Irodalmi Szemle, 1979
1979/8 - ÉLŐ MÚLT - Mészáros András: A kantiánus esztétika egy 19. századi magyar képviselője (Vandrák András esztétikája)
elme”, amely a megalkotandó mű tartalmát, eszméjét alakítja ki; a másik a szellem, az imaginációs tehetség: ez adja a meglevő tartalomnak a formát; a harmadik pedig a „jobb ízlés vagy aesthetíkai ítélet,” amelynek irányító, bíráló szerepe van az első kettővel szemben. A „költői elmével” kapcsolatban megjegyzi, hogy az nem reprodukció, hanem revelatív és divinatív tehetség, a fantázia pedig a költői elme által produkált tiszta tartalmat megformáló, „az eszméket megtestesítő, szemléletes, eleven plasti- kával kifejező erő”, amely alárendelt, mindamellett azonban lényeges szerepet játszik az alkotásban. Fries kiemeli a művészet fontosságát a humanitáshoz vezető úton; Vandrák átveszi ezt a nézetet és visszanyúl egészen Home-hoz, ki szerint a művészet azzal, hogy szabad és magasztos (nem pedig érzéki) örömök szükségét kelti az emberben, nevelő szolgálatot tesz. Ebből a szempontból a szépművészetekben az ízlés átadja a helyét a vele szoros kapcsolatban álló erkölcsi érzéknek. Az ízlés és az erkölcsi érzék is az ember természetéből adódnak, és mindenki számára közös irányító elvek alá vannak rendelve. Mivel a „művészet összes világa az aesthetika tényezőinek kifolyása”, joggal tekinthetjük a művészet funkciójának azt a feladatot, amelyről Vandrák az esztétikai neveléssel kapcsolatban szól: „... az aesthetíkai világ a legtermészetesebb és legszeren- csésb nevelő-fejlesztő elem, amely útját egyengeti a valódi ethikai s vallásos életnek is”16 és ezt az elméleti posztulátumot követi pedagógiai gyakorlatában is, ahol Horatius és Berzsenyi ódáit használta fel hazafias és erkölcsi nevelésre. Vandrák esztétikai ítélőtehetségét ős ízlését dicséri az a tény is, hogy Madách remekművét, Az ember tragédiáját, a legnagyobb elimerés hangján magyarázta és ismertette már akkor, mikor az még teljesen ismeretlen volt a nagyközönség előtt. A művészet harmadik fontos feladata a végtelenség sejtésének közvetítése. Lamennais szerint a művészet az istenit igyekszik reprodukálni anyagi és érzéki feltételek között, Schopenhauer felfogásában pedig a művészet a filozófiai megismerés legjobb módja, mivel a szép az akarat pontos képzete, a művészet tehát az univerzum tiszta megismerésének legadekvátabb eszköze. Az ember Fries interpretálásában mint két szembenálló világ tagja ismer magára, e kvalitatív különbségek determinálják egzisztenciáját; az ész azonban a jelenségek és a lényeg egyesítésére törekszik úgy, hogy a véges jelenségek ábrázolják a végtelen, örök lényeget, az istenít. Ez az egyesítés úgy nyilvánul meg, hogy az ember szimbolikus, szép formákban sejti az örök egységet és célszerűséget. A művészi alkotás így megtartja vallásos jellegét; az esztétikum Fries számára az isteni felcsillanása, tükröződése. Ebből fakad a természeti szép magasra értékelése Fries (és Vandrák] esztétikájában, mivel a természet egészében az objekt'*/ teleológia tükre, továbbá ezért érvényes mindkettőjük számára az a tény, hogy a művészet (pl. a természeti szép továbbfejlesztésével) mint az esztétikum fő hordozója közvetíti számunkra a hit vallásos-erkölcsi eszméit. Az esztétikumban találkozik a vallásos eszme az immanens esztétikai célszerűséggel. A lényeg megragadása, közvetlen megismerése Vandrák szerint is a művészet egyik fő feladata, és mivel a lényeg szerinte szellemi, tehát végtelen, amorf, fogalmak által ki nem fejezhető, a művészet fontosságát, értékét tekintve a tudomány elé kerül. Egyedül az esztétikai ösztön hatására jutunk el „a magasb létnek aesthetíkai eszmékbeni sejtésére”. Végezetül pedig, mivel cikkünk egyedüli és legfőbb célja egy elfeledett magyar filozófus esztétikai nézeteinek bemutatása, álljon itt egy rövid szemelvény Vandrák esztétikai írásaiból. JEGYZETEK 1. Vandrák: Bölcsészeti erkölcstan iskolai kézikönyv alakjában, Eperjes 1865, 3. I. 2. Ugyanott, 4. I. 3. Vandrák: Lélektan. A bölcsészettanuló ifjúság, Lőcse 1842, 32. I. 4. Vandrák: id. mű, 85. I. 5. Vandrák: id. mű, 78. I. 6. Vandrák: Az aesthetíkai világ lényege és culturális fontossága, 8. I. 7. Vandrák: Lélektan ..., 77. I. 8. Fries J. F.: Neue oder anthropologische Kritik der Vernunft, I—III., Heidelberg 1828—31, III. 22. I.
