Komáromban festett képei, cizellált vízfestményei, ötletes karikatúrái, rajzai és fametszetei nyilvánvalóan bizonyítják, hogy a téma nála elsődleges, s ennek formájához mindig előzetes koncepciót teremtett. Ekkori művei, főként szimbolikus célzatú kompozíciói, a szörnyek, gnómok, manók és más víziószerű hősi alakok szerkezetükkel, színezésükkel talán legértékesebb alkotásai közé tartoznak.

Harmos az életből vett figuráit olykor poetikus mesefigurákkal, torz alakokkal társítja, máskor pedig a természet varázslatos hangulatai, virágok, lepkék, tündérek világa képeinek háttere. Valóságot, álmot egyformán hitelesen jelenített meg, birtokában volt ugyanis a klasszikus rajz és az illusztrálás mesterségének, a karikatúra rajzolás minden fortélyának. Képei sohasem mesterkéltek, imponáló biztonsággal ábrázolja egy-egy tájrészlet, interier, embercsoport vagy építészeti együttes jellemző vonásait. Főleg a dekoratív, vagyis a hangulati értékű vonásokat kereste, ami ábrázolásának hol humoros, hol fanyar, máskor indulatos, drámai keretet biztosított.

1911. november 21-én, vagyis a komáromi művelődési otthon terveinek elkészülése idején a Közművelődési Egyesület és a Múzeum Egyesület feloszlott, illetve beleolvadt a Jókai Egyesületbe. Egy évvel ezután megalakult az első tisztikar, amelynek élére Beöthy Zsolt, az ismert író került: „A mi célunk és jelszavunk a közmívelődés egész teljességében és egyetemességében, a legmélyebb rétegekig s a legtávolabbi határokig terjedő erőnkkel munkálkodni”. Az első két esztendő a szervezés munkájával telt el, amelynek elsőrendű feladata a kultúrház megnyitása volt.

1913-ban május 31-én már bokrétaünnepet tartottak az építőmunkások, s egy hónappal azután tető alá került az épület. „Az első itt rendezett kiállításon Komáromi Katz Endre és felesége mutatkozott be. Ezek után 1914 tavaszán már megvethették alapját az egyesület képtárának is. Magvát, amelyet az egyesület nagy mecenáša, Weisz Fülöp társelnök adományozott: Mednyánszky László, Komáromi Katz Endre, Ferenczy Károly, Rippl-Rónal József, Olgyai Ferenc és Boruth Andor egy-egy képét tartalmazta, amelyhez nemsokára egy Feszty Árpád képet és újabb Komáromi Katz képeket (a többi között a Feleségem arcképe című, állami díjat nyert festményét) kaptak.”1

Az első világháború idején az épületet hadikórháznak használták s így kulturális tevékenysége jelentéktelenre zsugorodott. Harmos Károly rendezett ugyan akkoriban egy kollektív kiállítást, de a város ágyúzása miatt ezt is félbe kellett szakítani.

A háború után a művelődési ház ismét alkalmassá vált a közművelődési munka folytatására, s így 1919 őszén újra indult kulturális tevékenysége. A közönség újuló érdeklődéssel fordult az Egyesület kultúrmunkája felé. Az előadások zsúfolt termekben zajlottak le. A húszas évek első felében főleg tudományos és ismeretterjesztő előadásokat, valamint magas színvonalú hangversenyeket rendeztek. De a tárlatok sem szüneteltek.

1 Alapy Gyula: A Jókai Egyesület tizenöt éve. 1926, 38. I.