Irodalmi Szemle, 1979

1979/9 - Kulcsár Tibor: Fábry Zoltán szépirodalmi próbálkozásai

lyok a sínek között6 szuggesztív hatású Írás a háborút követő Időszak nihilizmusáról. A világháború alatt Erdélyből Szibériába deportált magyarok hazatérőben megfáradtán és elgyötörtén várják a kassai állomáson azt a vonatot, amely Erdélybe, haza szállítja majd őket. A foglyok kiégettségét, a háború okozta elfásultságuk hangulatát Kosztolányi versének idézésével próbálja még hatásosabban érzékeltetni. A szegény kisgyermek panaszai ismert részletét illeszti írásába: „Mint aki a sínek közé esett...” A Rácz Józsefek és a hozzá hasonló fogolytársak lelki kisemmizettségét, a szorító sínpár fojtogató, gyötrő érzését Fábry a frontot járt katona élményeivel tudja átadni az olvasónak. A karcolat stílusa és rövid mondatos, tömör szerkesztésmódja kellőképpen illeszkedik a mondanivalóhoz. Egyszerű, semmitmondó kifejezéseket ír külön sorba, ezzel a sző tartalmának, a Semmi, a nihil, az érzelmi kiégettség hangulati erejének a felnagyítására törekszik.

Az 1922-ben megjelent Mozdulatlanság1 című karcolata az „ájult évben”, 1919-ben íródott, amint ezt az utólag feltüntetett keletkezési dátummal és egy lapalji jegyzettel jelzi. Ennek is, akárcsak a többi ez időbeli írásának közös alapmotívuma: a háború által lelkileg mélyen megrendült ember eszmélése, beilleszkedése az új, öldöklés nélküli világba. Fábry ezt az alapgondolatot formálgatja, helyezgeti az élet különféle szituációiba. Hol a templom előtti szónokot hallgató néptömeg, hol a háborúból hazatérő foglyok, vagy a régi ismerősök találkozásában leli meg azt az újraformálódást, amely elkerülhetetlen momentuma volt a háborút átélt emberiségnek. A Mozdulatlanság lapalji jegyzetében maga írja: „A pillanatra meghalt élet idején sorakozhattak ilyen szavak a toll alá. Ma nem lehet őket megírni.” S ez a rövid, önvallomás-féle jegyzet magyarázza a húszas évek fordulóján keletkezett írásainak indítőokát. Érdekes, hogy a Mozdulatlanság, amely korábbi eredetű, mint a Foglyok a sínek között vagy a Balogh Péter dajkája, sokkal inkább előre mutató, az eszmélés lehetőségeit és útjait mutatja meg, a halált legyőző élniakarás szimbólumát vetíti elénk. Stílusában Ady-hatásra valló szóösszetételeket és kapcsolatokat használ: muszáj-ragaszkodás, a nagy Űr, örömvonás.

Téli naplő a lila sapkáról8 című írása annak a bizonyítéka, hogy négy évvel a háború után, 1922-ben sem tud még a háború borzalmaitól szabadulni, fájdalmas gondolatok nélkül szemlélni az életet. Az élet azonban a legkülönbözőbb formákban szinte betolakszik az írő gondolatvilágába, s egyre-másra kiemeli őt a szoba sötét sarkából s a háború emlékeihez fűződő gondolataiból. Kénytelen észrevenni a színes, Illa üveggömböket a kertben, az ablak alatt elvonuló kocsit a fiú oldalán ülő lilasapkás lánnyal. De még mindig rendkívül mély szkepticizmussal szemlél mindent, ami körülötte történik. írásának mégis az a felkiáltó mondat a központi gondolata, amely már nem akarja, nem tudja tudomásul venni a pusztítást, a halált, a háborút: „Van, létezik él!” — s felülkerekedve a halál-gondolaton hétszer is megismétli, immár egyszerű kijelentő mondattal: „Él az élet.” Az írás nyelvezetét vizsgálva szembetűnő, hogy Itt még mindig a borúlátó, depresszív hangulati hatást időző kifejezések és szószerkezetek vannak túlsúlyban: halott hamuja, bamba bámulás, koporsókísérés, őszirózsás temetés, vakondélet, a halál kaszált, sajgó forradások, szürke láva, sötét sarok, dörgő vihar, pengeszikrázás; ezzel szemben csak néhány ellentétes hangulati töltésű kifejezés található a szövegben: édes, édes csók, csacsogás, szivárvány, hosszú kacagás.

A Tábori posta3 négy folytatásban megjelent visszaemlékezés az első világháborúra, a Kassai Napló 1922. márciusi számaiban közölte. A vallomás őszinteségével ható bevezetőben a magányos és társtalan író „hiszi és vallja”, hogy a saját sorsában mások sorsát, életét is bemutathatja. Azok közé tartozik, akik tizennyolc éves fejjel kerültek ki a frontra. A 34. gyalogezred 12. századának tisztjeként itt ismeri meg voltaképpen

6. Az Estt Újság 1920. szeptember 24-i számában (XV. évj. 218. sz., 2. I.) jelent meg először „stószi” aláírással. Kötetben: Vigyázó szemmel (15—16. I.)

7. Kassai Napló, 1922. okt. 7V XXXVIII. év). 237. sz., 10. I.

8. Kassai Napló, 1922. dec. 5.’ XXXVUl. évf. 285. sz., 13. I. Kötetben: Vigyázó szemmel (49—52. I.).

9. Kassal Napló, 1922. márc. 10., XXXVIII. évf. 57. sz., 2. I., 1922. márc. 11., XXXVlll. évf. 58. sz., 2. I., 1922. márc. 12., XXXVUl. évf. 59. sz., 2. I, 1922. márc. 14., XXXVUl. évf. 60. sz., 2. I. Kötetben: Vigyázó szemmel (22—35. I.).